Eger

Eger.  Heves vármegye székhelyének a késő középkorban elsősorban kereskedelmi jellege volt, majd a 19. századtól kezdve inkább érseki központként, illetve iskolavárosként volt jelentős. 

Már a 15. századból vannak adatok zsidók jelenlétéről a városban. 1569-ben a törökök elfoglalták Eger várát, s ez lett egyik közigazgatási központjuk. A 122 éves hódoltság alatt a városba sok zsidó költözött. Török alattvalókká lettek, és jó kapcsolatokat ápoltak velük. 1569-ben egy Mahmud pasa nevű zsidó parancsnok félelmet keltett a város keresztényei körében. Katonái betörtek a házakba, romboltak, nőket és gyerekeket raboltak el.

A törökök 1687-ben elhagyták Egert, s a török alattvalók is visszatértek Törökországba. Fenessy György egri püspök 1695-ös oklevele kimondta, hogy „Egerben reformátusok és zsidók nem lakhattak”. Így a nagyobb arányú betelepülés csak 1840-től indulhatott meg. Az ekkor betelepülő első zsidó a sályi Schwarcz István nagykereskedő volt, aki az 1850-es években a vármegye első gőzmalmát építtette. Az ekkor betelepedők között volt Bródy Jakab, Bródy Sándor író édesapja is. 

A Chevra Kadisa 1843-tól működött, az első zsinagóga 1851-ben klasszicista stílusban épült. 1844-ban már 306 zsidó, zömében kereskedők és haszonbérlők éltek Egerben.  

Az 1846-ban megválasztott Weisz Józsefet főrabbi a hitközséget harminchárom éven át nagy odaadással vezette. Minden reformot és újítást hevesen elutasított, de a szabadságharc idején tevékenyen támogatta Kossuth Lajost, ezért a szabadságharc leverése után bujkálnia kellett: az egri püspök az egyik kolostorában bújtatta el. Végül elfogták, és Bécsbe vitték, ahonnan csak hosszú vizsgálat után engedték szabadon. Weiss rabbi unokája volt Stefan Wize, az Egyesült Államok cionista mozgalmának a vezetője. 1868-ban a közösség a status quo ante szervezeti formát választotta. 1877-ben, Weiss rabbi vezetésével egy kisebb csoport megalakította az ortodox hitközséget. 1879-től élén a híres Ketav Szófer fia, Schreiber (Szófer) Simon rabbi állt, aki a Hatam Szófer (Moshe Szofer 1763-1839) több művét publikálta, a jesivát olyan mértékben felvirágoztatta, hogy Egerbe a szomszédos országokból is érkeztek hallgatók. 94 éves korában deportálták, és családjával együtt a holokauszt áldozata lett.

A status quo hitközségnek volt Nőegylete (1864-től) és több segélyező egylete, pl. Maszkil el Dal is. 1891-ben a Chevra Kadisa fél évszázados fennállását ünnepelte, ekkor ennek emlékére kórházat és szeretetotthont alapítottak. 1885-ben a status quo hitközséghez csatlakoztak a környező települések: Besenyő, Deménd, Dormánd, Felnémet, Felsőtárkány, Füzesabony, Kerecsend, Maklár, Mezőtárkány, Nagytálya, Szalók, Szarvaskő kis hitközségei is. 1855-ban népiskolát állítottak fel. Az iskolában a három tanító 82 tanulót oktatott, az oktatási nyelv a magyar volt. Emiatt az iskolát az osztrák hatóságok nem nézték jó szemmel. 1863-ban új iskola épült.

1904-ben Schweiger Lázár lett az egri status quo hitközség főrabbija. Neves néprajzkutató hírében állt. 1913-ban Baumhorn Lipót tervei alapján felépült az új status quo zsinagóga, amelyik a város legszebb és legnagyobb épületei közé tartozott. Az emelvény (bima) a terem közepére került. 

A legtöbb zsidó 1910-ben élt Egerben, 2674 személy, ami a népesség 9,5 százalékát jelentette. Az 1. világháború után a közösség lélekszáma lassan csökkent. A helyi zsidóságának igen nagy szerepe volt a város gazdaságában, kereskedelmében és közéletében egyaránt, közülük is a legnagyobb a Schwarcz-Alföldi, a Kánitz, Polatsik, Fischer és a Heller családnak volt a város zsidó közéletében. Bródy Sándoron kívül itt töltötte gyermekkorát Reményi Ede, a neves hegedűművész is.

Az 1. világháború harcaiban 45, a budaörsi csatában (1921) egy egri zsidó halt hősi halált. A status quo zsinagóga falán emléktáblát helyeztek el az elesett zsidó hősök nevével. Az emléktábla avatása nagy ünnepség keretében zajlott, ahová a hatóságok és az egyházak is elküldték képviselőiket. Az ünnepség azt a célt is szolgálta, hogy megmutassa a zsidóság áldozatkészségét, amelyet abban az időben a hatalom erősen kétségbe vont.

Az egyházak rokonszenveztek az egri zsidókkal, ezért a fehérterror idején tettlegességre nem került sor. Ennek ellenére a zsidók és a keresztények viszonya már nem volt a régi. Eger a katolicizmus egyik központjaként működött, aminek köszönhetően a helybéli zsidóság szegregációja nagyobb volt, mint másutt a megyében. Itt is nagy volt a mobilitás, az 1930-as népszámlálás adatai szerint az itt élő zsidóknak mindössze mintegy 40 százaléka volt egri születésű. 1925-ben a régi status quo zsinagógát kultúrházzá alakították át. 1929-ben az egri zsidók között 80 kiskereskedőt, 60 kisiparost (akik közül némelyek nagy műhelyt vezettek), 25 gazdálkodót, 24 magántisztviselőt, 18 ügyvédet, 17 orvost, 7 tanítót, 5 vállalkozót, 5 mérnököt, 3 jómódú nagykereskedőt, 3 nagyiparost, 2 köztisztviselőt, egy munkást és 10 meghatározatlan foglalkozásút találunk.

A cionista mozgalom a város zsidói között már az 1. világháború után teret nyert. 1929 februárjában megnyílt a Pro Palesztina Szövetség egri irodája, és ugyanebben az évben irodát nyitott a Betár is. A Cionista Szövetség egri irodáját 1932-ben nyitották meg. Utóbbi nemsokára 150 tagot toborzott, és ezzel az ország legnagyobb fiókszövetsége lett. 1934-ben tartották a status quo hitközség választásait, és ezen a cionisták a szavazatok 40 százalékát nyerték el. 1932-ben Róth Emil (1907 – 1944) lett a rabbi, aki cionista szellemben tanította az ifjúságot, és nyári táborokat is szervezett.

Az egriek közül Reiner Somának feleségével együtt összesen 1925-ben 1897 kh földje volt a borsodi Mezőnagymihályban, 

1941 júliusában az országban összeszedték a nem magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat és átadták a németeknek, akik nagy részüket Kamenyec-Podolszkijban kivégezték. Egerből Lőwenberg nevű szabót és családját, összesen öt főt vittek el. Lőwenbergék évtizedek óta Egerben éltek, de a magyar állampolgárságot nem tudták megszerezni. Sikerült Tiszabábonynál visszaszökniük az országba, de ott elfogták és visszavitték, majd kivégezték őket. 

A zsidóság gazdasági kiszorítására alakult Baross Szövetség éves budapesti közgyűléséről az Eger című újság 1942. április 2-án tudósított. A közgyűlésen részt vett a szövetség egri csoportja is, Petró Kálmán országgyűlési képviselő vezetésével. A szövetség legfőbb céljai között említették a zsidók jogainak megnyirbálását; cégeik külön táblával való megjelölését, régi nevük használatát. 1943. február 8-án az újság az egri csoport saját közgyűléséről írt. A gyűlést Frindt Jenő apát kanonok nyitotta meg. Kiss György textil-nagykereskedő, a szövetség titkára felszólalásában kijelölte a célt: „A Baross szövetség munkája nem egyéb, mint ellenforradalom a zsidó nagytőke és befolyás túlsúlyának megtörésére”.

Egri munkaszolgálatosok

1944. március végén bevonták a zsidóktól a telefonokat, a 630 telefonállomásból 87,14 százaléknyi volt zsidó tulajdonban. Az ortodox hitközség elnökét, Fischer Lajost és alelnökét, több kereskedőt és értelmiségit 1944. április 4-én a budapesti toloncházba internálták. Április 5-én jelent meg az egri rendőrkapitány felhívása a rádiókészülékek 48 órán belüli beszolgáltatási kötelezettségéről. A status quo hitközség lélekszáma 1944. április végén 748 fő volt: elnöke Polátsik Jenő nagykereskedő, rabbiként Rácz Zoltán szolgált. Április végén 116 zsidó tulajdonú boltot bezártak, s a polgármester a bezárt boltok árukészletének leltározásával a helyi Baross Szövetség képviselőit bízta meg. Április 19-én 11 ítélet született sárga csillag nem viselése miatt, 30-300 pengő közötti pénzbüntetések, többek között Alföldi Béla és Preszler József ügyvédek ellen; utóbbit tiltott rádióhallgatás miatt 150 pengő büntetésre is ítélték.

Az Egri járáshoz tartozó községekben 1941-ben zsidók az alábbiak szerint éltek (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

*Besenyőtelek (5; 3650), *Dormánd (12; 1419), *Egercsehi (13; 1560), Feldebrő (6; 1963), Felnémet (17; 2483), Felsőtárkány (3; 2453), *Füzesabony (170; 6 133), *Kál (113; 4749), *Kápolna (8; 1767), *Kerecsend (1; 1846), *Mezőtárkány (43; 2997), Mikófalva (3; 1098), *Szúcs (3; 513) és *Verpelét  (90; 4193).

Egerben a gettó kijelölését és ellenőrzését ötfős bizottság végezte. Tagjai dr. Hedry Lőrinc megyei főispán, dr. Szabó Gyula alispán, dr. Polgáry Pál főszolgabíró, Zsákay József rendőrkapitány, Kálnoky István polgármester voltak. Kálnoky polgármester nyugdíjaztatását kérte, május 27-én jelölték ki utódjául Pál Endrét. A zsidó ügyek előadója a városházán Papp István városi tanácsos volt. 

A gettóba való beköltöztetés 1944. május 15-én fejeződött be. Az 1620 zsidó lakost három helyre költöztették össze. Eredetileg nagyobb területet, a Gólya utca, a Káptalan utca Eger patakon túli, az Incze pápa térig terjedő részét, az Újvilág utca, a Vadász utca, a Szúnyog-köz, a Dobó-tér, a Harangöntő, a Mecset, a Torony és az Uszoda utca közötti részt jelölték ki, majd néhány nap múlva kisebb területet (néhány házat kivonva az eredetileg kijelöltekből). Egy-egy lakásba négy-öt családot zsúfoltak. A Herczeg-féle fatelepen gyűjtötték össze a kikeresztelkedett, illetve vegyes házasságban élő zsidókat, összesen 16-18 embert, vezetőjüknek dr. Sarló Alfréd orvost jelölték ki. A gettó köré két méter magas deszkakerítést húztak, a házaknak kifelé eső ablakait mésszel kellett lemeszelni, az ablakokat beszögezték.

Egerben a zsidó tanács a következőkből áll: elnök: Lőw Béla (bankigazgató), tagok: dr. Bársony Endre (ügyvéd), Weisz Mór, Schwarcz István, Blasz Adolf (vaskereskedő) és a keresztény vallásfelekezethez tartozó zsidók részéről dr. Sarló Alfréd. 

A hangulatra jellemző volt, hogy május 15-én az egri zsidó temetőben kiástak három sírt, mivel az egyik feljelentés alapján ott is elrejtett értékeket sejtettek. (Nem találtak semmit.) A gettóban többször is végeztek motozást, az elsőt május 23-án, a Pénzügyi Igazgatóság vezetésével. A motozás végrehajtására és a felügyeletre a személyeket az igazgatóság vezetője, Hodonszky Géza miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató és a polgármester jelölte ki. Az elkobzott tárgyakat és pénzt jegyzőkönyvezték, e célra külön bizottságot alakítottak, az értékeket a Minoriták épületébe vitték. A motozás ideje alatt a gettó összes lakosának, a betegeknek és az öregeknek, többek között a 94 éves rabbinak is egész nap a gettó udvarán kellett állnia. Szerencsés Pál rendőrnyomozó különös buzgóságot tanúsított a motozás alatt. A Gestapónak a gettóban több embere volt, akik az elrejtett értékeket próbálták kiszimatolni. Horváth Kálmán százados az egri gettóból május végén mintegy kétszáz embert sorozott be a korhatár alatti, illetve feletti korosztályokból. Odaérkezése előtt a gettóból 200 fiatalt gyalogmenetben átterelték a kerecsendi téglagyárba, ahol a terület előkészítését kellett elvégezniük, így ők a munkaszolgálatba való besorolás mentő lehetőségéből kiestek. A fiatalokat éjszakára a csendőrök a kemencékbe zárták. 

Június 7-én, egy nappal a kerecsendi gyűjtőtáborba való elhurcolás előtt újabb megalázó motozást kellett a gettó lakóinak végigszenvedniük. E célból a miskolci csendőrkerületből három nyomozó szállt ki Simon csendőr százados felügyeletével. A gazdag férfiakat megkínozták, a nőket – köztük a szülésen nem sokkal korábban átesett asszonyokat – és a szűz lányokat is szülésznőkkel motoztatták meg, testi és lelki sérüléseket okozva. A testi motozás során semmiféle értéket nem találtak. 

Június 8-án az elgyötört embereket gyalog a 16 km-re lévő kerecsendi téglagyárba terelték át, ahol az esőben fedél nélkül voltak, s ahol kemencelyukakba zsúfolva töltöttek el négy napot. A gettó bejáratánál Papp csendőrfőhadnagy bitófát állíttatott fel fenyegetésképpen. A csendőrök a kerecsendi erdőben több embert agyonlőttek. Innen a tíz kilométerre lévő maklári vasútállomásra kellett gyalogmenetben menniük. Schreiber Simont, az ortodox hitközség 94 éves, nagy tekintélyű, tudós főrabbiját, aki 64 éven át dolgozott Egerben, és ekkor már járni sem tudott, hívei és családtagjai hordozható karosszékben vitték a kerecsendi országúton.

Június 9-én a Gestapó egy százados vezetésével az egri kórházakból is elszállította az ott fekvő súlyos betegeket bevagonírozásra a maklári vasútállomásra. Közöttük fertőző beteg kisgyermeket, műtét előtt álló betegeket, illetve a Császár nevű egercsehi orvost és családját, akik sikertelen öngyilkosságot követtek el. A németek vitték el a külön gettó keresztény vallású lakóit is. Az egri kórházakban egyetlen zsidó beteg maradt. A 86 éves magatehetetlen nő októberben bombatámadás következtében halt meg.

Az Auschwitzba deportált 1620 személy közül csak nagyon kevesen tértek vissza. A munkaszolgálatra bevonult férfiak közül számosan Oroszországban elpusztultak, a keretlegények kínzásai következtében és az 1943-as téli visszavonulás alatt, majd később sokukkal a tífusz végzett. Közülük aránylag mégis többen menekültek meg. A bujkálók közül nem egyet a nyilasok végeztek ki, Dr. Ráth (Róth) János és Klinger Erzsébet Egerben bujkáltak, de feljelentették és letartóztatták őket. Június 30-án két lányt és egy fiút fogtak el hamis iratokkal, július 12-én Boros Pálnét tartóztatták le, valamennyiüket Miskolcra vitték, majd deportálták őket.

1944. október 15-én Henkey-Hőnig József őrnagy összehívta a tisztikart Egerben, és kiadta a parancsot: „minden szökevényt el kell fogni és fel kell koncolni!”  Útellenőrző különítményeket állítottak fel Polgáry Pál főhadnagy, Szántay Imre zászlós, Adamecz István hadapródőrmester és Horváth Ferenc törzsőrmester vezetésével. Az elfogott katonákat, munkaszolgálatosokat a kerecsendi községházára vitték, ahol megverték és kifosztották őket.

Dr. Székely Endre orvost és családját nem hurcolták el a többi egri zsidóval, mivel ő az 1. világháborús katonai szolgálata alatt megvakult, és a fennálló rendelkezések szerint őt és családját is mentesség illette meg. A nyilas hatalomátvétel után, 1944. októberében a családot először az egri ügyészségi fogházba hurcolták, majd átadták a füzesabonyi csendőrparancsnokságnak. Dr. Kun András szülész-nőgyógyász főorvos megszökött a munkaszolgálatból, saját egri szanatóriumában szeretett volna elrejtőzni, de felismerték, feljelentették, és a Székely családdal és a többi elfogott szökött munkaszolgálatossal együtt vitték el. A kerecsendi erdőben megásatták velük a saját sírjukat, majd tarkólövéssel végeztek velük. Arcra borulva, szétroncsolt koponyával, elevenen összetört tagokkal feküdtek a saját maguk által megásott sírban. 

Már a Székely család kivégzése után, november 4-én közölte az egyetlen megjelenő megyei újság, az Eger a Magyar Távirati Iroda (MTI) által kiadott hírt: az arany és a két ezüst 1. világháborús kitüntetéssel rendelkező, illetve 75 százalékban hadirokkant veteránokat és családjukat is védettség illette meg, még a nyilas kormány szerint is. Ám mindez abban az időben, amikor a legszélsőségesebb indulatok szabadultak el már nem számított. A kivégzésre a parancsot a közben katonának bevonult Polgáry Pál, az egri járás korábbi szolgabírója adta, aki ezzel a tettével addigi tevékenységére tette fel a koronát. November 9-én a munkaszolgálatból megszökött Steiner Imrét az egri rendőrség fogdájából a nyilasházba hurcolták, és ott agyonverték. Braun Gyulát a bevonuló oroszok a Kossuth tér egyik fájára felakasztva találták meg. A nyakában egy tábla volt: „Igy jár minden szökött zsidó”. A kivégzetteket 1945. március 19-én exhumálták, majd az egri zsidó temetőben méltó szertartás keretében eltemették. Kerecsenden, az erdőben, illetve a dögtemetőben összesen 24 holttestet találtak. 

Mégis voltak olyanok, elsősorban munkaszolgálatosok, akik miután a frontról megszöktek találtak olyan embereket, akik életük kockáztatásával és eredményesen bújtatták őket. Lénárd Sándort özvegy Baloghné és Debreceni László asztalosmester Rózsa utcai házukban rejtették el. Preszler Gyula néhány társával együtt szökött meg a munkaszolgálatból. A Putnok felől Egerbe tartó vonaton megkértek egy katonát, hogy adja ki magát a kísérőjüknek. A várállomáson leszálltak és a vécsei völgyön kifelé menekültek. A katona később feljelentette őket, de a szökevényeknek a hajtóvadászat ellenére sikerült elrejtőzniük.

Több forrás is tudósít a Heves és a Borsod megyei zsidó értelmiségiek, orvosok, mérnökök munkaszolgálatos századának tragédiájáról. 1944. október 16-án a század a dunántúli Pusztavámon állomásozott, amikor a községbe SS-alakulatok és volksbundisták vonultak be. A falu népének szeme láttára 217 embert végeztek ki, köztük egri orvosokat, gyógyszerészeket, így dr. Sándor Imrét, dr. Szabó Jenőt, dr. Grósz Györgyöt, dr. Engländer Imrét, dr. Gyárfás Jánost, dr. Lengyel Zoltánt, Pánczél Györgyöt, valamint Vértes Endre, Vona Imre, Sárkány Endre és Fischer Miklós mérnököket.

A deportált gyerekek közül egy sem maradt életben, az ő emlékükre 1946-ban a zsidó iskola udvarán emlékművet avattak. A munkaszolgálatot túlélők a status quo hitközséget és intézményeit újjászervezték. Életben maradt az idős Schreiber Simon unokája, Schreiber Jochanan Ráv Jochánán Szofer (1923- 2016) is, akit rabbinak választottak meg, s aki 1945–1949 között szolgálta a közösséget. 1949-ben már csak 294 fő alkotta az egri status quo hitközséget, amelynek elnöke Kraj Lajos volt. 1950-ben Schreiber rabbi alijázott és Jeruzsálemben déli részén lévő Katamon negyedben önálló jesivát alapított, melyet később egy kollégiummal és árvaházzal bővített ki. 1961-ben a jesiva melletti üres telken egy új épületet építettek, melyet nagyapja, Simon Szofer főrabbi után Ohel Shimon Erlau-nak nevezett el.  

Források: BPL, Népb. és Nü. ir.; EA, 46-47; E-H, 1944-1946; HML, Népb. és Nü. ir., Zs. öír.; I-H, 1944-1946; KL-L; OSZÁ, 211-216; PH-H; RLB-H; ZS-H, 150-161; ZS-V; ZSL, 209-210.; Kik az egri zsidótanács tagjai. In.: Eger, 1944. 78. 05. 19. p. 1.)

Az egri mártírok emlékműve a temetőben

              A gyermekáldozatok emlékműve az egri temetőben

Abramovics Béla Bélapátfalva, (1919) an. Eisik Riza. Meghalt. keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Adler Ignác Fegyvernek, (1886) an. Goldmann Berta. 

Adler József Eger, (1912) an. Steiner Aranka. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Altmann József Omasztina ma Omastiná, (1868) an. Vitriol Eszter.  Meghalt. Auschwitz. 

Altmann Józsefné szül. Grósz Debóra Pétervására, (1879) an. Feuermann Léni. Meghalt. Auschwitz. 

Angyal Imre Eger, (1911) an. Weisz Piroska. Meghalt. Rogavatoje. 1943. 01. 18. 

Angyal Lajos Eger, (1907) an. Weisz Franciska. Sorsa ismeretlen. 

Angyal Lajosné szül Grünfeld Margit Várgede ma Hodejov, (1912) an. Schmied Terézia. 

Angyal Pál Eger, (1936) an. Grünfeld Margit. Auschwitz. 

Angyal Sámuel Balmazújváros, (1874) an. Schwarcz Eszter. 

Angyal Sámuelné szül. Weisz Franciska Eger, (1873) an. Schwarcz Mária.

Angyal Terézia Eger, (1944) an. Grünfeld Margit.

Áron Sándor

Áron Sándorné szül. Schwarcz Margit Dormánd, (1895) an. Krausz Róza. 

Atlasz György Eger, (1914) an. Schaffer Gizella. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 

Balázs (Blumberger) Jenő dr. Bátor, (1881) an. Stern Róza. 

Balla Erzsébet Miskolc, (1907 an. Goldfinger Éva.

Balla József Balkány vagy Bököny, (1885) an. Weiszhausz Eszter. 

Balla Józsefné szül. Goldfinger Éva Miskolc, (1885) an. Keszler Janka Hani. 

Bársony (Buchhalter) Endre dr. Erdőtelek, (1881) an. Kellner Hani. Meghalt. Deutschkreutz. 1944. 12. 22. 

Bársony Endréné szül. Grosz Ilona. 

Bársony Éva Eger, (1913) an. Grosz Ilona. 

Bársony Imre an. Grosz Ilona. 

Bársony István

Bársony János Eger, (1916) an. Grosz Ilona. Meghalt. Deutschkreutz. 1944. 12. 26. 

Bátki István Eger, (1915) an. Schwarcz Piroska. Meghalt. 1943. 04. 05. 

Benda György Bp., (1910) an. Benda Júlia. Meghalt. Rogavatoje. 1943. 01. 04. 

Benedikt Imre

Benedikt Nándorné özv. 

Berg Vilmos

Berger Adolf

Berger Adolfné szül. Salamon Aranka Eger, (1879) an. Gábor Franciska.

Berger Sándor Eger, (1907) an. Grünfeld Regina. Meghalt. Novij Gran Gratsiki. 1943. 01. 14. 

Berkes (Berger) Dezső dr. Eger, (1891) an. Grünwald Jozefa. 

Berkes Dezsőné dr. szül. Kun Ilona Kisvárda, (1905) an. Feldmann Szeréna.

Berkes Margit Eger, (1899) an. Grünwald Jozefa. 

Berkes Zsuzsa Mária Eger, (1925) an. Kun Ilona.

Berkovits Borbála Eger, (1925) an. Groszmann Mária.

Berkovits József

Berkovits Józsefné szül. Groszmann Mária Szilvásvárad, (1897) an. Klein Teréz.

Berkovits Klára Eger, (1923) an. Groszmann Mária. 

Berkovits Valéria Eger, (1932) an. Groszmann Mária. 

Bieber Sománé özv. szül. Weisz Helén Tiszafüred, (1889) an. Hecht Julianna. 

Biedermann Adolfné özv.

Billitzer Béla Jesaja Mord’cMj Eger, (1925) an. Kutner Valéria.

Billitzer Ezra Eger, (1920) 

Billitzer Mór Mose Dávid özv. Szerencs, (1876) an. Zsófia. 

Bim Józsefné özv. 

Binét Ernő Eger, (1917) an. Pápa Margit. 

Binét Manó Eger, (1883) an. Pápa Katalin. 

Binét Manóné szül. Pápa Margit Szenc, (1890) an. Ehrenfeld Adél. 

Binét Zsigmondné özv.

Binéth Miklós Eger, (1901) an. Schwarcz Johanna. Meghalt. Novij Gran Krestiki. 1932. 12. 01. 

Birn Aranka Egerfarmos, (1890) an. Róth Sáli. 

Birn József

Birn Józsefné szül. Róth Sáli Szihalom, (1858) an. Neuwaldder Rebeka. 

Bíró Dávid

Bíró Endre

Biró Endréné

Bíró István dr. (1914) an. Berger Ilona. Meghalt. Jekatyeriovka. 1942. 12. 22.

Blasz Adolf

Blasz Adolfné szül. Kohn Aranka Vágormos ma Nosice, (1903) an. Veihercz Sarolta. 

Blasz Ágnes Eger, (1936) an. Kohn Aranka. 

Blasz Anna Eger, (1922) an. an. Schwarcz Matild. 

Blasz Béla Eger, (1910) an. Steiner Ilona. Meghalt. Bolgyirevka. 1942. 09. 06. 

Blasz Dezső Dávid Eger, (1901) an. Rivka. 

Blasz Dezsőné szül. Klein Ilona Tiszafüred, (1908) 

Blasz Emil

Blasz Ferenc Eger, (1884) an. Schwarcz Rozália. 

Blasz György András Eger, (1933) an. Kohn Aranka.

Blasz Gyula Eger, (1914) an. Steiner Hanna. Eltűnt. Kolybelka. 1943. 01. 14. 

Blasz Rezsin

Blasz Róbert

Blasz Sámuel

Blasz Sámuelné

Blasz Sándor

Blasz Sándorné

Blasz Tibor

Blau Béla Eger, (1906) an. Klein Berta. Meghalt. Turbacil. 1944. 09.29. 

Blau Ernő

Blau Ernőné szül. Neményi Kornélia Szemere, (1910) an. Rosenberg Katalin.

Blau Éva Ibolya Eger, (1940) an. Neményi Kornélia.

Blau József Eger, (1910) an. Klein Berta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 02. 01. 

Blau Miksa Váchartyán, (1866) an. Scheérel Róza. 

Blumberger József 

Blumberger Józsefné

Bondi Hajnal

Bondi Lajosné özv.

Bónis Edit

Bónis József

Bónis Józsefné szül. Fischer Ilona Eszter Eger, (1902) an. Englander Sára. 

Bornstein Sándor

Bornstein Sándorné

Boros Dezső Putnok, (1914) an. Lengyel Ilona Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Boros Károly

Boros Pál Eger, (1941) an. Lengyel Ilona. 

Boros Sándor Eger, (1886) an. Szegelbaum Eszter. 

Boros Sándorné szül. Lengyel Ilona Putnok, (1891) an. Kohn Terézia. 

Brachmann Imre Eger, (1904) an. Lissauer Róza. Meghalt. Novij Gran Krestiki. 1942. 10. 21. 

Braun Béla

Braun Béláné 

Braun Dezső

Braun Dezsőné

Braun Ferenc (1942) Meghalt. Auschwitz. 1943. 05.08. 

Braun Ferenc Eger (1911) an. Goldschild Rozália. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Braun Gyula Pétervására, (1908) an. Jajtelesz Fáni. Meghalt. Bp. 1944. 04. 03. 

Braun Ibolya

Braun Ignác

Braun Ignácné 

Braun Ilva

Braun Imre Eger, (1916) an. Metzner Aranka. Meghalt. Pruzsina. 1947. 02. 08. 

Braun József Eger, (1888) an. Grünfeld Liszka. 

Braun Józsefné

Braun Judit

Braun Julianna Eger, (1937) an. Schwarcz Margit.

Braun Kató

Braun László István Eger, (1942) an. Schwarcz Margit.

Braun Malvin

Braun Margit (1910) Meghalt. Auschwitz. 1942. 11.30.

Braun Mayer

Braun Mayerné szül. Goldschild Száli Füzesabony, (1880) an. Weisz Betti. 

Braun Menyhértné özv. 

Braun Miklós

Braun Miklósné szül. Fleischer Erzsébet 

Braun Salamonné szül. Metzner Aranka. Eger, (1881) an. Kornhauser Fáni. 

Braun Sándor

Braun Sándor Ohaj ma Dolný Ohaj, (1904) an. Mizsák Irma. Meghalt. Masztugino. 1943. 01. 14. 

Braun Sándorné szül. Klein Erzsébet Miskolc, (1912) an. Friedmann Piroska. 

Braun Sándorné szül. Schwarcz Margit Tiszafüred, (1907) an. Weiszmann Lujza. 

Braun Tibor

Braun Zsigmondné özv. 

Breuer Ágnes Mária Eger, (1938) an. Moskovits Róza. 

Breuer Mór Dunaszerdahely ma Dunajská Streda, (1912) an. Bischits Riza. Meghalt. Erlau. 

Breuer Mórné szül. Schwarcz Natália Eger, (1912) an. Deutsch Regina. 

Breuer Sándor

Breuer Sándorné szül. Moskovits Róza Eger, (1907) an. Klein Fáni. 

Brüll András Szántód, (1901) an. Kollner Fani.

Brüll Andrásné szül. Rotschild Magdolna Eger, (1912) an. Flamm Erzsébet. 

BuchhaIter Margit

Buchhalter Malvin 

Buchhalter Miklós Erdőtelek, (1881) an. Kellner Janka Hani. 

Burger Ignác Cseke, (1890) an. Frimet. 

Burger Ignácné szül. Kohn Erzsébet Eger, (1892) an. Weisz Róza. 

Cukor Bernát Eger, (1897). Meghalt. Mauthausen. 

Czeisler Piroska 

Czeizler Ignác Sámuel

Czeizler Ignácné (Sámuel) szül. Sacher Malvina Losonc ma Lučenec, (1874) an. Schmidl Emília.

Czink Vilmos Tardona, (1875) 

Czink Vilmosné szül. Rusznák Rózsa Hevesaranyos, (1880) an. Fleischer Lina. 

Czukor Izidor

Czukor Izidorné szül. Ungerleider Róza Eger, (1896) an. Blau Amália.

Csillag Lajos

Csillag Lajosné szül. Spiró Hermina Eger, (1905) an. Schwarcz Fáni. 

Csillag Sámuel 

Csillag Sámuelné

Csillag Sándor Mezőcsát, 

Csillag Sándorné 

Csillag Sománé özv. szül. Barok Róza Mátraderecske, (1867) an. Friedmann Juli. 

Csillag Tibor Eger, (1915) an. Czeisler Róza. Meghalt. 1943. 1. 17. 

Csirmaz Rezső

Csirmaz Rezsőné szül. Deutsch Franciska Losonc ma Lučenec, (1885) an. Krausz Lina. 

Dallos László Eger, (1906) an. Krausz Róza. Meghalt. Kocsatovka. 1943. 01. 16. 

Dallos Lászlóné szül. Ladányi Anna. Püspökladány, (1907)

Dalos Iván

Dancz Gyula

Dancz Gyuláné Singer Szerén

Davidovits Jenő 

Davidovits Jenőné szül. Grünwald Gizella

Davidovits Mór 

Davidovits Mórné szül. Keller Aranka 

Davidovits Róza

Davidovits Tamás

Davidovitsné szül. Ornstein Hanna 

Derg Vilmosné

Deutsch Áron Oszlop ma Oslip, (1878) an. Spiegel Amália.

Deutsch Félixné szül. Klauber Ibolya Eger, (1914) an. Laufer Margit. Meghalt. Stutthof. 

Deutsch György Eger an. Dresdner Jozefa. Meghalt. Szotozsevoje. 1942. 10. 23. 

Deutsch Jenő Eger, (1879) an. Groszmann Hermina. Meghalt. Waldlager.

Deutsch Jenő Eger, (1914) an. Meghalt. Szinyije Lipjagi. 1942. 09. 12. 

Deutsch Jenőné özv. 

Deutsch Jenőné szül. Kohn Róza Tiszaigar, (1887) an. Brüll Cecília.

Deutsch József Eger, (1903) an. Dresdner Jozefa. Meghalt. 1943. 01. 30. 

Deutsch Károly Eger, (1914) an. Bíró Pepi. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Deutsch László (1897) Meghalt. Flossenbürg. 

Deutsch László Eger, (1912) an. Deutsch Eleonóra. Meghalt. 1942. 07. 18.

Deutsch Sámuel

Deutsch Sámuelné 

Deutsch Vilmosné szül. Grünfeld Anna Eger, (1915) an. Lebovits Anna. Meghalt. 

Diamant Ágota Eger, (1934) an. Lebovits Ilona.

Diamant Gyula Eger, (1927) an. Lebovits Ilona.

Diamant József Eger, (1931) an. Lebovits Ilona.

Diamant Manó

Diamant Manóné szül. Lebovits Ilona Tiszafüred, (1896) an. Breuer Sáli.

Diamant Simon 

Domán Gizella

Domán Jenő

Domán Lajos Verpelét, (1909) an. Schwartz Hani. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Domán Mór

Domán Vilmosné özv. szül. Jellenik Eszter Gyöngyös, (1872) an. Pollák Sali.

Egri Elemér an Steiner Róza. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Ehrendfedl Andor Eger, (1919) Blass Hermina. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Ehrenfeld András Eger, (1913 vagy 1918) an. Blas Hermina. 

Ehrenfeld Gyula Szatmárnémeti ma Satu Mare, (1914) an. Blass Hermina. Meghalt. Kondenzovo. 1943. 01. 18. 

Ehrenfeld Mór Eger, (1870)

Ehrenfeld Mórné szül. Blasz Hermina 

Ehrenfeld Pál 

Eichler Erzsébet

Eichler Hajnal

Eichler Ödön

Eichler Ödönné szül. Kaff Hermina 

Eisenberger Béla Baja, (1918) an. Goldberger Gizella. Meghalt. keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Eisler Alice

Eisler Miklós

Eisler Miklósné

Éliás Sándorné, szül. Horovitz Margit 

Engel Emmanuel Szolnok, (1875) an. Erlich Rozália.

Engel Mór

Englander Gyula Eger, (1890) an. Guttmann Rozália.

Englander Imre dr. 

Englander Imréné dr. szül. Novák Magdolna Tokaj, (1919) an. Lichmann Sarolta .

Epstein István Miskolc, (1917) an. Foltényi Erzsébet. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Erdélyi Mihály dr. 

Erdélyi Mihályné dr. Heller Margit Eger, (1904) an. Fried Berta. 

Ernszt Jolán Tarnaszentmiklós, (1887) an. Müller Leontina.

Ernszt Regina Abádszalók, (1866) an. Müller Leontina.

Fehér Erzsébet dr. 

Fehér Irén

Fehér Lajosné szül. Klein Ilona Eger, (1891) an. Reiner Rozália. Meghalt. 

Fejér Endre dr. (1899) Meghalt. Bergen Belsen. 

Fejér Henrik

Fejér Henrikné

Fekete Mór Eger, (1882) an. Schvarcz Nina Lina. 

Fekete Mórné szül. Weisz Katalin Eger, (1891) an. Salamon Lina. 

Feldmann Ármin Eger, (1916) an. Friedmann Gizella. Meghalt. 

Feldmann Márkusz

Feldmann Márkuszné

Feldmann Mose Amram

Fenyő Lipót Eger, (1857) 

Fenyő Lipótné

Fischer Aranka 

Fischer Berta

Fischer Ferenc Eger, (1908) an. Regina. 

Fischer Ferencné

Fischer Gézáné özv.

Fischer György Eger, (1924)

Fischer Jenő Eger, (1880) 

Fischer Jenőné szül. Schiffer Regina Bükkszék, (1882). 

Fischer Jolán

Fischer József dr.

Fischer József Eger, (1901) Meghalt. Dachau. 

Fischer Józsefné

Fischer Klára

Fischer Lajos dr. Eger, (1890) 

Fischer Lajosné dr. szül. Weisz Edit Sajószentpéter, (1905) an. Rottmann Amália. 

Fischer László Eger, (1899) an. Braun Sára.

Fischer Lászlóné szül. Friedmann Piroska Tarcal, (1904) an. Weisz Amália.

Fischer Lászlóné szül. Goldmann Erzsébet Mezőkövesd, (1897) an. Steiner Margit. 

Fischer Menyhért Eger, (1893) an. Englander Sáli. 

Fischer Menyhértné szül. Klein Julianna Eger, (1902)an. Fein Hani. 

Fischer Miklós an. Heller Fani. 

Fischer Miklós dr. Eger, (1897) Meghalt. Kőszeg. 

Fischer Miklósné dr. szül. Seidner Márta Rimaszombat ma Rimavská Sobota, (1913) an. Klein Teréz. 

Fischer Miklósné szül. Politzer Ilona Eger, (1903) an. Reiner Róza. 

Fischer Sándor Eger, (1901) an. Lőwinger Rozália Meghalt. 1941. 12. 13. 

Fischer Sándor Eger, (1909) an. Braun Julianna. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Fischer Sándorné szül. Baumann Frida.

Fischer Simon

Fischer Simonné szül. Heller Fáni Rajec, (1868) an. Kuffler Rozália.

Flecker Ágnes Marianna Miskolc, (1935) an. Rosenblüth Irén.

Flecker Sándor Miskolc, (1903) an. Markovics Katalin. 

Flecker Sándorné szül. Rosenlüth Jolán Irén Miskolc, (1914) an. Czifferblatt Rozi.

Fleicher Jenő

Fleicher Jenőné szül. Spiró Mária Eger, (1900) an. Schwarcz Fáni.

Fleischer Aladár Egerbocs, (1888) an. Jajtelesz Heléna.

Fleischer Aladárné szül. Klein Margit 

Fleischer Ármin 

Fleischer Árminné 

Fleischer Dávid Eger, (1879) an. Klein Katalin. 

Fleischer Dezső Eger, (1878) an. Klein Katalin

Fleischer Dezsőné Seidner Sáli Eger, (1880) an. Lusztig Ernesztin, 

Fleischer Gyula Ragyolc ma Radzovce, (1920. an. Kaufmann Fanni. Meghaalt. Podgornoje. 1942. 10. 22. 02. 12.

Fleischer Jenő Szűcsi, (1904) an. Jajtelesz Ilona. Meghalt. Sadzavka. 1944. 03. 29. 

Fleischer Jenőné 

Fleischmann Simon 

Fleischmann Simonné Schwarcz Jolán Eger, (1909) an. Deutsch Regina.

Fleischmann Vilmos Domoszló, (1880) an. Erlich Ernesztin. 

Fleischmann Vilmosné Glück Sarolta Kassa ma Košice, (1891) an. Adler Éva. 

Fodor Aladár Bp., (1895) an. Kaner Cecília. 

Fodor Aladárné szül. Fischer Aranka Eger, (1883) an. Schwarcz Júlia.

Fohn Henrik Mihály Balmazújváros, (1869) an. Fülöp Amália. 

Fohn Mihály Balmazújváros, (1869) an. Fülöp Amália. 

Fohn Mihályné szül. Gerő Olga Eger, (1902) an. Klein Hermina. 

Foltényi Emmánuel Kál, (1864) an. Binét Julianna.

Foltényi Emmánuelné Gescheit Erzsébet Putnok, (1867) an. Kellner Mária.

Foltényi György Iván Eger, (1931) an. Weisz Margit.

Foltényi Imréné szül. Weisz Margit Kistálya ma Andornaktálya, (1914) an. Klein Hermina. 

Foltényi Manó Verpelét, (1864) an. Binét Júlia. 

Foltényi Manóné szül. Flecker Erzsébet Putnok, (1867) an Kellner Mária. Auschwitz.

Franck Oszkár Miskolc, (1904) an. Deutch Hermina. Meghalt. Masztugino. 1943. 01. 14. 

Fried István

Fried Márkusné Eger, (1896) Meghalt. Mauthausen. 

Fried Mihályné özv. 

Fried Miklós

Fried Miklósné

Fried Sándor

Fried Sándorné Stern Sári Eger, (1903) an. Schvarcz Berta.

Fried Vilmos (1900)

Fried Vilmosné

Fried Zsuzsa Márta Eger, (1943) an. Stern Sára. 

Friedlander Gábor Ungvár ma Uzshorod, (1940) an. Kornhauser Margit.

Friedlanderné szül. Kornhauser Margit Eger, (1907) an. Zitrin Sarolta.

Friedmann Albert

Friedmann Albertné Pánczél Viola Eger, (1914) an. Kutner René.

Friedmann Ármin Eger, (1916) an. Friedmann Gizella. Meghalt. 

Friedmann Árminné szül. Klein Róza Tiszaigar, (1892) an. Rosinger Regina.

Friedmann Benő Eger, (1912) an. Englander Hermina. Meghalt. 1943. 07. 17. 

Friedmann Ernő Eger, (1912) an. Englander Hermina Meghalt. 1943. 07. 17. 

Friedmann Etel Eger, (1876) an. Virág Rozália. 

Friedmann Farkas Tiszaigar, (1874) an. Stark Eszter.

Friedmann Ferenc Erdőkövesd, (1878) an. Fleschner Pepi. 

Friedmann Ferencné 

Friedmann Imre Abaújszántó, (1909) an. Englander Hermina Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Friedmann Imréné szül. Bruszt Blanka Gyöngyös, (1916) an. Weisz Jolán. 

Friedmann Jenő Eger, (1888) Meghalt Bergen Belsen. 

Friedmann Józsefné özv. 

Friedmann Károly Eger, (1931) an. Klein Róza.

Friedmann Szerén Eger, (1885) an. Virág Rozália.

Friedmann Tibor

Friedmann Veronika Eger, (1929) an. Klein Róza. 

Friedmanné szül. Klein Olga Újfalu, (1909) an. Schwarcz Amália.

Frisch Istvánné szül. Schvarcz Jolán Andornak ma Andornaktálya (1890) an. Weisz Betti. 

Gábor Gyula Eger, (1899) Meghalt. Sopronbánfalva. 1945. 02. 18. 

Gábor Miklós Eger, (1913) an. Glück Lenke. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Gaits Béla Eger, (1910) an. Reisz Mária. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1942. 02. 01. 

Galambos Éva Bp., (1927) an. Schwarcz Fáni.

Galambos Miksáné özv. szül. Schwarcz Fáni Dormánd, (1895) an. Krausz Róza.

Gárdos Gábor Nagyigmánd, (1935) an. Friedmann Berta. 

Gartner István Eger, (1903) an. Sieger Sali. 

Gartner Istvánné szül. Ehrenfeld Rózsa Püspökladány, (1906) an. Blass Hermina.

Gerő Ágnes Eger, (1928) an. Fohn Olga.

Gerő Arnold

Gerő Arnoldné Fohn Olga Eger, (1902) an. Klein Hermina.

Gerő György Eger, (1933) an. Fohn Olga.

Gerő István Eger, (1907) an. Barna Ilona Meghalt. Bugyennij. 1943. 01. 18. 

Gerő Sándor dr. Eger, (1905) an. Barna Ilona. Meghalt. Stanislawów. 1943. 01. 

Gerstl Hermann Berzevice ma Brezovica, (1893)

Gerstl Hermanné szül. Schwarcz Zsófia Eger, (1897) an. Regina. 

Glattstein Vilmosné özv. szül. Rózsa Eger, (1907)

Glück Cira

Glück Dávid an. Rachel. 

Glück Eszter

Glück Jechiél 

Glück Jesaja

Glück Jicchak

Glück Jicchákné

Glück Lacika 

Glück M. Aharon

Glück Menachem Sajószentpéter, (1870) an. Rezl. Felesége Braunfel Róza. 

Glück Menachemné szül. Braunfeld Rachel 

Glück Rafael 

Glück Szára

Glück Szerén

Goldmann György Eger, (1918) an. Weisz Ilona. Meghalt. Mauthausen. 

Goldmann Miksa Kál, (1866) an. Klein Eszter. 

Goldmann Miksáné szül. ? Margit Pétervására, (1870) an. Blass Hermina. 

Goldmann Vilmos

Goldmann Vilmosné

Goldner Éva Eger, (1923) an. Diamant Sarolta.

Goldner Ibolya Eger, (1933) an. Diamant Sarolta.

Goldner Izidor Mikóháza, (1892) an. Klein Júlia. 

Goldner Izidorné szül. (1891) Diamant Sarolta Szered ma Sereď, (1891) an. Binéth Regina. 

Goldner Judit Eger, (1924) an. Sára. 

Goldner Julianna Eger, (1931) an. Diamant Sarolta.

Goldner Katalin Eger, (1925) an. Diamant Sarolta.

Goldner Magdolna Eger, (1922) an. Diamant Sarolta.

Goldstein Dezsőné özv.

Goldstein Fábián Feibush Goldstein Slesin, (1860) 

Goldstein József 

Goldstein Józsefné 

Gottreich Kálmánné özv.

Gozony Béla Eger, an. Schwartz Eszter. Eltűnt. 1943. 01. 08. 

Gozony Béláné szül. Seiler Julianna Bp., (1875) an. Waldmann Mária. 

Görög Bözsi

Görög Gyuri

Grosz Andor Kocsola, (1891) an. Fischer Berta. 

Grosz Andorné szül. Klein Róza. 

Grosz Béla Eger, (1921) an. Teréz. Meghalt. Gunskirchen.

Grosz Emil Eger, (1907) an. Ádám Teréz. Meghalt. 1943. 07. 26. 

Grosz Endre dr. Eger, (1913) an. Friedmann Berta. Meghalt. Masztugino. 1943. 01. 14. 

Grosz György dr. Eger, (1908) an. Friedmann Berta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Grosz Györgyné

Grosz Jenő Eger, (1927) an. Friedmann Olga. Meghalt. Auschwitz. 1944. 06. 18. 

Grosz Jenő Korlát, (1887) an. Singer Karolina.

Grosz Jenőné szül. Rothmann Erzsébet Sánkfalva ma Šankovce, (1890) an. Weisz Emma.

Grosz József dr. Verpelét, (1872) an. Steinitz Mici.

Grosz József Eger, (1906) an. Schwartz Eszter Meghalt. Sztarij Oszkol. 1943. 01. 23.

Grosz Józsefné dr. szül. Goldstein Margit

Grosz Judit Eger, (1936) an. Horovitz Ilona.

Grosz Lajos

Grosz Lajosné szül. Horovitz Ilona Mályinka, (1902) an. Bornstein Pepi.

Grosz Lívia Dédestapolcsány, (1930) an. Horovitz Ilona.

Grosz Miklós Feldebrő, (1889) an. Roth Irma. 

Grosz Miklósné Friedmann Olga. Kassa ma  Košice, (1900) an. Feldmann Hermina.

Grosz Nándor Feldebrő, (1891) an. Roth Irma. 

Grosz Nándorné szül. Fried Erzsébet Mezőnyárád, (1903) an. Fried Rózsa. 

Grosz Sándorné özv. 

Grosz Simon Balaton, (1883) an. Jaulus Fanni.

Grosz Sománé özv.

Grosz Tibor Eger, (1938) an. Horovitz Ilona. 

Grosz Zsuzsanna Eger, (1937) an. Révész Lili.

Groszmann Áron Ernő Eger, (1885) an. Ungerleider Mária. Auschwitz.

Groszmann Áronné Weisz Helén Eger, (1885) an. Groszmann Betti.

Groszmann Artúr Eger, (1907) an. Kramer Margit. Meghalt. Mauthausen. 1945. 04. 15. 

Groszmann Dezső Eger, (1894) an. Klein Terézia.

Groszmann Dezső Eger, (1911) an. Schvarcz Rozália.

Groszmann Dezsőné szül. Barna Ilona Poroszló, (1897) an. Breier Betti.

Groszmann Dezsőné szül. Goldstein Jolán Kisbágypn, (1913) an. Frenzl Zelma.

Groszmann Erzsébet Poroszló, (1924) an. Barna Ilona.

Groszmann György Eger, (1918) an. Weisz Ilona Meghalt. Mauthausen. 1945. 05. 

Groszmann György Eger, (1939) an. Goldstein Jolán.

Groszmann Gyula Eger, (1910) an, Schwartz Rozália. 

Groszmann Jenő Eger, (1908) an. Schlesinger Anna. Meghalt. Ilovszkoje. 1943. 01. 17. 

Groszmann József Kunhegyes, (1880) an. Brüll Mina.

Groszmann Józsefné szül. Deutsch Julianna Eger, (1884) an. Klein Léni.

Groszmann Judit Eger, (1944) an. Goldstein Jolán. 

Groszmann Károly Eger, (1916) an. Roth Fanni. Meghalt. Sztorozsevoje. 1942. 09. 22. 

Groszmann Károly Eger, (1941) an. Goldstein Jolán.

Groszmann Károlyné szül. Goldstein Jolán  Kisbágyon, (1913) an, Freund Zelma. 

Groszmann Margit Poroszló, (1921) an. Barna Ilona.

Groszmann Mária Eger, (1933) an. Strumpf Mária.

Groszmann Márta 

Groszmann Miklós dr. Eger, (1910) an. Weisz Ilona. Meghalt. Mauthausen 1944. 08. 12. 

Groszmann Sándor 

Groszmann Sándorné 

Groszmann ViImosné özv.

Groszmann Zoltán Eger, (1906) an. klein Teréz. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 

Groszmann Zoltánné

Grünbaum Béla Egerszólát, (1883) an. Róth Katalin.

Grünbaum Béláné Grünbaum Sarolta Bikácfalva, (1894) an. Weisz Záli. 

Grünbaum Károly Egerszólát, (1890) an. Róth Katalin.

Grünblatt Árminné özv. szül. Buchhalter Regina Pusztatenk ma Tenk, (1870) an. Kellner Manci.

Grünfeld Ábrahám Eger, (1917) an. Brandstein Eszter. Meghalt. Aknaszlatina. 1944. 07. 08. 

Grünfeld Gizella Eger, (1924) an. Lebovics Lea. Meghalt. 

Grünfeld Izidomé Grünfeld Irán

Grünfeld Izidor

Grünfeld Mandi

Grünfeld Nándomé 

Grünfeld Nándor dr. 

Grünfeld Tibor

Grünspann Bernát Farkas Kiscsongova, (1891) an. Herskovits Schmidl GUTMANN Grünspann Bernátné (Farkas) szül. Guttmann Regina Bakta ma Baktakék, (1893) an. Braun Róza.

Grünspann Sarolta Eger, (1917) an. Gutmann Regina.

Grünwald Leopold 

Gut Imre

Gut Imréné szül. Klein Mária Mezőkeresztes, (1923) an. Klein Jolán. 

Guttmann Adolf Eger, (1912) 

Guttmann Adolfné Vera.

Guttmann Andor Eger, (1917 vagy 1914) Schwarcz Teréz. Meghalt. Ober Marki. 1943. 01. 16. 

Guttmann Farkasné özv. 

Guttmann Ignác Eger, (1909) Meghalt. Dachau. 

Guttmann Mór

Guttmann Sámuel.

Guttmann Sámuelné szül. Stern Betti Eger, (1895) an. Klein Róza. 

Halász Bernát

Hamburger Aranka Eger, (1889) an. Reiner Rozália. Meghalt. 

Handler Józsefné szül. Scheffer Irma Bükkszék, (1879) an. Müderer Karolina. 

Hársas Edith

Hársas Oszkár

Hársas Zoltánné

Harstein Katalin Eger, (1941) an. Schvarcz Erzsébet.

Harstein Lipót László

Harstein Lipótné (László szül. Schvarcz Erzsébet Eger, (1911) an. Heller Margit. 

Hauer Dezső Arnót, (1908) an. Tél Jolán. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Hauer György 

Hauer György Eger, (1937) an.  Grosz Magdolna. 

Hauer Györgyné szül. Grosz Magdolna Dédestapolcsány, (1932) an. Horovitz Ilona.

Hauer Gyula Gyetva ma Detva, (1897) an. Feldmann Adél. Meghalt. Mauthausen.

Hauer Lipót Makó, (1875) an. Beck Rebeka.

Hauer Lipótné szül. Stern Berta Nagytapolcsány ma Topoľčany, (1883) an. Friedmann Nelli. 

Hauer Mihály Kiskunmajsa (1905) an. Stern Berta Meghalt. Hroscsevatka. 1942. 12. 15. 

Havas Istvánné özv. 

Hay Miksáné özv.

Heimlich Benjámin Sárospatak, (1880) an. Keisler Záli. 

Heimlich Benjáminné szül. Spitz Sarolta Eger, (1885) an. Schvarcz Johanna.

Heimlich Jenő

Heimlich Jenőné

Heisler András

Heisler Nándomé

Heller András Pál Eger, (1929) an. Pudlis Gizella.

Heller Etelka Eger, (1901) an. Frisch Berta.

Heller Gyula Eger, (1912) an. Fried Berta. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Heller Jenő Eperjes Prešov, (1902) an. Blumenfeld Antónia. 

Heller Jenőné szül. Groszmann Eszter Sáta, (1904) an. Schwarcz Fáni.

Heller József dr. Eger, (1885) an. Pauncz Irma.

Heller László Marcell Eger, (1931) an. Pudlis Gizella.

Heller Salamonné özv. szül. Fried Berta Farnas ma Sfăraș, (1881) an. Friedmann Cecília. 

Heller Zoltán Eger, (1931) an. Groszmann Eszter.

Herceg Károly Eger, (1920) an. Fischer Piroska. Meghalt. Golya. 1943. 01. 19. 

Herczeg Gábor Bp., (1884) an. Glaser Josefin. 

Herczeg Gáborné szül. Fischer Piroska.

Hermann József

Hermann Józsefné

Herskovits Zoltán

Herskovits Zoltánné szül. Fleischer Berta Felnémet, (1898) an. Jajtelesz Johanna.

Hevesi Pál

Hindler Józsefné özv.

Hirsch Dénesné szül. Fischer Margit

Hoch Ibolya

Hoch Lajos

Hoch Lajosné szül. Klein Etel 

Hoffmann Ernő

Hoffmann Ernőné

Hollinger Istvánné szül. Spitzer Piroska 

Holló Lajos dr.

Holló Lajosné dr. Fehér Erzsébet Eger, (1893) an. Czeizler Sarolta. 

Hollósné 

Horovitz Hermann Tzvi Yehuda Ausztria, (1882) an. Lea. 

Horovitz Hermanné szül. Bornstein Haya. Eger, (1876) an. Sali. 

Horovitz Jenő Yosef Yehoshua Eger, (1898) an. Bornstein Haya. 

Horovitz Jenőné szül. Gotlib Judit Yehudit Debrecen, (1898) an. Brakha

Illés Béla Eger, (1881) an. Schenk Katalin

Illés Béláné szül. Glaser Mária Balassagyarmat, (1888) an. Szruch Rozália.

Illés József Eger, (1908) an. Ofner Izabella. Meghalt. Ober Marki. 1943. 01. 04. 

Indig Mihály Jehuda Eger, (1890) 

Indig Mihályné szül. Huszár Erzsébet Tova Várpalota, (1903) an. Németh Erzsébet. (keresztény)

Infeld Miksa

Infeld Miksáné szül. Schvarcz Janka Kötcse, (1872) an. Glaser Rozália.

Izrael György Eger, (1913) an. Klein Ilona, Eltűnt. Alekszejovka. 1943. 01.17.

Izrael Kálmán Eger, (1915) an. Klein Ilona. Meghalt. 1942. 11. 29. 

Izsák Jenő Juda Nagyszőlős ma Vinohragyiv, (1894) an. Bleier Hani.

Izsák Jenő szül. Groszmann Etel Eger, (1895) an. Klein Rézi.

Izsák Piroska Eger, (1922) an. Groszmann Etel.

Jakabovits Jenő

Jakabovits Jenőné szül. Schwarcz Irén Eger, (1923) an. Klein Franciska.

Jónás Béla dr. Eger, (1905) an. Bernáth Mária. Eltűnt. Sadzavka. 1944. 03. 29.

Jónás Béláné dr. szül. Friedmann Erzsébet Kassa ma Košice, (1908) an. Neumann Róza.

Jónás László Eger, (1910) an. Bernáth Mária Meghalt. Alekszejovka. 1943. 01. 17. 

Jónás Sándor Eger, (1907) an. Bernáth Mária. Meghalt. Galícia. 1944. 08. 30. 

Jónás Zoltán Eger, (1903) Meghalt. 

Kain Jenő Vaja, (1912) an. Grünwald Etel. Meghalt. Karpenkovo. 1943. 01. 17. 

Kálmán Edit Alice Bp., (1931) an. Fischer Ilona.

Kálmán Ferenc 

Kálmán Ferencné 

Kálmán Imre. Eger, (1890) Meghalt. 

Kálmán Imréné 

Kálmán Klára 

Kálmán Márta 

Kálmán Menyhértné szül. Fischer Ilona Bp., (1894) an. Höflich Rozália.

Kálmán Valéria Bp., (1927) an. Fischer Ilona.

Kálmán Zsuzsa Eger, (1930) an. Fischer Ilona.

Kardos Dezső

Kardos Dezsőné 

Kardos Endre Gyöngyös, (1930) an. Schwarcz Erzsébet.

Kardos István Eger, (1906) an. Marosi Eszter. Meghalt. Alekszejovka. 1943. 01. 18. 

Kardos Sándor Eger, (1899) Meghalt. Mauthausen. 

Kardos Sándorné özv. szül. Schwarcz Erzsébet Eger, (1900) an. Schwarcz Léni. Meghalt Stutthof. 

Karf Lipót

Karf Lipótné

Kaszálné Fleischer’-Edith

Katona (Binét) Gábor Eger, (1891) an. Klein Mária. 

Katona Gáborné szül. Binét Valéria Eger, (1894) an. Schwimmer Ilona. 

Katz Dénes Eger, (1922) an. Pollák Irén.

Katz Dénes Eger, (1922) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen. 1944. 12. 22.

Katz Dezső Eger, (1922) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen 1944. 12. 

Katz Dezső Eger, (1922) Meghalt. Mauthauen. 1944. 12. 12. 

Katz István Eger, (1925) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen. 1945. 02. 14. 

Katz István Eger, (1925) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen. 1945. 02. 14. 

Katz Károly Eger, (1929) an. Pollák Irén.

Katz Károly Eger, (1929) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen.

Katz Salamon

Katz Salamonné szül. Pollák Irén Eger, (1895) an. Schachter Gizella.

Katz Tibor Eger, (1920) an. Pollák Irén. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Katz Tibor Eger, (1923) an. Pollák Irén. Meghalt. Mauthausen. 1945. 01. 20. 

Katz Zoltán Eger, (1919) Meghalt. Auschwitz. 1942. 07. 01. 

Kékedi Adolfné szül. Berkovits Ilona Bp., (1883) an. Lőwinger Etelka. 

Kékedi Adolfné szül. Schwarcz Berta Mezőcsát, (1892) an. Grósz Eszter. 

Kelemen Ignác Eger, (1897) an. Várkonyi Veronika.

Kemény Endre Kecskemét, (1914) an. Brett Ilona. Meghalt. Krasznpahorij. 1942. 12. 22. 

Kemény Judit Eger, (1942) an. Klein Júlia.

Kertész Bernát Sajószentpéter, (1872) an. Fischer Léni.

Kertész Bernátné szül. Klein Berta Eger, (1881) an. Blumberger Róza.

Kertész Bertalan

Kertész Bertalanné 

Kertész Dávid Szentistván, (1892) an. Klein Julianna.

Kertész István Eger, (1909) an. Rosenfeld Janka. Meghalt. Scserebjanka. 1943. 04. 15. 

Kertész Márton Heves, (1881) an. Kufner Mária.

Kertész Mártonné szül. Rosenfeld Sarolta Eger, (1885) an. Lemberger Etel.

Kertész Pál Bp., (1930) an. Hochberg Berta.

Kertész Vera Eger, (1924) an. Klein Berta. Meghalt. Auschwitz. 1944. 10. 

Kis Rudolfné

Kiss Rudolf

Klein Ármin Biri, (1905) an. Bleier Róza. Meghalt. Sztorozsevoje. 1942. 09. 16. 

Klein Árminné

Klein Áronné

Klein Béla Eger, (1909) Meghalt. Mauthausen .1945. 03. 11. 

Klein Dezső Miskolc, (1884) an. Weisz Betti. 

Klein Dezsőné szül. Stiller Vilma Bp., (1897) 

Klein Ella Eger, (1919) an. Winkler Frida. Meghalt. Stutthof. 

Klein Ferenc Eger, (1914) Meghalt. Mauthausen. 1945. 04.01.

Klein Gyula Eger, (1914) an. Kohn Julianna. Meghalt. Sztorozsevoje. 1943. 01. 

Klein Henrik

Klein Henrikné szül. Weisz Eszter Kisdobsza, (1861) an. Braun Léni.

Klein Ignác

Klein Imre Eger, (1905) an. Klein Heléna. Meghalt. Dolsik. 1943. 01. 16. 

Klein Imréné szül. Hauer Márta Sajónémeti, (1905) an. Róth Etelka.

Klein István

Klein Iván Eger, (1914) an. Ungerleider Malvin. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Klein János Róbert Eger, (1930) an. Hauer Márta.

Klein Jenő

Klein Jenőné özv.

Klein Juda

Klein Károly Eger, (1910) an. Wohl Jenni. Meghalt. Jamna. 1944. 08. 01. 

Klein Klára Eger, (1918) 

Klein Lajos

Klein Lajosné 

Klein Manó Bp., (1884) an. Klein Regina.

Klein Mátyás Mezőcsát, (1870) 

Klein Mihályné özv. szül. Fein Hanna. 

Klein Mórné özv. szül. Ungerleider Malvin Eger, (1883) an. Blau Amália.

Klein Olga Eger, (1907) an. Gitla. 

Klein Pál Eger, (1918) an. Berg Zseni. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Klein Salamonné szül. Goldstein Etel

Klein Sándorné özv. szül. Schwarcz Borbála

Klein Viktor

Klein Zoltán

Klein Zsigmondné özv. szül. Schwarcz Irén Eger, (1895) an. Schvarcz Léni.

Klein Zsuzsanna Ózd, (1938) an. Schvarcz Rózsa.

Knapfelmacher Sándor 

Knapfelmacher Sándorné szül. Rosenfeld Ilona Mátraszele , (1892) an. Lemberger Etel.

Kohn Ármin Eger, (1919) an. Bittermann Eszter. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Kohn Ede

Kohn Edéné

Kohn Erzsébet

Kohn Jenő 

Kohn Lipót Encs, (1907) an. Bittermann Eszter. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 

Kohn Miklós

Kohn Miklósné szül. Kohn Berta Korompa ma Krompachy,, (1911) an. Berkovits Ceecília. 

Kohn Salamon 

Kohn Sándorné özv.

Kohnné Moskovits Mili (1874)

Kolker Klára

Kolker Malvin

Kolker Simon

Kolker Simonné

Koltai Aladárné dr. szül. Ungár Margit

Koltai Katalin

Komhauser Miksáné 

Komhauser Sarolta 

Komlós Dezsőné özv. 

Komlós István Bp., (1932) an. Goldner Erzsébet.

Komlós Zsuzsanna Bp., (1929) an. Goldner Erzsébet.

Korányi József

Korányi Józsefné

Korda Árminné 

Korda Imre

Korda Imréné szül. Grünfeld Jolán Alice Nagymihály ma Michalovce, (1908) an. Rosenblum Berta. 

Kornhauser József dr. Eger, (1909) an. Czitron Sarolta. Masztugino. 1942. 12. 02. 

Kornhauser Miksa Eger, (1877) an. Stern Betti. 

Kornhauser Miksáné szül. Zitrin Sarolta szül. Ziliz, (1880)

Kornhauser Sarolta Eger, (1883) an. Stern Betti.

Kornstein Aladár

Kornstein Sománé özv. 

Kosztelic Éva

Kosztelic Mihályné szül. Schwarcz Renée

Kosztelic Mina 

Kovács Benátné özv. 

Kovács Ernő Eger, (1918) an. Schwalb. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Kovács Ilona

Kovács Tibor Eger, (1913) an. Schwalb Erzsébet. Meghalt. Dorosic. 1943. 04. 16. 

Kozma Győző dr. Szeged, (1887) an. Schvarcz Júlia.

Kozma Győzőné dr. szül. Weinberger Anna Lasztomér ma Lastomir, (1895) an. Weinberger Regina. 

Kozma Zoltán Eger, (1924) an. Weinberger Anna.

Königné szül. Blasz Ella

Königsberg Frigyes Ferenc Eger, (1932) an. Polacsik Karolina.

Königsberg Richárd Eger, (1930) an. Polacsik Karolina.

Königsberg Róza Eger, (1929) an. Polacsik Karolina.

Kőrösi Sándor Eger, (1898) an. Deszberg Berta.

Kőrösi Sándorné szül. Pollák Rozália Gyula, (1899) an. Vimmer Lina. 

Köves Ági

Kövesné szül. Klein Olga Kunmadaras, (1909) an. Kohn Zsófia.

Krausz Béla dr.

Krausz Dezső Eger, (1880) an. Klein Lina

Krausz Dezsőné szül. Kohn Hermina Tiszaigar, (1883) an. Brüll Cecília. 

Krausz Ede

Krausz Edéné szül. Zsigmond Rozália Füzesabony, (1902) an. Fried Rebeka.

Krausz György Gyöngyös, (1919) an. Lax Adél Meghalt. Masztugino 1943. 02. 15. 

Krausz Imre Eger, (1910) an. Krausz Sarolt. Meghalt. Masztugino 1943. 01. 14. 

Krausz Jenő Nagysalló ma Tekovské Lužany, (1907) an Krausz Rozália. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Krausz Joel

Krausz Klára Eger, (1924) an. Hermina

Krausz Lajosné

Krausz Lajosné szül. Klein Linka 

Krausz Ödönné 

Krausz Sári

Krausz Zsigmondné özv. szül Blau Terézia Váchartyán, (1866) an. Scheérel Róza.

Krausz Zsuzsanna Eger, (1932) an. Zsigmond Rozália.

Kredencz Miksa

Kredencz Miksáné Guttmann Hani Eger, (1876) an. Klein Amália.

Krieger Zoltán Bp., (1897) an. Heiduska Paulina.

Krieger Zoltánné

Krieger Zoltánné szül. Schvarcz Jolán Eger, (1897) an. Weisz Betti.

Kripka István Zalalövő, (1912) an. Pollák Júlia. Meghalt. Sztorozsevoje. 1942. 09 16. 

Kroó Mózes Miklós Sátoraljaújhely, (1882) an. Hartstein Teréz. 

Kroó Mózesné (Miklós) szül. Englander Sarolta Eger, (1886) an. Guttmann Rozália.

Kulcsár Éva

Kulcsár Mómé özv. 

Kulcsár Sámuelné szül. Schwinger Irén Eger, (1901) an. Braun Ida. Auschwitz. 

Kulcsár Sándor

Kulcsár Sándorné szül. Schwinger Irén Eger, (1901) an. Braun Ida.

Kulcsár Zsuzsa Eger, (1929) 

Kun András dr. Kisvárda, (1904) 

Kun Andrásné dr. Kollár Katalin Bp., (1909) an. Meitner Leonóra.

Kun Gábor Ferenc László Eger, (1933) an. Kollár Katalin.

Kunovits Jenő

Kunovits Jenőné 

Lázár Ervin Albert Eger, (1941) an. Gyenes Katalin.

Lázár Ferenc

Lázár Ferencné szül. Gyenes Katalin Eger, (1922) an. Hauer Ilona . 

Lázár György Eger, (1915) an. Ungár Ilona. Meghalt. Prilepi. 1942. 11. 18. 

Lázár László Eger, (1944) an. Gyenes Katalin.

Lédig István dr.

Lédig Istvánné dr. Bársony Éva Eger, (193?) an. Grósz Ilona. 

Lengyel Mór

Lengyel Mórné szül. Rosenberg Eszter Tiszaszőlős, (1873) an. Niedermann Mária. 

Lichtner Marcel 

Lichtner Marcelné 

Littmann Sándor

Löffler Pálné szül. Klein Katalin Eger, (1915) an. Goldsein Julianna. Meghalt. Stutthof. 

Löw András dr.

Löw Béla

Löw Béláné

Löw György Eger, (1918) an. Weisz Frida. Meghalt. Ober Marki. 

Löw Lili

Lőw Mór Szekszárd, (1895) an. Wieser Regina.

Lőw Mórné szül. Klein Anna Debrecen, (1899) an. Wolf Paula. 

Lőw Nándor

Lőw Nándorné szül. Heller Ella Eger, (1900) an. Fried Berta. 

Lőwi Vilmos dr. Bp., (1888) an. Haas Johanna.

Lőwi Vilmosné dr. Krénicz (Krausz) Mária Irkutszk, (1897)

Lőwi Zsuzsanna Verona Eger, (1927) an. Klein Anna.

Lőwinger György Verpelét, (1931) an. Weisz Lenke.

Lőwinger László Verpelét, (1902) 

Lőwy Móné 

Lőwy Mór Szekszárd, (1895) an. Viser Regina.

Lusztig Erzsébet 

Lusztig Etel Eger, (1876) an. Bornstein Cecília.

Lusztig Ignác Eger, (1865) an. Bornstein Cecília

Lusztig Lajos 

Lusztig Sándor

Lusztig Sándorné

Lusztig Tivadar 

Mandula Ernő

Mandula Ernőné szül. Klein Margit Tiszaluc, (1910) an. Adler Hermina. 

Markstein Imre

Markstein Sándor 

Markstein Sándorné 

Márkus György Eger, an. Zimmer Heléna. 

Márkus Imréné

Márkus János Eger, an. Zimmer Heléna. 

Matheser Sámuelné özv. 

Mathéser Sámuelné özv. szül. Grósz Regina Feldebrő, (1868) an. Steiner (Steiinitz) Mici. 

Mészáros Bernát Szarvaskő, (1877) an. Fleischer Mária.

Mészáros Bernátné szül. Klein Betti Tardona, (1881) an. Fischer Fáni. 

Milder Béla Eger, (1909) Meghalt. Hersbruck.

Milderné Klein Piroska Mezőtárkány, (1907) an. Gelber Gizella.

Mitleider Mikls Eger, (1918) an. Deutsch Borbála.

Mitleider Zoltán Eger, (1913) an. Deutsch Borbála.

Molnár (Goldmann) Sándor dr. Eger, (1881) an. Gutlohn Róza. 

Molnár Andor

Molnár Andorné

Molnár Andorné szül. Heller Éva Etel Jászdózsa, (1920) an. Braun Szerén

Molnár Sándor dr. Eger, (1881) an. Gutlohn Róza. Meghalt Auschwitz. 

Molnár Sándorné dr. Rosenfeld Gizella Tiszafüred, (1883) an. Schvarcz Lina. 

Moór György 

Moór Jenő

Moór Jenőné

Moór László

Moskovits Endre

Moskovits Endréné szül. Kulcsár Rózsa Eger, (1909) an. Roth Szeréna

Moskovits Mária Eger, (1909) an. Klein Fáni.

Moskovits Mór

Moskovits Mórné Klein Fáni Szentistván, (1872) an. Milfusz Eszter.

Moskovits Róza Novaj, (1880) an. Nussbaum Rebus.

Müntz Félixné özv.

Nádor József Magyarkeszi, (1914) an. Krausz Margit. Meghalt. Karpenkovo. 1943. 01. 17. 

Németh Erzsébet

Németh Kálmán

Németh Kálmánné

Németh Sándor

Neuhauser Dániel 

Neuhauser János

Neumann Endre dr. Debrecen, (1905) an. Farkas Amália. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Neumann Endréné dr. Polatsik Ilona Eger, (1908) an. Czeizler Aranka.

Neumann Erzsóka 

Neumann Herman Eger, (1900) Meghalt. Mauthausen. 1944. 10. 19. 

Neumann Móric

Neumann Móricné szül. Steiner Jolán Eger, (1881) an. Czeizler Róza. 

Neumann Pál

Neumann Péter

Neuwohler Henrik Ruttka ma Vrútky, (1868) an. Rosenblüth Terézia Rézi.

Neuwohner Henrikné 

Novák Artúr Tokaj, (1885) an. Leckstein Amália.

Novák Artúrrné szül. Lichmann Sarolta Tokaj, (1890) an. Bilitzer Regina.

Pánczél Árpád Eger, (1883) an. Steiner Hermina

Pánczél Árpádné szül. Kutner René Bp. (1886)

Pánczél György (1927)

Pánczél József 

Pauncz Ignác

Pauncz Ignácné 

Pauncz Róbert

Pauncz Sándorné özv. 

Perlesz Ignác

Perlesz Ignácné szül. Schiffer Olga Pázmánd, (1905) an. Lusztig Róza.

Perlesz Klára Eger, (1934) an. Schiffer Olga.

Perlesz Mária Eger, () an. Schiffer Olga.

Péter Viktor

Péter Viktorné szül. Fleischer Jolán Szúcsi? , (1903) an. Jajtelesz Johanna

Péter Zoltán Ózd, (1914) an. Bieber Franciska. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Pick Erzsébet Eger, (1906) an. Czeizler Teréz.

Pick József

Pick Józsefné szül. Czeizler Terézia Eger, (1866) an. Farkas Cecília. 

Pick Szeréna Eger, (1888) an. Czeizler Teréz.

Polatsik Ernő 

Polatsik Jenő Eger, (1871) an. Stern Júlia.

Polatsik Jenőné szül. Czeisler Aranka Eger, (1880) an. Pauncz Róza. 

Polatsik Rózsa Eger, (1913) an. Czeisler ? 

Polatsik Sarolta 

Pollák Fülöpné özv. szül. Schachter Gitel Tarnów, (1875) an. Schechter Chane

Pollák Ignác

Pollák Ignácné 

Pollák Márton

Pollák Mártonné 

Pollák Pál

Pollák Pálné szül. Weinberger Margit Bp., (1898) an. Ruff Anna.

Pollák Sámuel Eger, (1867) an. Schachter Gitel. Meghalt. 1943. 01. 

Pollák Sándor Eger, (1919) an. Lusztig Éva. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01.19.

Pollák Zoltán Eger, (1912) an. Sechter Gitel. Meghalt. Kamenka. 1943. 01. 17. 

Pozsonyi Jenő Csécse, (1887) an. Stern Hani. 

Pozsonyi Jenőné szül. Stern Ilona Kökényes ma Ternovo, (1893) an. Braun Berta. 

Preszler Ágnes Mária Eger, (1928) an. Deutsch Magdolna.

Preszler Anikó 

Preszler Anna Judit Emma Eger, (1932) an. Goldmann Bella.

Preszler Ármin 

Preszler Árminné 

Preszler Dezső 

Preszler Dezsőné 

Preszler Edit

Preszler Ferenc Felsőtárkány, (1884) an. Klein Borbála.

Preszler Ferencné szül. Reiner Mária Gyöngyöshalász, (1893) an. Grünhut Lina.

Preszler Gizella 

Preszler György Eger, (1911) an. Reiner Júlia. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 03. 15. 

Preszler Gyula dr.

Preszler Gyuláné dr. szül. Deutsch Magdolna Szolnok, (1905) an. Beck Berta. 

Preszler Hermann Felsőtárkány, (1881) an. Klein Borbála. 

Preszler Hermanné szül. Goldmann Bella Eger, (1900) an. Steiner Margit.

Preszler János Eger, (1926) Meghalt. 

Preszler Károly Eger, (1901) an. Stern Mária Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Preszler PolIi

Preszler Sándor Eger, (1899) an. Hermann Olga.

Protovin Endre 

Protovin József 

Protovin Miksáné .özv.

Protovin Olga 

Rácz Gyula

Rácz Jenő Baja, (1896) an. Katz Janka

Rácz Jenőné szül. Geschmay Cecília Pilisvörösvár, (1894) an. Steiner Mária.

Rácz Lacika

Rácz Miklós Eger, (1927) an. Greschmay Cecília.

Reich Ferencné özv. 

Reich Lajos dr. 

Reich Lajosné 

Reich Zoltán

Reiner Adolf Füzesabony, (1872) an. Domány Léni.

Reiner Adolfné

Reiner Árpád Eger, (1896) Sorsa ismeretlen. 

Reiner Ferencné özv. szül. Hannover Mária Galgahévíz, (1896) an. Schichtancz Matild. 

Reiner György Ludas, (1904) an. Frank Ilona. 

Reiner Györgyné szül. Klein Borbála Ludas, (1904) an. Preszler Jozefa. 

Reiner István Károly Eger, (1936) an. Klein Borbála. 

Reiner Judit Ágnes Eger, (1935) an. Klein Borbála. 

Reinfeld Aladár

Reinfeld Aladárné szül. Ungerleider Olga Eger, (1911) an. Weisz Margit. 

Reisz Ferenc Jászberény, (1913) an. Ernst Róza. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Reisz Ferenc Jászberény, (1913) an. Ernst Róza. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Reisz Ferencné szül. Csillag Veronika Eger, (1917) an. Czeizler Róza.

Reisz Gyula Jászberény, (1915) an. Ernst Róza. Meghalt. Jekatyerinovka. 1943. 01. 14. 

Reisz Lajos dr. Eger, (1887) an. Roth Milka. 

Reisz László Eger, (1940) an. Csillag Veronika.

Reisz Manó

Reisz Margó

Reisz Mária Bp., (1931) an. Mezei Magdolna.

Reizlné szül. Schreiber Irén Eger, an. Schönfeld Dushna. 

Révész Aladárné özv.

Révész Menyhért

Richtmann Endre Eger, (1915) an. Fischer Paula. Meghalt. Tatarino. 1943. 01. 15. 

Riesz Ferencné

Riesz Gyula

Riesz László

Róna Miklós Eger, (1895) Meghalt. Mauthausen. 1945. 02. 04.  

Rónai Andrásné 

Roóz Jenő Gyüre, (1913) an. Roóz Etel. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Rosenberg Ágnes 

Rosenberg Ármin 

Rosenberg Árminné 

Rosenberg Gyula György Eger, (1932) an. Rosman Blanka. 

Rosenberg Ilona Eger, (1901) an. Fani. 

Rosenberg Jenő Eger, (1923) an. Rosman Blanka. 

Rosenberg Julianna 

Rosenberg Sámuelné 

Rosenberg Sándor Eger, (1888) an. Grünfeld Eszter.

Rosenberg Sándorné szül. Rosman Blanka Sátoraljaújhely, (1900) an. Hazai Laura.

Rosenberg Vilmos Eger, (1921) an. Rosman Blanka. 

Rosenfeld György Eger, (1920) an. Schwartz Regina. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Rosenfeld Ignác

Rosenfeld Ignácné 

Rosenfeld Ilona

Rosenfeld István Eger, (1896) an. Lemberger Etelka. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Rosenfeld Jakab

Rosenfeld Jakabné 

Rosenfeld József Eger, (1915) Meghalt. Sachsenhausen. 

Rosenfeld Lajos

Rosenfeld Lajosné 

Rosenfeld Piroska Mátraszele, (1891) an. Lemberger Etel.

Roth Dániel

Roth Dániel 

Roth Dezső dr. Bátor, (1887) an. Frank Lina.

Roth Dezső dr. Eger, (1882) an. Grün Terézia. 

Roth Dezsőné dr. Schwarcz Lina Dormánd, (1887) an. Krausz Róza.

Roth György Eger, (1918) an. Ungár Bella. Meghalt. Scserebjanka. 1943. 01. 21. 

Roth Győző Erdőkövesd, (1916) an. Schwartz Malvin. Meghalt. Szinyije Lipjagi. 1942. 09. 14. 

Roth Herman

Roth Hermanné szül. Preszler Etel Felsőtárkány, (1885) an. Klein Borbála.

Roth László Szilvásvárad, (1911) an. Schwarcz Margit. Meghalt. Masztugino. 1943. 01. 14. 

Roth Miksa Bátor, (1889) Meghalt. Auschwitz. 

Roth Miksáné szül. Protovin Eszter Mátranovák, (1889) an. Kohus Róza. 

Roth Regina

Roth Rózsa Eger, (1927) an. Protovin Eszter.

Rotschild Andor dr. 

Rotschild Andorné dr. 

Rotschild Ferenc Eger, (1881) an. Détsy Lenke. 

Rotschild Ferencné szül. Stern Sarolta Eger, (1892) an. Schonald Hani.

Rotschild Oszkár dr. Eger, (1876) an. Détsy Lenke.

Rotschild Oszkárné szül. Flamm Erzsébet Tiszafüred, (1888) an. Epstein Róza.

Rózsa Fülöp Taktakenéz, (1912) an. Zobermann Betti.

Rózsa Fülöpné szül. Neuwohner Ilona Eger, (1898) an. Schwarcz Szeréna.

Rubin Henrik

Rubin Henrikné szül. Rosenfeld Erzsébet Eger, (1902) an. Lemberger Etelka.

Rubin Imre Bp., (1931) an. Rosenfeld Erzsébet.

Rubin Sándor Bp., (1931) an. Rosenfeld Erzsébet.

Rubinstein Dezső

Rubinstein Dezsőné szül. Schwarcz Veronika Eger, (1921) an. Breier Rozália. 

Salamon (Schwarcz) Miklós Eger, (1883) an. Gábor Franciska. 

Salamon Endre dr. Eger, (1876) an. Gábor Franciska.

Sándor Éva Katalin Eger, (1931) an. Hoffmann Erzsébet.

Sándor Ilona Eger, (1931) an. Fischer Valéria. 

Sándor Imre Iriny ma Irina, (1887) an. Blum Bella. 

Sándor Imréné szül. Fischer Valéria Gyula, (1902) an. Czeisler Ilona. 

Sándor István Eger, (1938) an. Fischer Valéria.

Sándor Lajos Felsőmindszent ma Mindszentgodisa, (1898) an. Rosenthal Katalin .Meghalt. 1945. 04. 17. 

Sándor Lajosné szül. Hoffmann Erzsébet Nagyberki, (1904) an. Handelsmann Elvira. 

Sándor László Eger, (1927) an. Fischer Valéria.

Sárkány Endre Csermely ma Omastiná, (1912) an. Weisz Teréz. 

Sárkányné Spiegel Ilona Miskolc, (1922) an. Fischer Irén.

Sarló Alfréd dr. Beckó ma Beckov, (1880) an. Siss Katalin . 

Sarló Alfrédné dr. szül. Brichta Anna dr. Trencsén ma Trenčín, (1880) an. Salamon Fanni.

Sauber Rózsi

Schiffer Adolf Eger, an. Schwarcz Irén.

Schiffer Adolf né szül. Lusztig Róza

Schiffer Adolf Párnica, (1867) an. Tomaschof Netti. 

Schiffer Adolfné szül. Lusztig Róza Eger, (1872) an. Bornstein Cecília. 

Schiffer Éva Eger, (1936) an. Hauer Ilona

Schiffer Ilona Bp., (1896) an. Lusztig Róza.

Schiffer Sándor dr. Bp., (1897) an. Lusztig Róza. 

Schiffer Sándorné dr. szül. Hauer Ilona Kiskunmajsa, an, ? Ilona. 

Schlesinger Ignácné özv. 

Schneeweisz Ignác 

Schneeweisz Ignácné szül. Lipschitz Mária.

Schneeweisz Jenő Eger, (1885) an. Lipschitz Mária . 

Schneeweisz Jenőné szül. Lusztig Margit Győr, (1894) an. Goldner Cecília. 

Schnneweisz László Eger, (1910) an. Klein Ilona. Meghalt. Sztorozsevoje. 1943. 01. 22. 

Schön Ármin

Schön Árminné szül. Szász Ilona Mezőkövesd, (1898) an. Steiner Etel.

Schönberger Anikó Eger, (1936) an. Aranka. 

Schönberger Sándor 

Schönberger Sándorné 

SchönwaId Jenő 

SchönwaId Olga 

Schönwald Margit 

Schönwald Teréz

Schreiber Livia

Schreiber Mózes

Schreiber Mózesné szül. Schönfeld Ilona. 

Schreiber Rózsi 

Schreiber Sámuel 

Schreiber Simon (Ráv Simon Szofer) rabbi (1850) Meghalt. Auschwitz. 1944. 

Schreiberné szül. Heinrich Gizella Gitel Városszalónak ma Stadtschlaining, (1881) an. Matilda. 

Schvarcz Adolf Eger, (1904) an. Schwarcz Léni.

Schvarcz Béla Eger, (1896) an. Mann Minka. 

Schvarcz Béláné szül. Heller Margit

Schvarcz Borbála Eger, (1921) an. Lőwinger Jolán.

Schvarcz Ernő

Schvarcz Ernőné szül. Reiner Rózsi (1887) an. Weiszkopf Fáni. 

Schvarcz Éva Eger, (1924) an Breier Rozália.

Schvarcz Gábor Eger, (1902) an. Schvarcz Léni.

Schvarcz Gábor Eger, (1931) an. Kupferstein Róza. 

Schvarcz György Eger, (1930) an. Grósz Piroska.

Schvarcz Herman Eger, (1879) an. Lőwinger Jolán.

Schvarcz Herman Tibor Eger, (1928) an. Breier Rozália.

Schvarcz Ignác

Schvarcz Ignácné Grósz Eszter Mezőkeresztes, (1869) an. Klein Regina.

Schvarcz István 

Schvarcz István dr. Eger, (1879) an. Groszmann Katalin.

Schvarcz István Eger, (1882) an. Braun Betti. 

Schvarcz István Eger, (1909) an. Bíró Sarolta. Meghalt. Sadzavk

Schvarcz Istvánné szül. Glück Henrietta Hernádcsány, (1875) an. Klein Nelli.

Schvarcz Istvánné szül. Lengyel Szeréna Putnok, (1885) an. Kohn Rézi. 

Schvarcz Józsefné szül. Steiner Eszter Gyöngyös, (1874) an. Schönberg Júlia.

Schvarcz Lajos Dormánd, (1884) an. Krausz Rozália. 

Schvarcz Lajos Eger, (1885) 

Schvarcz Lajos Eger, (1899) an. Weisz Betti.  Meghalt. Auschwitz. 

Schvarcz Lajosné Blumberger Lenke Eger, (1907) an. Braun Róza. 

Schvarcz Lajosné szül. Spitz Lujza Mád, (1898) an. Klein Betti. 

Schvarcz László Eger, (1930) an. Spitz Lujza.

Schvarcz Margit Eger, (1922) an. Lőwinger Jolán.

Schvarcz Mária (1891) an. Klein Regina. 

Schvarcz Mária Eger, (1921) an. Grósz Piroska.

Schvarcz Marianna Eger, (1937) an. Kupferstein Róza.

Schvarcz Menyhért Eger, (1891) an. Schlesinger Mária.  

Schvarcz Menyhértné szül. Grósz Piroska Eger, (1896) an. Schwarcz Eszter.

Schvarcz Sáli Róza Eger, (1870) an. Groszmann Katalin.

Schvarcz Zoltán ifj. Eger, (1938) an. Velyó Piroska.

Schvarczné Heller Margit Eger, (1887) an. Pauncz Irma.

Schvartz Artúr dr. Dr. Eger, (1873) an. Goldammer Mina.

Schvartz Artúrné dr. szül. Greiner Erzsébet Eger, (1882) an. Lázár Ilona.

Schvartz Dezső dr. Eger, (1875) an. Groszmann Katalin. 

Schvartz Dezsőné dr. szül. Klein Mária 

Schvartz Fülöp Kalocsa, (1872) an.

Schvartz Fülöpné Gráf Katalin Sárbogárd, (1876) an.

Schvartz István Eger, (1872) an. Braun Borbála.

Schvartz István Eger, (1876) an. Lengyel Szeréna.

Schvartz Sámuel

Schvartz Sámuelné szül. Izrael Betti Egerlövő, (1868) an. Schvartz Lizi.

Schwalb József

Schwalb Józsefné 

Schwarcz Ábrahámné özv. 

Schwarcz Adolfné 

Schwarcz Ágnes Eger, (1931) an. Blumberger Lenke. 

Schwarcz Ágnes Mezőkövesd, (1942) an. Kardos Éva.

Schwarcz Andomé szül. Ehrenfeld Margit 

Schwarcz András Péter Eger, (1939) an. Blumberger Lenke

Schwarcz Anna Eger, (1925) an. Grünvald Eugénia.

Schwarcz Arnold Dormánd, (1885) an. Krausz Róza. 

Schwarcz Babi Mghalt. Wels. 

Schwarcz Béla Eger, (1922) an. Ungerleider Margit. Meghalt. Tula. 1944. 06. 24. 

Schwarcz Bernátné 

Schwarcz Dica 

Schwarcz Ede Mályinka, (1884) an. Posztenberg Éva. 

Schwarcz Edéné szül. Weisz Teréz 

Schwarcz Edéné szül. Weisz Terézia Erdőtelek, (1891) an. Klein Hermina.

Schwarcz Eleonóra Miskolc, (1920) an. Hermina. 

Schwarcz Farkas

Schwarcz Farkasné szül. Kohn Hani Eger, (1889) an. Schneckerdorf Fáni.

Schwarcz Farkasné szül. Schvarcz Rozália Tiszafüred, (1873) an Fried Cili.

Schwarcz Ferenc

Schwarcz Ferenc Eger, (1902) an. Weisz Betti.

Schwarcz Ferenc Imre Bp., (1939) an. Ehrenfeld Margit dr. 

Schwarcz Hermanné 

Schwarcz Ignácné özv. 

Schwarcz Imre Heves (1914) an. Klein Betti. Meghalt. 1942. 09 24. 

Schwarcz Istvánné Deutsch Regina Oszlop ma Oslip, (1882) an. Spiegl Amália.

Schwarcz Istvánné Kupferstein Róza Mezőkövesd, (1906) an. Reich Zelma.

Schwarcz Jakabné özv. 

Schwarcz Jenőné özv. 

Schwarcz József

Schwarcz József Eger, (1917) an. Guttfreund Margit. Meghalt. Dmitrievka. 1943. 01. 08. 

Schwarcz Józsefné özv. szül. Langer Regina 

Schwarcz László dr. Eger, (1913) an. Schwann Róza. Meghalt. Sadzavka. 1944. 03. 29.  

Schwarcz László Tiszafüred, (1912) an. Bíró Sarolta. Meghalt. Olhoglov. 1943. 01. 18. 

Schwarcz Lilly Eger, (1905) an. Sára.

Schwarcz Magda 

Schwarcz Manci 

Schwarcz Márta 

Schwarcz Márton 

Schwarcz Mártonné

Schwarcz Mihályné 

Schwarcz Miklós 

Schwarcz Miklós  Eger, (1890) Meghalt. Bergen Belsen. 

Schwarcz Mórné özv. szül. Márkus Paula Eger, (1882) Meghalt. Mauthausen. 

Schwarcz Olga Eger, (1913) an. Grünwald Eugénia. 

Schwarcz Sándor dr. Eger, (1922 an. Kohn Irén. Eltűnt. 1944. 09. 28. 

Schwarcz Sándor id. Apc, ( 1887) an. Jungreisz Mária. 

Schwarcz Sándorné Breuer Rozália Tiszafüred, (1898) an. Schwarcz Berta. 

Schwarcz Sománé özv. 

Schwarcz Tibor Eger, (1934) an, Farkas Sára. 

Schwarcz Vera Eger, ( 1930) an. Klein Miriam.

Schwarcz Veronika 

Schwarcz Viktor 

Schwarcz Vilmosné özv. 

Schwarczné Blumberger Helén Eger, (1907) an. Braun Róza.

Schwartz Andor Eger, (1908) an. Schwartz Róza. Meghalt. Szaguny. 1943. 01. 15. 

Schwartz Artúr dr. Eger, (1873) an. Goldammer Mina. 

Schwartz Artúrné dr. szül. Greiner Erzsébet.

Schwartz Dezső dr. Eger, (1875) an Grossmann Katalin.

Schwartz Dezsőné szül. Klein Mária Ragály, (1901) an. Rothmann Gizella.

Schwartz Gábor Eger, (1902) an. Schwartz Leni. Meghalt. Scsucsje. 1942. 08. 04. 

Schwartz Géza Mezőtárkány, (1909) an. Schwartz Lujza. Meghalt. Biela. 1944. 07. 25. 

Schwartz Hugo Eger, (1911) an. Glück Henrietta. Meghalt. 1943. 01. 

Schwartz Ignác Nyírmeggyes, (1907) an. Klein Berta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Schwartz Imre Eger, (1920) an. Kohn Irén. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Schwartz István Eger, (1909) an. Bíró Sarolta. Meghalt. Sadzavka. 1944. 03. 29. 

Schwartz István Eger, (1914) an. Friedmann Ilona. Meghalt. Misevo. 1944. 02. 04. 

Schwartz Istvánné ifj. szül. Kupferstein Rózsa 

Schwartz Miksáné özv. 

Schwartz Ottó Eger, (1918) an. Binéth Fanni. Meghalt. Uspenka. 1942. 09. 09.

Schwartz Sándor Eger, (1906) an. Schwartz Róza. Meghalt. 1942. 12. 06. 

Schwartz Sándor Eger, (1916) an. Schwartz Leni. Meghalt. Uspenka. 1942. 09. 09. 

Schwartz Zoltán Bp., (1905) an. Graf Gizella. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Sebők Béláné

Sebők György

Seidner Sándorné

Silber Menyhért Eger, (1915) an. Kohn Sarolta. Meghalt. Ovcsarovka. 1943. 02. 04. 

Silberbach Éva 

Silberbach Manó Gyöngyös, (1891) an. Heller Netti.

Silberbach Manóné szül. Diamant Berta Szered ma Sereď, (1890) an. Binéth Regina. 

Singer Bernátné 

Singer István Eger, (1911) an. Richtmann Róza. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 05. 01. 

Singer József

Singer Oszkár

Singer Oszkárné 

Sipos György Miskolc, (1903) an. Fischer Berta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 

Sipos Györgyné szül. Polgár Anna Solt, (1910) an. Flecker Ilona. 

SpiegeI PáIné özv. 

Spiegel nő Eger, 1895) an. Fischer Irén. Meghalt. Stutthof. 1944. 11. 23. 

Spiró Józsefné özv. 

Spiró Kató

Spiró Ödön Eger, (1888) Meghalt. Mauthausen. 

Spiró Ödönné 

Stechter Magdolna Dombrád, (1918) an. Kornfeld Ilona.

Stechter Sámuel Dombrád, (1889) an. Holczer Betti.

Stechter Sámuelné Kornfeld Ilona Dombrád, (1889) an. Berger Katalin.

Steiner Géza Eger, (1885) an Schönberg Julianna.

Steiner Gézáné 

Steiner Hajnal Eger, (1885) an. Czeisler Róza. 

Steiner Imre Eger, (1926) an. Kirida Stefánia.

Steiner Jolán Eger, (1881) an. Czeisler Róza.

Steiner Józsefné szül. Schwarcz Etel Gyöngyös, (1874) an. Schönberg Julianna. 

Steiner Miklós Eger, (1883) an. Schönberg Júlia.

Stengl Andor Almásegres ma Ágris, (1884) an. Grüber Cecília

Stengl Andorné szül. Goldberger Róza

Stengl Andorné szül. Goldberger Róza Érszentkirály ma Eriu-Sâncrai, (1889)

Stengl Frigyes Tiszaszentimre, (1927) an. Goldberger Róza.

Stern Bernát Kápolna, (1868) an. Klein Száli. 

Stern Bernátné szül. Klein Róza Ózd, (1872) ? 

Stern Dezső Miskolc, (1876) an. Schwarcz Emma. 

Stern Dezsőné szül. Grósz Jolán. Korlát, (1890) an. Singer Lina.

Stern Herman Ároktő, (1879) an. Lusztig Berta. 

Stern Hermanné szül. Izrael Regina

Stern Jakab

Stern Jakabné özv. szül. Izrael Regina Egerfarmos, (1877) an. Schwarcz Erzsébet. 

Stern Jakabné szül. Schwarcz Berta Szihalom, (1870) an. Braun Sári. 

Stern Józsefné Eger, (1908) an. Klein Janka. Meghalt. Lichtenworth. 

Stern Sándor Eger, (1922) an. Schwarcz Berta. Meghalt. Mauthausen. 1945. 04. 

Sugár Bemátné 

Sugár Éva Eger, (1930) an. Pauncz Piroska.

Sugár István Eger, (1934) an. Pauncz Piroska.

Sugár Zoltán

Sugár Zoltánné szül. Pauncz Piroska Eger, (1897) an. Spitzer Adél.

Susiczky Andor 

Susiczky Andorné szül. Goldmann Margit Jobbágyi, (1908) an. Goldstein Janka. 

Susiczky Marianna Eger, (1936) an. Goldmann Margit.

Susiczky Márta Eger, (1931) an. Goldmann Margit.

Szabó Andor dr. dr. Eger, (1888) 

Szabó Jenő dr.

Szász Endre dr. 

Szász Sándor Eger, (1895) an. Steiner Eszter. 

Szedő (Pick) Sándor Eger, (1913) an. Schwimmer Jozefin. Meghalt. Fontalka 1943. 04. 03. 

Székely Adolf Avraham Meir Nagybecskerek ma Veliki Bečkerek, (1878)  an. Netti. 

Székely Adolfné szül. Shur Etel Eszter  Tiszaújlak ma Vilok, (1880) an. Golda.

Székely Béla (1872)

Székely Béláné szül. Ehrenfeld Inna 

Székely Endre

Székely Endréné szül. Frankl Irén Bp., (1904) an. Rosenthal Ella. 

Székely Gabriella Eger, (1927) an. Frankl Irén. 

Székely József 

Székely Józsefné 

Székely Judit Julianna Eger, (1936) an. Frankl Irén.

Székely László

Székely Mária

Székely N. Eger, (1893) Meghalt. Mauthausen. 1945. 1945. 05. 04. 

Szőke Jenő

Szőke Jenőné szül. Ungár Katalin Eger, (1886) an. Egel Cecília. 

Tardos József

Tardos Józsefné szül. Goldner Karolina Alsóregmec, (1899) an. Klein Julianna.

Tarján Béla dr. Eger, (1908) an. Greiner Erzsébet. Meghalt. 1943. 02.19. 

Tarján Béláné dr. szül. Pressler Edit Gyöngyöshalász, (1916) an. Reiner Mária. 

Tarján Éva

Tarján Katalin

Tarján Sári

Tarján Zsuzsanna Katalin Eger, (1942) an. Pressler Edit.

Török Anikó

Ungár Bözsi 

Ungár Ignácné szül. Krausz Etelka 

Ungárné Heller Eta Andornaktálya, (1889) an. Schwarcz Lina.

Ungerleider Ilona 

Ungerleider Jenő Eger, (1886) an. Ehrliech Fani. Auschwitz.

Ungerleider Jenőné 

Ungerleider Lajosné özv. 

Ungerleider Lujza

Vágó Györgyné 

Vágó Mária

Vajda András Eger, (1919) an. Alföldi Piroska. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Vajda Lajos

Vajda Lajosné szül. Groszmann Malvin Szilvásvárad, (1904) an. Klein Terézia.

Veisz Móric Váraszó, (1881) an. Veisz Pepi.

Vértes Endre Eger, (1919) an. Meghalt. Mauthausen. 

Vértes Éva Eger, (1921) an. Reiner Erzsébet

Vértes Sándor Rimaszombat ma Rimavská Sobota, (1889) an. Bayer Katalin.

Vértes Sándorné szül. Reiner Erzsébet Eger, (1898) an. Grósz Jozefa. 

Vitriol Valéria 

Wahl Gizella

Wahl Mómé özv. 

Wahl Nándor

Walder Ármin 

Walder Árminné szül. Preisich Anna 

Walder Ica

Waldner Sándor 

Waldner Sándorné

Webermann Arnold Eger, (1884) an. Bornstein Mária. 

Webermann Arnoldné szül. Kohn Gizella Bonyhád, (1887) an. Stern Emília. 

Webermann Ferenc Eger, (1913) an. Kohn Gizella. Meghalt. Pazsicna. 1944. 07. 25. 

Webermann György (1922) an. Elefánt Teréz. Meghalt. Mauthausen. 

Weinbergerné szül. Pollák Margit Bp., (1898) an Ruff Irma. 

Weinstock Ferenc Eger, (1906) an. Goldschild Veron. Meghalt. Szerebjanka. 1942. 11. 15. 

Weinstock Ferencné 

Weinstock Gábor

Weinstock Jolán 

Weinstock József

Weinstock Miklós 

Weinstock Sámuelné özv. 

Weinstock Sándor 

Weinstock Slomo

Weisz Ábrahám Eger, (1918) an. Schwimmer Zseni. Meghalt. Masztugino. 1942. 12. 13. 

Weisz Ágnes Szirma ma Miskolc, (1932) an. Schvarcz Margit.

Weisz Anikó Eger, (1934) an. Ilona.

Weisz Arnold Eger, (1939) an. Retek Emma 

Weisz Arnoldné szül. Braun Klára Eger, (1909) an. Gotschild Száli

Weisz Artúmé szül. Braun Klári

Weisz Béla Eger, (1913)

Weisz Béláné szül. Grósz Magdolna Eger, (1923) an. Friedmann Olga.

Weisz Bertalan Bárna, (1872) an. Winterstein Száli.

Weisz Bertalanné szül. Weisz Adél Cered, (1877) an. Spitzer Terézia. 

Weisz Edit Eger, (1930) an. Ilona

Weisz Elvira Eger, (1936) an. Retek Emma

Weisz György Eger, (1929) an. Braun Klára 

Weisz Gyula Eger, (1889) an. Salamon Lina 

Weisz Gyuláné

Weisz Ignác

Weisz Ignácné szül. Mészáros Olga Mátraballa, (1904) an. Klein Betti

Weisz Imre Eger, (1941) an. Retek Emma.

Weisz Imre Istenmezeje, (1898) an. Márkus Adél

Weisz Imréné szül. Jusztusz Rózsa Pécs, (1899) an. Fischer Regina. 

Weisz István Eger, (1920) an. Unger Róza. Meghalt. Mauthausen. 

Weisz József Istenmezeje, (1910) an. Márkus Adél. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Weisz Józsefné szül. Hauer Ibolya Sajónémeti, (1912) an. Roth Etelka. Auschwitz.

Weisz Károlyné szül. Pollák Irén 

Weisz Márton

Weisz Mihály Lipót Eger, (1936) an. Retek Emma.

Weisz Miklós Eger, (1930) an. Schvarcz Margit.

Weisz Móric Váraszó, (1881) an. Weisz Pepi. Auschwitz.

Weisz Mórné özv. szül. Schwarcz Lenke 

Weisz Nándor Istenmezeje, (1902) an. Márkus Adél

Weisz Nándorné szül. Schwarcz Margit Eger, (1911) an. Lengyel Szeréna.

Weisz nő. Eger, (1905) an. Blumberger Ilona. Meghalt. Stutthof. 1944. 10. 10. 

Weisz Pál Pécs, (1930) an. Jusztusz Rózsa.

Weisz Rozália Heves, (1894) an. Weisz Berta.

Weisz Sándor Eger, (1921) an. Schwimmer Zseni. Meghalt. Flossenbürg.

Weisz Tibor Eger, (1921) Meghalt. Mauthausen. 

Weisz Valéria Eger, (1930) an. Retek Emma.

Weisz Zsuzsanna

Weiszhaus Dániel Balkány, (1907) an. Friedmann Eszter. Meghalt. keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

 Weiszhaus János Eger, (1937) an. Klein Éva. 

Weiszné Hauer Ibolya Sajónémeti, (1912) an. Róth Etelka.

Weiszné Schwarcz Lenke Eger, (1860)

Weiszné Schwarcz Teréz Erdőtelek, (1891) an. Klein Hermina. 

Widder Valéria Eger, (1909)

Wieder Alfréd Eger, (1910) an. Schwarcz Szidónia. Meghalt. 

Wiener Benjámin Diósjenő, (1897) an. Lusztig Regina. Mauthausen 1945. 05. 

Wiener Benjámin Diósjenő, (1897) an. Lusztig Regina. Meghalt. Mauthausen 1945. 05. 

Wiesner Adolf Sátoraljaújhely, (1895) an. Berkovics Otília.

Wiesner Adolfné szül. Birn Regina Egerfarmos, (1901) an. Roth Rozália. 

Witz Jenő

Witz Jenőné

Witz Pál

Zinner Jenő

Forrás: Hungarian Martyrs Eger.; Egri zsidók: J’hudé Erlau / [szerk. Ehrenfeld Arthur et al.] ; Jeruzsálem, 1975;

https://www.yadvashem.org/ ; https://www.ushmm.org/