Füzesabony

Füzesabony város Heves megye keleti részén, az Alföld északi peremvidékén a Laskó és az Eger patak között. 

Az úr­bér rendezéséig a püspökségi földesúri jog érvényesült.

1810 –1815 között a világi birtokosok tulajdonát képező Dormánd és Poroszló községekből 8-10 szegényebb zsidó család költözött Füzesabonyba, ahol toll, nyersbőr, felvásárló és kisebb vegyes kereskedésű üzletek megnyitásával próbáltak egzisztenciát teremteni. Számuk az évek folyamán egyre nőtt, nagyobb számban 1853 után telepedtek be a községbe. A hitközség megalakulásának pillanatát a források különböző időpontokra teszik: 1835, illetve 1880. Tény viszont, hogy 1885-ben az egri hitközséghez csatlakoztak. A hagyományok ápolása céljából a rabbi lakásán és vezetésével héber nyelv oktatásával is foglalkozó zsidó iskolát szervezett. A Budapest-Miskolc vasúti fővonal kiépülése után a vasúti csomóponttá vált. Füzesabony fontos kereskedelmi központnak számított, s ebből adódóan Abonyban 1910-ben már 211 zsidó élt. 1912-ben a füzesabonyi hitközség szép zsinagógát építtetett, a szomszéd Kál község földbirtokosa, Károlyi Mihály gróf jelentős összegű támogatásával. 

A Füzesabonyi Izraelita Hitközség 1906 óta áll fenn, 1936-ban fiókhitközségként az Egri Orthodox Hitközséghez tartozott.  56 családot foglalt magában 220 lélekszámmal. A hitközség önállósítása akkor folyt. Rabbija: Klein Salamon. Elnök: Weisz József, gondnok: Heller Elek, ellenőr: Spitzer Sándor, pénztárnok: Schlosszer Kálmán. 

Feuerstein Bertalan 1893-ban született Radostyánban. Bor-, sör, és szesznagykereskedő volt. A községi képviselőtestület virilis tagja, az izraelita hitközség volt pénztárnoka. Heller Elek terménykereskedő 1901-ben Eperjesen született. A kereskedői pályára édesapja mellett készült, majd magántisztviselő volt. A hitközség gondnoka. Spitzer Sándor épületfakereskedő 1903-ban Nyírcsászáriban született. Iskoláit Mátészalkán végezve kereskedelmi pályára lépett. Kereskedelmi ismereteit Mátészalkán és Egerben fejlesztette, közben pedig 4 évig Engel Pál gazdaságában számtartó volt. Majd I934 január elsején mint épületfakereskedő Füzesabonyban önálló céget alapított. Virilis községi képviselőtestületi tag volt. Az izraelita hitközség ellenőre. Zsigmond Benedek kereskedő 1900-ban Füzesabonyban született, ott járt iskolába. Atyja mellett — aki tekintélyes kereskedő és virilis volt — készült a kereskedelmi pályára. Szaktudását fővárosi kereskedőknél fejlesztette. 1925- ben marha, borjú és sertéskereskedést alapított. Áruit saját autóján szállította a fővárosba. Az 1. világháború alatt az olasz fronton harcolt, mint tizedes szerelt le. 

Az 1. világháború harcaiban öt füzesabonyi zsidó halt hősi halált. A hitközség 1923-ban (más források szerint 1930-ban) önállósult s később hozzá csatlakoztak a környező két település (Dormánd és Mezőtárkány) kis hitközségei is. Az 1930-as években a hitközséget 56 család alkotta; 1936-ban Klein Salamon volt a rabbi, a hitközségi elnök pedig Weisz József. Mendelovich Hertz a sakter. 

Az 1918-ban bejegyzett Fakereskedelmi és Ipari Részvénytársaság főtelepe Füzesabonyban volt. Vezetőségből Légmán Imre, Löw, dr. Kánitz Gyula, Kánitz, Goldner Miksa és Reiner Soma voltak zsidók.

1924-ben borjúkereskedéssel foglalkoztak a Feuerstein Testvérek és Wiesner Bernát. A bádogosok Grósz Sándor és Grünbaum Ignác volt, a két borbély Fischer Jakab, Greifenstein Márton. A cementáru készítésével Ceisler Bernát és Reiner Soma foglalkozott. Építési anyagraktára volt Reiner és Mandula, Schwartz Dávidnak és Ungár Salamonnak. Mészárosok és hentesek volt Feuerstein Bertalan és Schwartz Rezső.  Mésszeé Schwartz Sámuelné kereskedett. Sörraktára volt Feuerstein Hermann sörnagykereskedőnek. Az egyik szabó Klein Sámuel volt. Szatócsok voltak Goldschild Jenő, Goldschild Lipótné, Weisz Jakab, Weisz Jenő, Weisz Miksa, Wiesner Bernátné. Szikvizgyára Ungár Adolfnak volt. A tűzifa- és szénkereskedők között volt Schvarcz Dávid és Weinstock József. Terménybizományos volt Schwartz Adél, terménykereskedő Ungár Salamon és Weisz József. Vendéglős és korcsmáros volt Singer Mór, Schindler József, Weisz Sámuel és Wiesner József. Steinfeld Ernőné szül. Steiner Terézia a vasúti vendéglő tulajdonosa volt. 

1938-ban, az új törvények bevezetése nyomán, a zsidók sorsa rosszabbra fordult. Boltjaik gyakorlatilag ellehetetlenültek. A zsidó iparosok nem kaphattak nyersanyagot és a keresztény lakosság többé nem rendelhetett tőlük semmit. Végül a zsidóktól az iparengedélyeket is bevonták. A hitközség tagjainak harmada segélyekből tartotta fenn magát. 1942-ben a fiatal férfiakat –15 főt – behívtak munkaszolgálatra. 1944 tavaszán 10 zsidó vezetőt letartóztattak és internáltak, később valamennyiüket kivégezték. Pészach napján az összes zsidó felnőttnek ki kellett mennie a piactérre ásóval felszerelve. Ott a körzeti hatóság vezetője a férfiakat és a nőket szidalmazta, pofozta és rugdosta, majd egy hónapon át kubikosként dolgoztatta őket. A bagólyuki gettóba 127 főt hurcoltak, közöttük a főrabbit is. 

A 25 túlélő a hitközséget újjászervezte, és a holokauszt áldozatainak a tiszteletére emlékművet állított. 1947-ben a rákoskeresztúri temetőben az 1944. októberi vérengzés áldozatai is emlékművet kaptak. 1949-ben az ortodox hitközség elnöke Stein Lajos volt, a tagok létszáma viszont akkorra már 22-re csökkent. A hitközség ezt követően megszűnt. 1964-ben a kisvárosban mindössze 8 zsidó lakott.

Források: FC, 330-331; HVA; PH-H; SA-F; ZS-V.

Ábrahám Sándor (1913) an. Hoffmann Szerafina. Meghalt 1944. 01. 09.

Adlerné Weisz Helen Abaújszántó, vagy Szerencs (1889)

Blau Imre Meghalt Bor 1944. 01. 09. 

Bodek Lázár Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Bottmann Miklós

Brachmann Iván Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Branhsein Ella Füresabony, (1932)

Branshtein Emil 

Braun Ferenc Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Broner Eszter

Büchlerné Wohl Jolán Ecseg, (1904)

Czeisler Fülöp

Deutsch Béla Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Elek Dr. András (1910) Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Englander László Füresabony, (1909) an. Politzer Aranka. Eltűnt. 1943. 01.

Farkas Márton Füzesabony, (1869)

Fehér Miklós Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Feiershtein Bertalan Füzesabony, (1876)

Feiershtein József Füzesabony, (1874)

Feiershtein Rivka Füzesabony, (1859)

Felddmanm János (1900) Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Feldmann Rózsi (1903)

Feldmann Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Feuerstein Bertalan Radostyán, (1893) an. Hirsch Lina

Feuerstein Gábor Füzesabony, (1924) an. 

Feuerstein József Rozsnyó ma Rožňava, (1870) an. Rosa

Feuersteinné Goldstein Róza Radostyán, (1883) Hirsch Leni. A háború alatt a Auschwitzban tartózkodott.

Fleischer Miklós Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Fodor László Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Fodor Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Freidman Béla Füzesabony, (1925) an. Regina

Fridman Ytzhak Ibrány, (1881) 

Fridmann Gdaliyahu Tzvi Füresabony, (1919) an.  Broner Eszter Shoshana

Fridmann Yeshayau Füzesabony, (1925) an.  Broner Eszter Shoshana

Fridmanné Broner Eszter Shoshana Tiszadorogma, (1888) an. Etel

Fridmannné Broner Regina Tiszadorogma, (1888) an. Eszter

Fried Mór Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Friedman Sándor Füzesabony, (1923 vagy 1929) Mauthausen. 

Friedmann Géza Füzesabony, (1919) an. Brunner Regina. Meghalt Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 19.

Friedmann Ignác Ibrány, (1881)

Friedmanné Lieberman Ibolya Füzesabony, (1908) an. Regina

Gárdonyi Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Gelb ? Füzesabony, (1859) 

Gelbné Spitzer Valéria Liptóújvár, ma Liptovský Hrádok (1904) an. Kohn Berta

Glaser Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Godajlovitsnlé Weisz Bilke ma Bilki (1912) an. Weisz Janka

Goldschield Imre Mayer Füzesabony, (1933) an. Schönstein Jolán

Goldschield Jenő Füzesabony, (1896) an. Weisz Babu. Mauthausen. 

Goldschild Éva Füzesabony, (1930) an. Schönstein Jolán

Goldschild Jenő Füzesabony, (1896 vagy 1895) an. Weisz Betti

Goldschild Zsuzsanna Füzesabony, (1935) an. Schönstein Janka. Auschwitz. 

Goldschildné Feuerstein Eszter Füzesabony, (1893) an. Weisz Betti

Goldschildné Feuerstein Róza Radostyán, (1883) n. Hirsch Leni

Goldschildné Grünfeld Margit Füzesabony, (1899) an. Weisz Betti

Goldschildné Reinicz Ilona Füzesabony, (1908) an. Feuerstein Róza

Goldschildné Weinstock Veronika Füzesabony, (1882)

Goldschmied Jenő Füzesabony, (1896) an. Weisz Babi. Meghalt. Mauthausen 1945. 04. 

Goldshild Éva Füzesabony, (1934) an. Weisz Betti

Goldshild Imre Füzesabony, (1937) an. Weisz Betti

Goldshild Zsuzsanna Füzesabony, (1939) an.

Grinbaum Ytzkhak 1 Füzesabony, (1874) 

Grinblum Bernát Füzesabony, (1894) 

Grinblum Klára Füzesabony, (1936) 

Grósz Éva Füzesabony, (1923) Meghalt. Auschwitz. 1944. 10. 

Grósz Ferenc. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Grósz Imre. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Grósz Miklós. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Groszmann Elvira Mezőkövesd, (1912) an. Rezsin

Gruenstein Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Grünbaum Grinbaum Yitzkhak Kisgyőr, (1876) an. Rivka

Grünbaum László Mezőtárkány, (1918) Meghalt. 1944. 07. 25. 

Grünfeld József. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Grünstein Sándor. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Grünwald József Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Gulyás András Füzesabony, (1904) an. Gál Terézia. Nyikolajevka. 

Hartai Artur Füzesabony, (1889) an. Meghalt Mauthausen 1944. 10. 23. 

Herskovits Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Hoch Artúr Füzesabony, (1911) an. Weisz Regina. Meghalt. Sztorozsevoje 1942. 09. 10. 

Hoch Artúrné özv. Füzesabony, (1904) 

Hoch Edit Füzesabony, (1924) 

Hoch László Füzesabony, (1914) an. Weisz Regina. Meghalt Kisparázsony 1944. 10. 23. 

Hoch Marica Füzesabony, (1928) an. Weisz Regina

Hoch Miksa Füzesabony, (1884)

Hoch Miksáné Feuerstein Magdolna Füzesabony, (1920) 

Hoch Pál Füzesabony, (1941) an. Feuernstein Magdolna

Horowitz Ernő Kézdisárfalva, ma Tinoasa , (1901) Fischmann Terézia

Igaz Hermann (1902)

Jakobovits nő Füzesabony, (1909)

Keller György. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Kertész János dr. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Klanerné Klein Irén Vatta, an. Malvin

Klein ? Kassa, ma Košice an. Reizel

Klein Benjámin Füzesabony, (1936) an. 

Klein Eszter Füzesabony, (1932) an. Reizel

Klein Gabi Füzesabony, (1931) an. 

 Klein György

Klein Iván Füzesabony, (1934) an. 

Klein Kalin Gábor an. Klein Margit 

Klein Miklós Füzesabony, (1939) an. 

Klein nő Füzesabony, (1909) an. 

Klein Salamon Sámuel Shlomo Shmuel Izrael Füzesabony, Kassa, ma Košice, (1894) Zittau. 

Klein Tamás Füzesabony, (1936) an. 

Klein Zalman Eger, an. Reize

Klein Zoltán Füzesabony, (1889 vagy 1898) an. 

Kleinné Sugár Szidónia Füzesabony, (1896) an. Rosenzweig Eszter

Kohn Ernő Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Kohn István Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Kohn Sámuel Füzesabony, (1887) an. Roth Júlia

König Árpád Meghalt Bor 1944. 01. 09.

König László (1910) Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Láng Ibolya Bp. (1912) an. Etel

Láng Mór Cseke, (1912) an. Weisz Cecília. Meghalt. Krasznopol. 1943. 02.10.

Lang vagy Láng özvegy (1884)

Lángné Reiz Eszter Bp., (1877) 

Libovitzné Shulhof Manci Khaia Rakhel Füzesabony, (1913) an. Rashke

Lichtenstein György István Füzesabony, (1935) an. Grósz Borbála

Lichtenstein László Füzesabony, (1938) an. Grósz Borbála

Lichtensteinné Grosz Betti Kápolna ma Kálkápolna, (1906) 

Lichtmann Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Lihtenstein ? Füzesabony, (1859)

Lihtenstein Blanka (1899)

Lihtenstein György Füzesabony, (1928)

Lihtenstein László Füzesabony, (1932)

Márkus Jently Galde Aranka Füzesabony, (1887) an. Rifke

Márton Sándor. Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Mátyás József Meghalt Bor 1944. 01. 09

Mátyás Lajos Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Mayer Lajos Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Mayer Sándor Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Mendelovich Hertz Menakhem Naftali (1879)

Mendelovich Lajos (1902)

Mendelovics Malka Izrael?

Mitleiderné Fenyő Mirjam Füzesabony, (1857) 

Morgernstern Hermann Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Moshkovicz Eszter Vogel an. Khana

Moshkovicz Jenő Eliezer Bp., (1931)

Moshkovicz József (1899)

Moshkovicz Lea Lili Salgótarján, (1926 vagy 1936) an. Khana

Moshkovicz Pinkhas Yosef Makó, (1898) an. Eszter

Moshkovicz Shmuel an. Khana

Német Ignác Nagyalmás, ma Almașu Mare, (1878)

Nyékiné Ungár Erzsébet Füzesabony, (1900) an. Rosenberg Róza

Pásztor István Meghalt Bor 1944. 01. 09.

Pataki Regina Füzesabony, (1880) an. Weisz Júlia

Radó Béla Füzesabony, (1901) an. Ring Leonóra. Meghalt. Verk Marki 1942. 12. 04.

Rainer Mona an. Lara Lora Füzesabony, (1904)

Rainer Róbert (1929)

Rainitz Anikó Füzesabony, (1932)

Rainitz Kálmán Füzesabony, (1899) 

Rainitz Motta Füzesabony, (1936) 

Rais Hermanné özv. (1864)

Rajner Lara Lora Füzesabony, (1896)

Rajner Pesach Füzesabony, (1902) an. Rakhel

Reiner Ábrahám Avraham Füzesabony, (1939) an. Lili 

Reiner Armin Khaim Aharon Füzesabony, (1869) 

Reiner Jontow Jeuda Füzesabony, (1896) an. Rakhel

Reiner László Füzesabony, (1896) Meghalt Mauthausen 1944. 06.19. 

Reiner Manci Füzesabony, (1902)

Reiner Shlomo an Manci 

Reiner Viktor Füzesabony, (1908) an. Rosenthal Róza. Meghalt Krasznopol 1943. 05. 15.  

Reinerné Bleich Erzsébet Füzesabony, (1903) an. Rosenthal Roza

Reinicz Anna Füzesabony (1931) an. Goldschild Ilona

Reinicz Márta Füzesabony (1933) an. Goldschild Ilona

Roth Árpád (1921)

Roth vagy Ruth ? Füzesabony, (1909)

Roth vagy Ruth József Füzesabony, (1927)

Roth vagy Ruth Olga Füzesabony, (1930)

Roth vagy Ruth Zula (1864)

Rottmann Miklós. Meghalt Bor 1944. 11. 09. 

Schindler Ferenc Kolozsvár, ma Cluj-Napoca Meghalt Bor 1945.

Schindler Weisz Hanni (1863)

Schlossberg Tamás an. Czeisler Rózsa

Schlossberg Tibor an. Czeisler Rózsa

Schlossbergné Czeisler Rózsa Füzesabony, (1905) an. Thereza

Schlosser Kálmán Hernádnémeti, (1904) an. Klein Lina

Schlosser vagy Schlossberg Kálmán Miskolc, 

Schlosser vagy Schlossberger né Czeisler Rózsa Dejtár, (1905) Csillag Teréz

Schönfeld Béla. dr. (1908) Meghalt Bor 1944. 11. 09. 

Schönsteinné Goldschild Janka Sátoraljaújhely, (1899) an. Roth Flóra

Schreiberné Singer Etel Emőd, (1895) 

Schreiberné Singer Jolán Emőd, (1898) an. Blau Betti

Schreinerné Singer Etel Emőd, (1895)

Schvartz Dezső (1899) 

Schwarcz Adél Füzesabony, (1898) an. Janetta. Mauthausen. 

Schwarcz Chanania Taktaszada, (1912)

Schwarcz Endre Füzesabony, (1929) an. an. Goldberger Olga

Schwarcz Erzsébet Füzesabony, (1933) an. Goldberger Olga

Schwarcz Miki an. Chania

Schwarczné Frid Jolán Füzesabony, (1904) 

Schwarczné Goldberger Olga Taktaszada, (1904) an. Schönberger Amália

Schwartz Piroska Verpelét, (1898) an. Edem Hermina 

Schwartz Rezső Mezőtarkány, (1892) an. Czink Janka. Meghalt. Mauthausen 1944. 09. 15. 

Schwartz Sándor Füzesabony, (1904) an. Lorber Katalin. Meghalt. 1943. 01. 17. 

Schwarz Leopold Szapáryliget, ma Țipar (1904) 

Seidner Herbst Hermina özvegyFüzesabony, (1875) 

Shliser Kálmán (1904)

Shliser Tamás Füzesabony, (1935)

Shliser Tibor Füzesabony, (1931)

Shpitzer nő (1899) 

Shreiberné Klein Reizl Rene Eger, an. Eszter

Shvartz Emil Füzesabony, (1916) 

Shvartz Eszter Füzesabony, (1934) 

Shvartz György Füzesabony, (1926) 

Shvartz Imre Füzesabony, (1899) 

Shvartz Jenő (1899) 

Shvartz Jermiahu (1879) 

Shvartz Miklós Füzesabony, (1936)

Sigel Asher Füzesabony, Füzesabony, an. Fridmann Rut

Sigel Moshe Füzesabony, Füzesabony, an. Fridmann Rut

Sigelné Fridmann Rut an. Broner Shoshana

Singer György Füzesabony, (1925) an. Schreiber Etel

Singer János (1909 vagy 1910) an. Deutsch Malvin

Singer Mihály Csépány, (1882) an. Pauncz Rózsi

Singer Miksa Csépány (1891) 

Singer Mór Csépány, (1882) an. Panner Rozália

Spitz Ferenc Meghalt Bor 1944. 11. 09. 

Spitzer Olga Füzesabony, (1902)

Stark Menyhért Füzesabony, (1901) Melk an der Donau. 

Steiner Izidor Barátkan ma Bratca született (1910)

Steiner Sámuel Meghalt Bor 1944. 11. 09. 

Steinmetz Izidor Bátka, (1912) 

Szegő Ferenc dr. Füzesabony, (1887) an. Schwarcz Fanni. Meghalt. Noszovka Mrinn 1942. 08. 14. 

Teinerné Sztajner Cipora Sara Füzesabony, (1912) an. Rakhel 

Ungár József Füzesabony, (1897) 

Ungár Lajos Füzesabony, (1904)

Ungár Szőke Katalin Füzesabony, (1886) an. Engel Cili

Ungerné Feuerstein Rosa Szikszó, (1885) an. Mirjam

Veis Erika Füzesabony, (1939)

Veis Jenő Füzesabony 

Veis József Füzesabony, 

Veis Klára Füzesabony, (1932)

Veis Márta Füzesabony, 

Veis Miksa Füzesabony 

Veis Péter Füzesabony, (1942)

Veis Vera Füzesabony, (1932)

Veis Zoltán Füzesabony, 

Veisné Vinhstok Yehudit Yolan Füzesabony, (1897) an. Janka

Vinhstok Ernő Füzesabony, (1900)

Vinhstok József Füzesabony, 

Vinhstok József Tzvi 

Vinhstok Miklós Füzesabony, 

Vinhstok nő Füzesabony, 

Vinhstok Sándor Simon Füzesabony, (1923 vagy 1924) an. Veis Jolán

Vinhstok Shlomo Herne Füzesabony, (1932) an. Veis Jolán

Vizner Bernát Füzesabony, 

Vizner Miklós Füzesabony, 

Vizner nő Füzesabony, 

Vizner Pál Füzesabony, 

Vizner Sándor Füzesabony, 

Vol Oszkár Füzesabony, (1926)

Waktorné Reiner Lili Apc, (1912) an. Jehudit

Weinstock Anna

Weinstock Áron Füzesabony, (1889) an. Bruder Szali

Weinstock Ernő Füzesabony, (1932)

Weinstock Ferenc Füzesabony, (1906) an. Goldschild Veron. Meghalt. Scserebjanka 1942. 11.15.

Weinstock Füzesabony, (1900)

Weinstock Jolán 

Weinstock József Füzesabony, (1891)

Weinstock József Füzesabony, (1910)

Weinstock Miklós Füzesabony, (1922) Meghalt Bor 1944. 11. 09.

Weinstock Miklós Füzesabony, Meghalt 1945. 02.

Weinstock Sándor

Weinstock Sándor Füzesabony, (1924)

Weinstock Slomo

Weinstockné Weis Jolán Füzesabony, (1897)

Weiss József Meghalt Mauhausen 1945. 05. 06.

Weisz Andor Füzesabony, (1900) an. Deutsch Ilona. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 0943. 01. 

Weisz Elen Alan Abaújszántó, (18900)

Weisz Fani Heves, (1860)

Weisz Füzesabony, (1900)

Weisz Izrael Sajószentpéter, (1878)

Weisz Jenő an. Kohn Janka

Weisz József Füzesabony, (1894) Meghalt Mauthausen 1944. 05. 28.

Weisz László Füzesabony, (1912) an. Helena

Weisz Péter András Bp., (1943) an. Gedajlovits Fanny

Weisz Sándor Füzesabony, (1907) an. Ernst Róza. Meghalt. Ökörmező. 1944. 08. 31. 

Weisz Zoltán Füzesabony, (1907) an. Adler Helen. Meghalt. Osztrogosz 1943. 01.17.

Weisz Zsigmond Izrael Sajószentpéter, (1878) an. Ilona

Weiszberg Imre Füzesabony, 

Weiszné Hoch Regina Füzesabony, (1890) an. Fani

Wiesner Imre Füzesabony, (1915) an. Grün Emília Meghalt Borovica 1943. 03. 30. 

Wiesner Mór (1915) Utolsó ismert hely Mittenwald

Wisner Pál Füzesabony, (1916) Meghalt Mauthausen 1944. 11. 16. 

Wohl Füzesabony, (1900)

Wohl Oszkár Füzesabony, (1924) an. Büchler Jolán

Zigmund Andor Füzesabony, (1927)

Zigmund Edit 

Zigmund Judit Füzesabony, 

Zigmund Pál Füzesabony, 

Zigmund Sándor Füzesabony, 

Zsigmond Adolf Füzesabony, (1897) an. Fried Regina Meghalt. Mauthausen 1945. 03. 15. 

Zsigmond Benekek Füzesabony, (1900) an. Fried Regina. Meghalt Mauthausen 1945. 03. 15. 

Zsigmond Sámuel Füzesabony, (1907) an. Fried Regina. Meghalt. Nyikolajevka 1943. 01.19.

https://yvng.yadvashem.org/  ; https://www.ushmm.org/online/hsv/