Hatvan

Hatvan város a Zagyva partján, Heves megye délnyugati részén, a Hatvani járás székhelye.

Starhemberg Gundacker Tamás herceg 1711-ben vásárolta meg a királytól a hatvani uradalmat, de csak 1729-ben iktatták az uradalom birtokába. Eközben a legtöbb régi lakóházat helyreállították, a szántóföldek jó részét feltörték, jobbágytelkeket alakítottak ki, bár a lakosság fele mindvégig megmaradt szőlőművelésből élő házas zsellér maradt. Grassalkovich I. Antal herceg 1734-ben, kétszázezer forintért vette meg a hatvani birtokot. Német mesterembereket, szőlőművelő zselléreket, sőt telkes gazdákat is telepített a városba, és a magyarokénál több kedvezményt, mentességet adott nekik. Hatvan komoly fellendülése 1867-ben kezdődött, mivel ekkor építették a Pest–Hatvan–Losonc–Zólyom–Besztercebánya–Ruttka vasutat, illetve a kiegyezés hatására megindulhatott a tőkés fejlődés. A vasútépítés hatására Deutsch Ignác még 1867-ben, megvette a brüsszeli banktól a Grassalkovich család egykori hatvani uradalmát a teljesen leromlott állapotú kastéllyal. 1879-ben, amikor a király nemessé ütötte fiait, erről a birtokról kapták a „hatvani” előnevet.

1887-ben bejegyzett vegyeskereskedése volt Ellenbogen Joachimnak és Jungreisz Márknak és Schveitzer Lászlónak. Lippe Mór termény-, bor- és pálinkakereskedő volt. Közkereseti társaság volt az Ösztreicher J. és M. Lövi Mária, Ösztreicher József, Ösztreicher Károlyné nevére. A végvezető Ösztreicher Károly.

1889-től építették ki ipari komplexumukat, Európa egyik legnagyobb cukorgyárát, gőzmalmot, javítóműhelyt, paradicsomsűrítő üzemet, aszbesztüzemet, kenyérgyárat. A báró Hatvany-Deutch családnak volt a legnagyobb szerepe a vármegye, illetve Hatvan iparának és mezőgazdaságának fejlesztésében és a helyi hitközség fejlődésében. 1910-ben élt itt a legtöbb zsidó, 867 fő.

A 19. század második felétől vasúti csomópontként, majd a megye legnagyobb ipari központjaként vált jelentőssé. Az első adat zsidók jelenlétéről az 1798-as adóösszeírásból származik, 1835-ben a településen csupán Jakob Klein haszonbérlő háromtagú családja élt. A Chevra Kadisa 1863-ban alakult. Hatvan sokáig a gyöngyösi hitközséghez tartozott, és csak 1885-ben lett önálló, egyedüli kongresszusi hitközségként a megyében. A hitközség alapítói a Bindfeld, Blumenthal, Ellenbogen, Heller, Jnngreisz, Korn, Lippe, Löwy, Ösztrreicher, Schlesinger, Spitzer, Steiner, Schwartz, Schweitzer, Weinberger és Witt családok voltak, akik elöljáróknak választották meg.  

A zsinagóga és a hitközség többi épülete 1876-ban a Hatvany-Deutsch család telkén épült fel, Hatvan városa az építkezést 200 forinttal támogatta. 1890-ben megalakult a Nőegylet, új temetőjüket 1903-ban nyitották, a zsinagógát pedig 1908-ban bővítették. A Talmud-tórát 1929-ben 37 gyermek látogatta. A hitközségnek rituális fürdője és segélyező egyletei is voltak. Szegényház kialakítása céljából 1940-ben házat vásároltak. Az első rabbi 1886-tól Fürth Ferenc volt, majd 1896-tól 1944-ig Adler Vilmos töltötte be a rabbi tisztséget. Blumenthal Béla bankigazgató évtizedekig volt a hitközség vezetője.

Az 1. világháború harcaiban 14 zsidó halt hősi halált. A fehérterror idején a zsidók sokat szenvedtek, Hajdú Aladár kereskedőt megölték. Hatvanban cionista klub működött, amelyet az a Fodor Lajos vezetett, aki 1938-ban A magyar zsidóság új útja című könyvet írta. Ő a holokauszt idején munkatáborban vesztette életét.

1924-ben bejegyzett cége volt Bindfeld Márk és Fiai vegyeskereskedésnek hatvanai főteleppel, Blumenthál Dániel sörkereskedőnek, Dukesz Artúr ecetgyárosnak, Ellenbogen Joachim vegyeskereskedőnek, Hajdú Ármin szatócsnak, Hatvan és Vidéke Árukereskedelmi Rt.-nek az igazgatótanács vezetői Schönfeld Mórné. szül. Schwarz Magdolna, Schönfeld Nándor és Schönfeld Sándor volt.  A Hatvani Sertéshizlaló és Kereskedelmi Rt. vezetői között Dukesz Ede, Dukesz Artur, Blatt D. Mór, Sternberg Albert, Révész József képviselték a zsidókat, a Hatvani Szőlőtelep és Kereskedelmi Rt.-ben Könyves Árpád. A Hatvani Terménykereskedelmi Rt.-t Bindfeld Márk, Bindfeld Aladár és dr. Bende Béla vezették. Bejegyzett volt még Hirtenstein Géza vászon, kézmű-és divatáru vállalata, Hoffmann L. M. (Lipót Mór), könyv- és papírkereskedése, Kaiser Dávid sörnagykereskedése, Kauders Lipót rőfös- és rövidáruüzlete. Lenner és Kohn (Lenner Gyula és Kohn Salamon) Ecetgyára.  

Az iparosok közül zsidó volt Adler Andor, Adler Arnold, Adler Nándor, Schwarcz József, Spitz József, Stern Nándor és Veisz Miksa bádogosok. A borbély Jäger Alajos, a borkereskedő Friedmann Testvérek, Östreicher J. Artúr. A cukrászok közül Strausz Vilmos. A nyomdászokat Neuwald Vilmos és Spieler József képviselték, a pékeket Czukker Mózes, Neuwirth Miksa, Schneider Imre. A két rőfös Hirschlein Géza és Kauders Lipót volt. Sertéssel Blumenthal Dániel, Fiommer Manó, Klein Dezső, Schlésinger Mór kereskedtek. Hajdú Ármin, Josepovics Emil és Schwarcz Jakab szatócsok voltak. Vegyeskereskedők Binfeld Márk és Fiai, ElIenbogen Joachim, Weinberger Miksa. Vendéglős Schwartz Emil és Schwartz Dénesné. 

A helyi zsidók főleg kereskedelemmel foglalkoztak: 1929-ben 65 kiskereskedőt, 44 magántisztviselőt, 22 kisiparost, 9 ügyvédet, 7 orvost, 6 köztisztviselőt, 5 nagykereskedőt, 4 gazdálkodót, 3 mérnököt, egy írót és egy tanítót találhattunk köztük.

Hatvany Ferencnek és Hirsch Albertnének 2278 kh (ebből 1789 szántóföld), Hatvány József és Sándor báró örököseinek 619 kh, Hirsch Albertnek 1410 (ebből 1300 szántóföld) földterülete volt itt 1925-ben. Neki emellett Boconádon 1410 kh, Tarnamérán 586 kh, Tarnazsadányban pedig 688 kh földbérlete volt a megyében. 1937-ben új szereplőként lépett be a család irányítása alatt álló Hatvani Cukorgyár Rt. Hatvanban 797 (183, 614) kh földbirtokkal, ebből 575 kh szántófölddel és Nagybátonyban 1067 kh-al, amiből 937 kh volt az erdő.

A fiatal férfiakat 1940-ben behívták munkaszolgálatra. Az egyik legnagyobb munkaszolgálatos tábor Gombospusztán, a Hatvany-birtokon létesült. A legtöbb fiatalt 1942-ben innen a keleti frontra irányították. 1941-ben a zsidóknak le kellett adniuk rádiókészülékeiket – állítólag biztonsági okokból.

A németek már 1944. március 19-én megjelentek Hatvanban, s a Grassalkovich-kastélyban szállásolták el őket. A helyi zsidó üzletek bezárásáról szóló rendeletet Hatvan elöljárósága a hivatalos lap megérkezése után azonnal foganatosította. A községi végrehajtók sorra vették a zsidó üzleteket, és azokat az előírásoknak megfelelően lepecsételték. A posta 38 távbeszélő állomást szüntetett meg. 

Április 3-án őrizetbe vettek több baloldali múltja miatt „államvédelmi szempontból megbízhatatlan” személyt és négy hatvani zsidót is, közöttük Fodor Lajost, Reich Józsefet, majd internálták őket. Sárga csillag nem viselése miatti ítéletek: a hatvani rendőrkapitány Frommer Manó szabómestert és Jáger Jenőt 10 nap elzárásra, Erdős Sándor magántisztviselőt 250 pengő pénzbüntetésre ítélte; mindhármukat internálták. Május 7-én a hatvani rendőrség elkobozta a szolnoki Kappel Károlyné tulajdonában lévő, Varsányi Lajos és felesége által jogellenesen elrejtett arany- és ezüsttárgyakat, 500-1000 pengő pénzbüntetést szabott ki rájuk, majd valamennyiüket internálták. Hatvan két főutcája évtizedek óta a város életében igen jelentős szerepet betöltő báró Hatvany Sándorról és Józsefről volt elnevezve. Ezen utcák nevét május 19-én a helyi képviselőtestületi ülésen Horvát Mihály, illetve Tabán utcára változtatta.

A zsidóság gettóba szállítását 1944. május 5-én rendelték el. Hatvanban először két gettót állítottak fel. Az elsőként felállított gettó két szempontból is különbözött a hagyományostól. Egyrészt átmeneti jelleggel hozták létre, másrészt nem volt egységes, zárt terület, hanem több, egymástól távoli részből tevődött össze. A Palagyár a mai vásártérrel szemben fekvő gépkocsi parkoló helyén állott a Csányi úton, a Kismajor a mai Balassi utcában, a vasúti átjáró szomszédságában. A Zalesky út ma a Hatvany  Irén utca. A gettó fő területét az úgynevezett Lili-telep képezte, amelyet Hatvany Lili bárónőről neveztek el. Itt számos olyan ház állt, amelyet Hatvanyék építtettek. A telep a Madách, a Csaba és a Zalesky utca nagy részét foglalta magában, de kiterjedt a Hatvanas utcára és a mai Köztársaság utcára is, egészen a Vágóhídig, illetve néhány középületre, így a Kaszinóra (régebben Sörház) a Kossuth téren, továbbá Újhatvanban a MÁV-dalkör otthonára és a mai 2. számú iskolára is, ahova szintén telepítettek zsidókat. 

Hatvanba hurcolták a Hatvani járás községeinek zsidóságát, a következő helységekből (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálás szerint):

 *Apc (120; 2978), *Csány (31; 3986), *Ecséd (20; 4350), *Hasznos (10; 3413), *Hatvan (541; 16 020), *Hort (17; 4452), Maconka (5; 718), Nagybátony (18; 2977), *Pásztó (361; 6 574), Rózsaszentmárton (29; 2219), *Szurdokpüspöki (5; 2290) és Tar (6; 2203).

Az elzárt terület nem zsidó lakosságát felszólították, hogy költözzenek el, ürítsék ki a telepet. A felhívásnak egyesek szó nélkül eleget tettek, mások a zsidókat szidták, mert miattuk zaklatják őket, de voltak, akik egyszerűen bent maradtak a házukban, a gettó területén. A deportáltak igen szűkösen tudtak csak elhelyezkedni, volt úgy, hogy csak 3-4 családnak jutott egy szoba. Ennek ellenére itt viszonylag kedvező volt a helyzet, mert családonként főzhettek a hazulról hozott élelmiszerekből, hozzájutottak vízhez, tisztálkodhattak. 12 nap elteltével a gettó lakóit átvitték a hatvani cukorgyárba, ahova fejenként mindössze 30 kg-os csomagot vihettek. 

A cukorgyár területén állt néhány üres fabarakk, amelynek föld padlózata volt. Ezekben semmilyen berendezés nem volt, még szalma sem volt leterítve, ám mégis ez volt a szállás. Minden barakk élére felelőst állítottak. A tábor felelősének Sebők Jenőt, a Hatvani Hírlap szerkesztőjét nevezték ki. A tábor parancsnoka a hírhedt Zöldy Márton csendőrtiszt volt. Az ő parancsára Koltai Artúr horti jegyző összeíratta a tábor lakóit, miután behozták a gettóba a gyöngyösi, az aszódi és a gödöllői zsidókat is. Ekkor hozták be a gyöngyösi tébolyda csontig soványodott ápoltjait is.

Sebők Jenő egyszer táborfelelősi minőségben jelentést adott le az SS-tisztnek. Az a jelentéstétel után minden érthető ok nélkül belökte az öregembert háttal egy másfél méter mély gödörbe. Ezután az egyik Deák nevű pásztói deportált lett a táborfelelős. Müller Sámuelt, a pásztói papot az egyik SS-katona úgy megverte, hogy az egyház szolgájának eltört a karja. Domány Ernő cukorgyári mérnököt egy másik SS-katona veréssel arra kényszerített, hogy a gyári munkások szeme láttára kezében két téglával négykézláb másszon fel a kazánokból kihúzott tüzes salakdombra. Olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy megkínzása után a barakkban felvágta az ereit. 

Néhány férfit kivittek a gettóból Nagygombosra, munkaszolgálatra. Az őrök azonban annyira ütlegelték őket, hogy néhány nap múlva visszakérték magukat a gyári gettóba. A cukorgyári tartózkodás egyik napján Zöldy Márton parancsot adott az ékszerek, órák és egyéb értéktárgyak összegyűjtésére. Barakkonként 2-2 deportáltnak kellett összegyűjtenie ezeket egy pokrócra. A gettózottak két hetet töltöttek a cukorgyári táborban. Az első csoport június 12-én szállt vonatra. Éppen folyt a bevagonírozás, amikor Hatvanon a jászberényi munkaszolgálatosokat szállító szerelvény áthaladt Budapest felé. Zöldy Márton csendőrparancsnok megállította a szerelvényt, a munkaszolgálatosoknak le kellett ugrálniuk a vagonokból, és fel kellett szállniuk a deportálandók közé. Ezután lezárták és lepecsételték a vagonokat, majd a szerelvényt elindították – ezúttal Auschwitz felé. Egy-egy zárt tehervagonba 70-80 személyt zsúfoltak össze. A szállítmányt Füzesabonyon keresztül irányították Kassa felé.

A deportált 453 főből mindössze 56 tért vissza. A településen 1949-ben 50 személy élt, amikor a hitközség elnöke Gáspár Béla volt. 

Források: GYL; HL-T; HM-H; NG-A; NG-H; PH-H; ZS-H, 232; ZS-V; ZSL, 346. 

Ács László (1891) Dachau. 

Angyal Róza Versicze, (1871) an. Róza. Auschwitz.

Bader Andor

Báder Izidorné Hatvan, 

Bader Róbert Hatvan, an. Khoshko Rozália

Baderné Heshko Róza Hatvan, an. Berta Parschnitz.

Baneth Tibor Hatvan, (1929) Meghalt. Mauthausen 1945. 04.25.

Bank Miklós Kisújszállás, (1902). Meghalt. Mauthausen 1945. 04. 25. 

Bánkuti Fried Zsigmond Hatvan, (1909) an. Baumgarten Zelma

Bárdos Lajos dr. Debrecen, (1910) an. Rosenfeld Irén. Meghalt. Porejesheja 1942. 08. 08. 

Beckné Haber Margit Üzbég, ma Zbehy (1902) an. Grósz Netti

Béla Edit Hatvan, (1917) an. Weiner Róza. Parschnitz.

Béla Henrik Munkács, (1882) an. Weiner Róza

Bergl Jenő Hatvan, (1897) an. Herzl Róza. Meghalt. Kogicsevka.1932. 03. 03. 

Berkovitzné Raklitz Fani 

Berrmann Kis Róza Hatvan, (1912) an. Hanofer Johanna

Binfeld Imre Hatvan, (1910-) an. Neumann Blanka. Porejesheja. 

Bing Ferenc Hatvan, (1918-ban Körmendi Júlia. Meghalt. Alekszandrovka 1943. 01. 16.

Bishite Klára Bp., (1929) 

Blumenthal Anna Netti Garáb, (1871) an. Stekl Hani

Blumenthal Bernát Hatvan, (1863) an. Hannover Mária

Blumenthal Stekhl Béla Hatvan, (1868)

Blumenthal Vilmos Hatvan, (1893)

Blumenthalné Hatvan, (1896) an. Anna. Parschnitz. 

Bornstein Samu Shmuel Hídvég ma Hăghig, (1882) an. Fani

Bornsteinné Jungreisz Ella Pásztó, (1900) an. Lina

Böhmné Juhász Aranka Szentlőrinckáta, (1879 an. Blau Sarolta

Brana Vaserman Hatvan, Novoselic. 

Braun Dezső Kalló, (1882) an. Mainer Lina

Braun Ernő Poroszló, (1911) an. Frank Szerena. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Braun Lajos Hatvan, (1901) an. Kun Karolina. Meghalt Mauthausen 1945. 023. 26. 

Braun Margit Buják, (1901) an. Sipner Janka. Auschwitz. 

Braun Róza Hatvan, (1892) an. Braun Perlusz Fanni. Auschwitz. 

Braunné Sonnenfeld Klára Nagykökényes, (1914) an. Schwartz Olga

Budai Gyuláné Hatvan, (1908) an. Ilona 

Burger Vilmosné

Czigler Andor Hatvan, (1924) an. Margit

Czigler Nándor Hatvan, (1898) Mária. Wels. 

Czigler Pál Hatvan, (1930) an. Keller Margit. Auschwitz. 

Czigler Rozália Hatvan, (1904) Markkleeberg. 

Darvas György dr. Hatvan, (1913) an. Fischgrund Regina. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 04. 22.

Darvas Lajos Hatvan, (1911) an. Kaiser Hedvig. Eltűnt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 02.01.

Deák György Pásztó, (1921) an. Ilona

Dénes Ignác Liptójakabfalva ma Jakubovany, (1879) an. Schiff Júlia

Dénes Ignácné Zipszer Ilona Leibic ma Ľubica, (1890) an. Klein Berta

Dénes Yehudit Hatvan, (1926) an. Erzsébet. A háború alatt a lengyelországi Birkenauban tartózkodott.

Deutch Jenő Rozsnyó ma Rožňava, 

Deutsch Margit Hatvan, (1895) Gross-Siegharts.

Deutsch Márton (1883 vagy 1884)

Deutschné Burger Regina Rozsnyón ma  Rožňava, (1886)

Deutschné Füzesi Teréz Homokterenye, (1888)

Doich Bertalanné Friedmann Irén Hatvan, (1910) an. Elvira

Domány Ernő Gyöngyös, (1892) an. Tausz Malvin

Domány János András Füzesabony, (1929) an. Blumenthal Mária

Domány László Hatvan, an. Blumenthal Mária

Domány Péter István Hatvan, (1931) an. Blumenthal Mária

Dományné Blumenthal Mária Hatvan, (1907) an. Stekl Netti

Donnerné Hoffmann Netti Dömsödön (1910)

Eckstein Árpád Arminiu Hatvan, (1900) an. Adler Szerena. Bergen Belsen. 

Engel Lívia Esztergom, (1932) an. Frida

Engel Sára Khana an. Káli Frida 

Engel Zsuzsanna Hatvan, (1935) an. Klein Frida

Engelné Klein Frida Deutschkreutz , (1912) an. Kohn Katharina

Erdős Béla Hatvan, (1920) an. Weiner Margit. Eltűnt. Bor, 1944. 10. 8. 

Erdős Valéria Zsófia Hatvan, (1914) an. 

Erdősné Weisz Margit Váckisújfalu, (1893)

Fábián József Miskolc, (1895) an. Geiger Mária. 

Falkné Pozsonyi Kornélia Pásztó, (1900) 

Fehér László Hatvan, (1908) an. Weiss Gizella. 

Fehérné Strausz Erzsébet Hatvan, (1913) 

Feichtmann Jenő Hatvan, an. Hersch Róza. Eltűnt.

Fischer Ferentz Eger, (1908) an. Regina

Fodor Lajos Beregszász ma Berehove, (1883) an. Goldstein Zali

Fredman Henrich Ilk, (1880) 

Freimann Dávid Hatvan, (1883) an. Schlesinger Rebeka. Auschwitz.

Frid Albert Pásztó, (1887) 

Fridmann Andor Ercsi, (1921)

Fridmann Pál Hatvan, (1926) an. Braun Róza. Buchenwald. 

Friedman Jechiél Hatvan, (1917)

Friedmann Lajos Heréd, (1893) an. Friedmann Janka

Friedmann Lajos Lőrinci, (1892)

Friedmann Lajosné Braun Rózsa Jászapáti vagy Szolnok, (1902) an. Hannover Lujza

Friedmann Mórné Schweitzer Gizella Szebelléb ma Sebechleby (1886) an. 

Friedmann Pál Hatvan, (1926) an. Braun Rózsa 

Frommer Ernő Bp., (1903) an. Wintermitz Katalin

Frydmann Henryk Ilk, (1880)

Fuchs Ferenc Hatvan, (1893) an. Schwarcz Matild

Fürst József Hatvan, (1915) an. Meghalt. 1944. 04. 15. 

Ganglné Schmiedl Rózsa Hatvan, (1899) an. Schweitzer Klára.

Gangné Klug Ilona Hatvan, (1896) an. Schweitzer Klára

Gaschpa Berta (1902) an. Olga

Geiger Elemér Hatvan, (1897) Buchenwald. 

Gergely Ármin Hibbe ma Hybe, (1886) an. Júlia

Gergelyi Ferencé özvegy Hatvan, (1899) an. Fanny

Gersch Hermann Zselyk ma Jeica, (1896) 

Gersch László Hatvan, (1930). an. Ilona. Troeglitz Rehmsdorf Zeitz. 

Gersch Lászlóné Hatvan, (1901) 

Goldstein Ágnes Szatmár ma Satu Mare, (1930)

Gombos Márta Hatvan, (1911). Aschersleben.

Grauszné Illés Ilona Debrecen, (1891) an. Roth Sarolta

Grosz Árpád Hatvan, (1895) Meghalt. Mauthausen 1944. 12. 22. 

Grósz László Hatvan, (1913) an. Schwartz Etel. Meghalt.  Sztarij Oszkol. 1943. 01. 23. 

Grósz Sándor Hatvan, (1900). Meghalt. Ampfing – Waldlager 1945. 03. 25. 

Grosz Zoltán (1903) Nagycenk. 

Grószné Haber Netti Verebély ma Vráble, (1863) an. Roth Katalin

Grün Ida (1918) an. Teréz

Grün Tibor Bp., (1942) an. Schweitzer vagy Szántó Ida Auschwitz. 

Gutfreind Győző (1893) Auschwitz.

Gutfroind Dávid (1894)

Gutfroindné Braun Heni Hatvan, (1901)

Guth Zoltán Hatvan, (1901) Meghalt. Ebensee 1945. 04. 18. 

Grünwald Etel (1900) an Schwartz Hanna. Auschwitz.

Gyémánt Árpád Hatvan, (1900) 

Haasz Jenő Jászberény, (1884) an. Oblath Etel

Haasz Katalin (szül.: Hanofer) Tura, (1886) an. Hanofer Cecília

Haber Henrik Üzbég ma Izbék, (1858) an. Weisz Kornélia

Haberné Reiner Aranka Vörösvár, (1893) an. Grósz Netti

Hajdu Ármin Dány, (1880) an. Schwarcz Szerén.

Halasi Dénes Dávid Gyula, (1900) an. Cecília

Halbrohr Ilona Hatvan, (1933) an. Heller Rozália

Halbrohrné Heller Rózsi Bp., (1897) an. Kohl Anna Lina

Hartmanné Szőllősi Betti Visznek, (1882) an. Rosenfeld Júlia

Hasko Jenő dr. Hatvan, (1910) an. Korn Berta. Meghalt 1944. 10. 25. 

Heller Izsó Ererjes ma Prešov, (1896) an. 

Heller Mór Hatvan, (1897) an. 

Hermann Berta Visznek, (1882) an. 

Hirsch Ilona Hatvan, (1910) an. Guttmann Róza

Hirsch Sándor Hatvan, (1895) an. Ida

Hirschler Elek Kiskunhalas, (1913) an. Erzsébet

Hirshné Schiffer Róza Gyöngyöspata, (1901) an. Levi Irma.

Hoffmann Jenő Hatvan, (1901)

Hoffmann Mária Hatvan, (1939)

Hoffmann Móric Ság, (1864) 

Hofmanné Fridmann Róza Ótura ma Stará Turá, (1882) an. 

Hollander Andor (1903). Nagycenk. 

Illés Vera Magda Hatvan, (1919) an. Grausz Ilona

Janovitz Andor Hatvan, (1914) an. Klein Erzsébet. Igumenka. 

Kaiser György Hatvan, (1924) an. Bella. Bor. 

Kálmán József Sátoraljaújhely, (1890) an. Goldberger Teréz

Kalmár Ágnes (1929) an. Rzeznikov Anna 

Kanders Aurel Hatvan, (1878) an. Wittman Ilona

Kapos Vilmos dr. Hatvan, (1900) an. Boriska. Bergen Belsen. 

Karfunkel Kálmán Ilona Erdőbénye, (1906) an. Malvin

Katz Boriska Ecsed, (1900) an. Keleti Borbála

Katz Edit Hatvan. (1928) an. Rozália Lichtenwörth. 

Katz Lajos József Hatvan, (1931) an. Keleti Borbála

Kauderszné Reich Margit Hatvan, (1891) an. Korn Róza

Keczeli Ferenc Hatvan, (1894). Dachau.

Keletiné Katz Borbála Hatvan, (1900) an. Haasz Mária

Kemény Bertalan Bp. (1888) an. Wolf Róza. Meghalt. Auschwitz 1944. 09. 18. 

Klang Magda Hatvan, (1923) an. Júlia

Klang Sándor Kál, (1888) an. Schweitzer Etel

Klangné Goldner Vilma Bp., (1882)

Klangné Schweitzer Teréz Kálló, (1889) 

Klár Miklós Hatvan, (1909) an. Wiltsek Janka. Mlinov. 

Klein André Andor Hatvan, (1937) an. Jolán

Klein Anna Hatvan, (1928)

Klein Anna Hatvan, (1928) an. Weisz Jolán

Klein Éva Jászberény, (1921) Parschnitz.

Klein Györgyné

Klein Pál Hatvan, (1908) Nagycenk. 

Klein Rozália Hatvan, (1896) an. Winternitz Hani

Klein Sándor

Klein Tamás Bp., (1937) an. Szegedin Olga

Klein Veronika Hatvan, (1933) an. Szegedin Olga

Kleinné Czigler Borbála Mezőkövesd, (1911)

Kleinné Szegedin Olga Rimóc, (1904) an. Drexler Leontin

Kleinné Weisz Jolán Miskolc, (1900) an. Hani

Kleinwald József Bp., (1912) an. Korn Teréz Meghalt. Pereski 1942. 08. 08. 

Klug Ottó János Bp., (1924) an. Gang Ilona

Kohenné Gruenstajn Helena Bécs, (1869)

Kohn Béla Nagybánya ma Baia Mare, (1894) an. Debora

Kohn Kun Jenő Fülek ma Fiľakovo, (1909) an. Steiner Malka

Kohn Kunné Grosman Hedviga Fülek ma Fiľakovo, (1902) an. 

Kohn Lajosné Varsányi Anna Garamhalászi ma Szliács, (1893) an. Herz Lotti

Kornné Marschik Borbála Hatvan, (1901) an. Lobl Lina

Kornné Szántai Izabella Hatvan, (1888) an. Steiner Ilona

Kovács Elekné Parschnitz.

Kovács László Hatvan, (1914) Schlieben.

König Ferencné Schönfeld Mária Nyíregyháza, (1913) an. Sarolta

Kun Kohn ? Nagybátony, an. Grosman Hedviga

Lázár Ábrahám Adolf Nyírvasvár, (1908) an. Zafír Szerena. Meghalt. Kojbelka 1942. 10. 29.

Lázár György Bp., (1933) an. Neuwirt Ilona.

Lengyel Valéria Hatvan, (1919) an. Barkán Olga. Stutthof.

Lengyelné Sárkány Olga Hatvan, (1899) an. Skvek Olga.

Lewi Jene Yana  (1900)

Linderné Neuman Zseny Sátoraljaújhely, (1891) an. Farkas Fany

Lusztig Gábor Feldebrő, (1912) an. Morvai Regina. Meghalt. Sadzawka 1944. 03.29.

Marschik Pál Bp., (1927) an. Borbála.

Mezei Ágnes Bp., (1942) an. Schlesinger Klára.

Mezei Bogár Bp., (1942) an. Schlesinger Klára. Auschwitz. 

Mezei Ignác Hatvan, (1914) an. Schwartz Mária. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 02. 15. 

Milch Tivadar Sárvár, (1904) an. Lichtenstein Berta. Meghalt. Jekatyerinovka. 1943. 01. 14. 

Neuman Sándor Shlomo Sárospatak, (1885) an. Ukrajna. 

Neumann Salamon Sárospatak, (1884) an. Weinberger Leni

Neuwirth Ferenc Egerszalók, (1879) an. Pick Julianna. Auschwitz. 

Neuwirthné Lázár Ilona Hatvan, (1908) an. Blau Fani.

Neuwirtné Klang Julianna Hatvan, (1898) an. Blau Fani

Öszterreicher Arthur Hatvan, (1879) an. Lőwy Mina

Ösztreicherné Berkovitz Aranka Nyirgyulaj, (1887) an. Raklitz Fani

Perlusz Emma Hatvan, (1903) Grünwald Magdolna

Perlusz Ilona Hatvan, (1906) an. Grünwald Magdolna

Perlusz Mór Verseg, (1868) an. Kohn Sarolta

Perluszné Braun Fanni Verseg, (1854) an. Kohn Sarolta. Auschwitz.

Perluszné Fischer Leonóra Adács, (1870) an. Engel Barbara

Pick Boris Hatvan, (1879) an. Weisz Leni

Polgár András Szolnok, (1934) an. Grósz Mária

Polgár Antal Szolnok, (1934) an. Grósz Mária

Polgár György Szolnok, (1932) an. Grósz Mária

Polgár Lívia Fülöpszállás, (1930) an. Grósz Mária.

Polgárné Grósz Mária Fülöpszállás (1905) 

Popper Jenő Pozsonynádas ma Trstín (1917)

Popper Józsefné özvegy Plessz Rózsi Lubina, (1889) 

Popper László Hatvan, (1922) 

Porjesz István Hatvan, (1904) an. Hatsek Regina. Meghalt. Kamenka 1943. 01. 17. 

Reich Ilona Bp., (1906)

Reich József dr. Hollád, (1895) an. Spommer Berta

Reich Manó. 

Reiner Antal Nyírgyulaj, (1878) an. Weisz Julianna

Reiner Miklós Hatvan, (1928) an. Haber Aranka

Reinerné Stainer Sára Poroszló, (1909) an. 

Reinitz György Hatvan, an. Margit 

Reismann Árpád Hatvan, (1909) an. Deutsch Regina. Meghalt Bor 1944. 10. 25. 

Rinerné Steiner Sarina 

Rosenfeld Miklós Losonc ma Lučenec, 1913. Mehalt. Munkács, 1944. 09. 25. 

Roth László Bp., (1929) an. Olga. Auschwitz.

Rozenfeld Rachel Nagybánya ma Baia Mare, (1890) 

Rozental Mose Sajószentpétere, (1918) an. Eszter

Rudas Ilona dr. Földes Bp., (1899) an. Fanny. Langenbielau.

Rzeznikovné Kalmár Anna Katalin Bp., (1887) an. Bornstein Leni

Sándor Jenő dr. 

Sándor Margit (1903)

Sárvári Lajos Sárvár, (1892) an. Schwartz Etelka. Auschwitz. 

Sárvári Miklós Adolf Bp., (1923) an. Stern Etelka

Schachter Etel Vulkán, an. Róza

Schiffer Mária Hatvan, (1929) an. Hirsh Róza

Schiffer Miklós Hatvan, an. Kohn Berta. Jekatyerinovka. 

Schiffer Miklós Szirák, (1900) an. Kun Berta. 

Schiffer Zsuzsa Hatvan, (1933) an. Hirsh Róza

Schifferné Hirsch Aranka Szirákon született 1897

Schlesinger Adolf Aszód, (1881) an. Kohn Katalin

Schlesinger Adolfné Schlesinger Ilona Jászberény, (1882) an. Leitersdorfer Matild

Schlesinger László Hatvan, (1916) an. Schlesinger Ilona

Schlesingerné Bleier Irén Bleier Hatvan, (1887) an. Schwartz Róza. Auschwitz. 

Schlesingerné Frei Klára Hatvan, (1915) an. Schlesinger Ilona

Schmiedl Katalin Hatvan, (1931) an. Gang Rózsa

Schmiedl Miklós Vác, (1890) an. Illonschi Katalin

Schönfeld István Hatvan, (1913) an. Mieselbach Lenke. Meghalt. Belgorod 1932. 02. 12. 

Schulmelszterné Polatsek Erzsébet Tiszadorogma, (1891) an. Groszmann Cecíia.

Schwarcz Anna Verseg, (1918)

Schwarcz Dénes Boldog, (1893) an. 

Schwarcz György Hatvan, (1921)

Schwarcz Ilona Hatvan, an. Margit

Schwarcz Iván Hatvan, (1931)

Schwarcz Lajos Hatvan, (1903) an. Blumenthal Gizella. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 

Schwarcz Lászlóné Szende Margit Hatvan, (1905) an. 

Schwarcz Mária Hatvan, (1937)

Schwarcz Sándor Hatvan, (1899) an. Bergen Belsen.

Schwarczné Angyal Margit (1896) 

Schwarczné Schlesinger Róza Kartal, (1858) an. Diamant Erzsébet

Schwarczné Schwarcz Piroska Hatvan, (1922) an. Szende Margit

Schwartz Aurélia Máramarossziget ma Sighet, (1923)

Schwartz Braun Olga Lőrinci (1886) an. Wohl Zsófia. Auschwitz. 

Schwartz Ida Hatvan, (1908) an. Gizella

Schwartz Kornélia Hatvan, (1923) an. Szende Margit. Auschwitz. 

Schwartz Magda Gertrud  Hort,(1882) an. Strausz Szidónia gyermekeként. Auschwitz.

Schwartz Sándor Feldebrő, (1903) an. Gizella

Schwartzné Kugel Klára Hatvan, (1896) an. Blumenthal Gizella. Stutthof. 

Schwarz Kató Hatvan, (1925) an. Margit

Schweitzer Árpád Újpest, (1903) an. Friedmann Gizella

Schweitzer Árpád Újpest, (1905) an. Steiner Fanni. Meghalt. .Pereinszko. 1943. 08. 08. 

Schweitzer Dezső Hatvan, (1888) an. Stern Mira. Auschwitz.

Schweitzer Miklós Hatvan, (1910) an. Baumann Margit. Meghalt. Oboja 1932. 01. 27. 

Schweitzerné Ganc Klára Csécse, (1868) an. Köwy Netti

Schweitzerné Grün Ida Hatvan, (1918) an. Klang Teréz

Seidner Géza Bp., (1911) an. Helen

Shtork Béla Hatvan, (1904) an. Lujza

Skrekné Neuwirt Ida Perlep ma Zlaté Moravc, (1878) an. Dukes Júlia

Sohr Benő Beniamin Zohar Zor Hatvan, (1896) an. Malka

Sonnenfeld Katalin Hatvan, (1941) an. Braun Klára

Spitz Imre Hatvan, (1902) an. Fischer Janka. Kolybelka. 

Strausz Imre Jászberény, (1917)

Stainer Meir Hatvan, (1934) an. Reiner Sári

Stainer Vera Hatvan, (1933) an. Reiner Sári

Stechlné Blumenthal Anna Nemecký Grob, (1869) an. Johanna

Steiner Albert Hatvan, (1880) an. Fani

Steiner Árpád Fegyvernek, (1896) an. Bleyer Etel

Steiner Benjamin an. Reiner Sára

Steiner Ede Hatvan, (1903)

Steiner Jena Yaakov Poroszló, an. Reizil

Steiner Jenő Poroszló, (1901) an. Jungreisz Reizl

Steiner Lea an. Reiner Sára

Steiner Márton Meir an. Reiner Sára

Steiner Mordekhainé Steiner Margit (1900) an. Reizel

Steiner Rakhel an. Reiner Sára

Steiner Rozália an. Reiner Sára

Steiner Tzipora Sara Vera an. Reiner Sára

Steinerné Kicsalesz Katalin Hatvan, (1904) an. Perlusz Leonóra

Stekl Lajosné özvegy Klotz Ilona Debrecen, (1881) an. Csonka Jozefa

Stern László 1906-ban született Hatvanban, Braun Berta gyermekeként. Verk Mark. 

Stern Margit Kökényesen (1896) an. Braun Berta. Auschwitz.

Sternné Klein Ilona Jászkisér, (1898) an. Blau Sarolta

Stetriné Kemény Jolán Hatvan, (1895) an. Lőbl Berta

Storch Vilmos Alsókubin ma Dolný Kubín, (1905) an. Binéth Lujza. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv Ter. 1943. 

Strasser Jenő Hatvan, (1896)

Strausz Imre Hatvan, (1917) an. Weisz Rozália. Keleti Magyar Hadm.Ter. fogvatartási helyén volt.

Szalmási Istvánné Hatvan, (1907) 

Szántai Imre Hatvan, (1914) an. Korn Izabella. Meghalt. Alekszejevka 1942. 11. 05. 

Szántai Jenő Hatvan, (1886) an. Eszter. Óbecse.

Szántó Dezi (1888) an. Mina

Szántó János Hatvan, (1936) an. Hirsch Erzsébet. Auschwitz.

Szántó Sándor. Nagycenk. 

Szántó Schweizer Misha Hatvan, (1891) an. Mina

Szántó Teréz (1888)

Szántóné Grün Ida Hatvan, (1918) an. Klang Teréz

Szántóné HirschErzsébet Zalaegerszeg, (1901) an. Guttmann Rozália

Szeles Oszkárné Solesz Adela (1894)

Szelesné Solesz Bertha Hatvan, (1893) 

Szemere Endre Hatvan, (1913) an. Weisz Sarolta. Pereinsko.

Szemere Sándor Bp. (1883) an. Ungar Katalin. Auschwitz.

Szemere Sándorné Hatvan, 

Szende Erzsébet Hatvan, an. Mária

Szende György Hatvan, (1934) an. Lichtenstern Mária

Szende István Hatvan

Szende Mária Hatvan

Szigeti Imre Hatvan, (1907) Buchenwald.

Szigeti Sándor Hatvan, (1906) an. Krausz Leni. Jekatyerinovka. 

Szőllősi Ágnes Hatvan, (1940) an. Hartman Adél.

Szőllősi György Hatvan, (1928) an. Hirsch Margit. Auschwitz.

Szőllősi Iván Padova, (1933) an. Hartman Adél

Szőllősi Mártonné Hermann Berta (1884)

dr. Szőllősi Oszkárné Hartman Adél Mándok (1908)

Szőllősiné Hirsch Margit Zalaegerszeg, (1895) 

Tauszig Ilus Bp. (1910) an. Gizella. Auschwitz.

Török Irma Hatvan, (1903). Lichtenwörth. 

Ungar Alice Hatvan, (1921) Gross-Siegharts. 

Ungerleider Andor Miskolc, (1918) an. Rakhel

Vadász Lipót Hatvan, (1886) an. Weisz Regina. Auschwitz.

Vajda György Hatvan, (1905) 

Vajda Lipót

Vajda Lipótné Buck Aranka Jászberény, (1878) an. Leitner Lujza

Varsányi Imre Garamhalászi ma Szliács, (1913)  

Varsányi Imre Hatvan, (1901) an. Kohn Anna. Tatarino. 

Varsányi Lajos Balmazújváros, (1889) an. Klein Katalin

Varsányi Lajosné Kun Anna Hatvan, 

Veil Gábor dr. Hatvan, Tzilka

Veil Gábor Pásztó, (1878) 

Veil Hajnal Hatvan, Tzilka

Veil János Hatvan, (1934) an. Gyarmati Erzsébet

Veil Tibor Hatvan, (1910) an. Gyarmati Erzsébet

Veil Tibor Hatvan, Tzilka

Veil Tilka Tzilka

Vig Ferenc Hatvan, an. Polatsik Ilona

Vig Ferenc Jászárokszállás, (1889) an. Schwartz Júlia

Vig György Hatvan, (1913) an. Polatsik Ilona

Vigh Sándor Hatvan, (1915) an. Polatschek Ilona. 

Vigné Polatsik Ilona Gyöngyös, (1894)

Weisné Heller Erna Hatvan, (1905) an. Deutsch Sarolta

Weiszné Klein Julianna Miskolc, (1899) 

Welischné Hajdú Irén Bp., (1890) an. Diamantstein Rozália

Wetzler Jenő Hatvan, (1894) an. Meghalt. Mauthausen 1945. 01. 07. 

Zoltán Tibor dr. Bp., (1905.) an. Klein Sarolta. Meghalt. Verk Marki 1943. 01. 15. 

https://www.yadvashem.org/ https://www.ushmm.org/online/hsv