Heves

Heves város Heves megye délkeleti részén, a Hevesi járás székhelye. 

Az 1741. évi úrbéri összeíráskor a Nyáry családon kívül, Radich Rernát, Doboczky, gróf Haller és gróf Rerényi családok voltak részbirtokosok. Újkori birtokosai: Koburg Fülöp hg. gróf Haller örökösség alapján, a Reményi család tulajdona, vétel útján Kanyó családtól és Brüdern tábornoktól, Doboczky és Radics családok előbbi szerzett jog alapján, örökséggel.

Heves földrajzi fekvése miatt fontos szereppel bírt a megye zsidóságának szempontjából, ez volt a megyében az egyik legkorábbi hitközség, amely 1747-ben alakult meg. A hitközség alapítói Frank Náthán, Adler Éliás és Schwarcz Rumprecht voltak. Az itt letelepedett kereskedők naponta átjártak a 19. század ötvenes évekig tiltott területnek számító Jászságba, elsősorban Jászberénybe. 1828-ban a Szapáry-, a Szepessy és a Bernáth-birtokon éltek zsidók. 1830-ban alakult meg a Chevra Kadisa. 1844-ben 37 családban 204 zsidót írtak össze, sok jómódú családfő élt a településen, bérlők, nagykereskedők, illetve 8 kiskereskedő, 11 házaló és 3 iparos. A rabbit Trencsiner Fülöpnek hívták. Az 1848-1849-es szabadságharcban 27 zsidó vallású katona vett részt, közöttük két sebészorvos. Az elemi iskolát 1856-ban alapították. A közösség a Bach-korszakban is ragaszkodott a magyar tannyelvű oktatáshoz. Az iskola egészen 1944-ig működött. A zsinagógát 1867-ben építették, és 1925-ben felújították. 

A hitközség 1868 után is megmaradt ortodoxnak, anyakönyvi kerületéhez 11 község tartozott. 1869-ben választották meg Handler Márkot rabbinak, aki a híres Keszav Szófer (Benjámin Wolf) kedvenc tanítványa volt. Előbb Siófokon, majd 1866-ban Aszódon lett rabbi, onnan jött át Heves városába. Később Tatatóváros hívta meg rabbijának, és ott is működött haláláig, 1911-ig. Handler rabbi magyar nyelvű héber nyelvtant írt, és több cikke jelent meg különböző folyóiratokban. Híresek voltak magyar nyelvű prédikációi is. Az ő fia volt Hevesi Simon budapesti rabbi.

A legtöbben zsidó 1880-ban élt Hevesen. 631 fő, de mivel a település mezőgazdasági jellegű kisváros maradt, a lélekszám fokozatosan csökkent. A helybeli zsidóság elsősorban kereskedelemmel, kisiparral foglalkozott, de megvolt a sajátos zsidó értelmiségi rétege is: orvosok, ügyvédek, újságírók, sőt ritka kivételképpen a kisváros főjegyzője évtizedeken keresztül a zsidó vallású, egri születésű Brünauer Endre volt. 

1887-ben már az egri törvényszéken bejegyzett volt Blau Salamon, Braun Ábrahám, Braun Gábor, Braun Józsefné, szül. Heller Terézia, Ciner Ignác, Friedmann Dávid, Kohn Adolfné szül. Weisz Katalin, Lang Sámuel, Morvai Mózes vegyeskereskedése.  Rosenthal Józsefné sz. Weisz Sáli fűszer-, rőfös- és rövidáru üzlete, Krausz Mór szabósága és Ungár Ignácz és Társa Közkeresti Társasága Ungár Ignác és Weiszmann Mór fakereskedők nevén. 

Több neves személyiség született Hevesen, így Bíró (Blau) Lajos (1880-1948) író, újságíró, forgatókönyvíró és Hevesi (Lőwy) Lajos (1843-1910) újságíró, író, műkritikus is, illetve Gábor Dénes édesapja Günszberg Bernát a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság főkönyvelője, cégvezetője, végül igazgatója 1928-ig.

A helyi zsidók között 1929-ben 34 kereskedő, 22 gazdálkodó, 17 iparos, 10 magántisztviselő, 5 ügyvéd, 3 orvos és egy tanító volt.  A hevesi Braun Sándor örökösei 745 kh földet béreltek. 

Rabbiként Friedmann József szolgált. 1944-ben 307 zsidónak számító személyt írtak össze. A kongresszusi hitközség elnöke akkor Gerő Gyula ügyvéd volt. 

A Hevesi járáshoz a következő közösségek tartoztak (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941-es népszámlálás adatai szerint):

Átány (4;  3011), Boconád (6; 2265), *Erdőtelek (51; 5 034), Erk (3;  1656), *Heves (331; 10 605), Kisköre (22; 3849), Kömlő (5; 3450), Pély (3;  2715), *Tarnaméra (24; 2342), Tarnaörs (0; 2679); Tarnaszentmikós (6; 1865) és Tarnazsadány (14; 2178).

A fennálló rendelkezések ellenére (a település lakossága tízezernél több volt), itt nem állítottak fel külön gettót, mivel a helyi hatóságok erre megfelelő településrészt nem találtak, azért a város zsidó lakosságát szekerekkel a Szúcs-Bagólyuki gettóba szállították. A Zsidó Tanács erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a hevesi zsidókat vigyék vissza Hevesre (elvileg a 10 000 főnél nagyobb településeknek joguk volt saját gettót felállítani), de kérésüket durván elutasították. 

A túlélők, akikhez a környező települések magányos túlélői is csatlakoztak, újjászervezték a hitközséget. A kisvárosban 1949-ben 76 zsidó élt, a hitközségi elnök Kunovits Imre volt. A holokauszt 350 hevesi és környékbeli áldozatának a tiszteletére emlékművet emeltek. Aztán lassanként szétszéledtek, úgyhogy 1965-ben Hevesen már csak maroknyi zsidó élt. 

Források: HML, Népb. és Nü. ir.; OSZÁ, 222-224; PH-H; ZS-H, 240; ZS-V; ZSL, 362.

Ackerman Ilona

Ackermann Gyula Nagysomkút ma Șomcuta Mare, (1912) an. Ickovics Fanni. Meghalt. Masztugino. 1943. 04. 12. 

Ackermann Iván Béla Heves, (1938)

Ackermannné Fogel Ágnes Nagykalló, (1914) 

Adler Ferencné özvegy Szobl Szerena (1890) an. Cziner Karolina. Auschwitz.

Adler Klára Éva Heves, (1914) an. Szobl Szeréna

Adler Lajosné özvegy szül. Schwarc Regina an. Wald Johanna 

Adler Péter Ferenc Bp., (1936) an. Adler Márta

Ambrus Aladár Nagytopoly ma Topolovățu Mare, (1883) an. Weisz Janka

Amsterné Kovács Irén (1909) an. Fábián Szerena.

Angel Ernőné Heves, 

Angyal Andor Heves, 

Angyal Imréné Heves, 

Arató György Heves, (1910) an. Blau Piroska. Meghalt. Osztrogozsszk. 1942. 08. 25. 

Artur György (1910) an. Khilushka

Auerbach Jolán Heves, (1933 vagy 1935) an. Bermann Erzsébet

Auerbach Márta Heves, (1938) an. Bermann Erzsébet

Auerbach Oiger Jolán Heves, an. Bózi

Auerbach Orbakh György Heves, an. Schwartz Piroska

Auerbach Orbakh Izidor Heves, an. Schwartz Piroska

Auerbach Orbakh Jolán Júlia Heves, an. Schwartz Piroska

Auerbach Orbakh Simon

Auerbach Róza Heves, an. Schwartz Piroska

Auerbach Sándor Heves, (1910) an. Schwartz Piroska. Meghalt. Ternovoje. 1942. 12. 12.  

Auerbach Sándorné Bermann Erzsébet Heves, (1910) an. Hanofer Johanna

Auerbach Simonné Schwartz Piroska Mezőkövesd, an. 

Baray Ibra Heves, (1894) Meghalt Mittelbau-Dora1945. 02. 01. 

Barna Éva. Heves, (1930) Meghalt. Bergen Belsen. 1945. 04. 

Berger József Heves, (1901) Meghalt. Halmeu. 1943. 01. 

Bermann Erzsébet (1912)

Bermann Gabriella

Bermann Jolán

Bermann József

Bermann József Heves, (1916) an. Jolán

Bermann Mária Heves, (1899) an. Jolán

Bermann Márta

Bermann Olga Heves, Sándor felesége

Bermann Rózsa Heves, (1914) an. Jolán. Bergen Belsen

Bermann Sándor Sámuel Heves, (1908 vagy 1910) an. Jolán

Bermann Vilmos Verpelét, Auschwitz.

Bermanné Bermann Ilona Heves, (1902) an. Jolán

Bermanné Kis Rózsi Heves, an. Jolán

Blasberger Jolán Heves, (1893) an. Róza

Blumberger Izidorné özvegy Blau Irén Miskolc, (1882 vagy 1902) an. Blumberger ? Lina vagy Margit

Blumbergerné Kunovits Ella Heves, (1911 vagy 1912) an. Blau Irén

Bódi Anna Heves, (1927) Meghalt. Auschwitz. 1944. 10.

Bódi Mária Heves, (1927) Meghalt. Auschwitz. 1944. 10. 

Bódi Sándor

Braun Adolf

Braun Adolfné

Braun Andrásné Heves, Auschwitz.

Braun Dezső

Braun Edit Domoszló vagy Heves, (1942)

Braun Ella

Braun Emil Heves, (1898)

Braun Erika Bp. (1937) an. Lang Etel

Braun Éva Domoszló, (1934)

Braun Ferenc

Braun Gáborné

Braun György (1909) an. Irma. 

Braun Gyuláné özvegy szül. Morvai Malvin Heves, (1875)

Braun Ilona

Braun Imre Heves, (1904) an. Berger Szerena. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Braun Irén Heves, an. Judit

Braun Irma

Braun Józsefné özvegy

Braun Károly

Braun Katalin

Braun Klára Heves, (1926) Meghalt. 1944. 10. 

Braun Kornélia 

Braun Mária Dina (1916) 

Braun Miklós

Braun Miklósné

Braun Pál Heves, (1898) an. Keller Teréz. Bruck an der Leitha.

Braun Pálné

Braun Tibor

Braun Vilmosné özvegy

Braun Zoltán (1910) an. Irma

Braun Zsuzsanna Bp., (1927) an. Lang Etel. Bergen Belsen.

Braun Zsuzsanna Domoszló, (1932)

Braunné Ambrus Irén Heves, (1884) an. Frank Róza

Braunné Lang Etel Bp. (1900) 

Braunné Székely Lujza Heves, (1889) an. Keller Teréz.

Breiner István Heves, (1925) an. Gerő Margit. Meghalt. Győr. 1944. 08. 09. 

Breiner Miklósné

Breiner Pál Emőd, (1943) 

Breiner Salamon Szolnok, (1884) an. Lechmann Cecília gyermekeként. Auschwitz.

Breiner Shmuel

Breiner Shmuelné

Breinerné Klein Katalin Emőd, (1923) an. Klein Irén

Brieger Lajosné Kovács Etelka (1885) an. Morvai Ilona. 

Cava Jossiko Tzaba.

Csaba Edit

Csaba József Pély, (1943) an. Steinberger József és Ilona

Csaba Józsefné Steinberger Ilona Kőtelek, (1900) 

Csekos Csikós Launka Leonka

Csekos Csikós Sándorné

Cserba Edith Heves, (1923) an. Margit

Dancs Lászlóné

Dancs Margoskhe

Dancs Vilmosné

Deutsch Aladár

Deutsch Józsefné

Dobos György Tiszacsege, (1911) an. Deszberg Olga. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 04. 22. 

Dobos Katalin

Eckmanné Klein Margit Bp., (1906) an. Elbert Etelka. 

Einhorn

Elek György Heves, (1907) an. Frank Gizella. Meghalt. Sztarij Nikolszkoje. 1943. 01. 26. 

Elekes László Heves, (1907) an. Eltűnt. Keleti magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Elfer Péterné

Ellenbogen

Engel Andor

Engel András an. Engel Ilona

Engel Imre Sümeg, (1891 vagy 1894) an. Schlesinger Lili

Engel Jenőné an. Fani

Epstein Éva Tornaszentmiklós, (1922) an. Klein Etel.

Epstein Sándor Heves vagy Hevesvezekény, (1881)

Epstein Sándorné Heves

Epsteinné Klain Etel Erdőtelek, (1890) an. Lea

Fábián György Heves, (1903) an. Adler Szerena. Bor. 

Feich Dezső (1920) an. Ariel Berta. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Fenyves József

Figlar János (1923) an. Czingel Irén

Fischenhof Márkné özvegy

Fischer Éva Terézia Heves, (1942) an. Kovács Katalin. Auschwitz.

Fischer György Heves, (1916) an. Klein Júlia. Meghalt. Osztrogozsszk. 1943. 01. 16. 

Fischer Gyula Tiszafüred, (1888) an. Bruck an der Leitha. 

Fischer Kelia an. Kovács Katalin

Fischer Lajosné Kovách Katalin Heves, (1921) an. Ela. 

Fischer Lujza Lajos felesége

Fischer Márkusné özv. szül. Morvai Zsanett Gyöngyös, (1865) an. Hercz Netti. Auschwitz.

Fischof Berta

Fischoff Szerena

Fleischer Lipótné özvegy Goldstein Mária Heves, (1863) an. Wahl Rebeka

Forstner György Heves. 1907) Meghalt. Mauthausen 1945. 05. 

Frank Anna Heves, (1913)

Frank Erzsébet Heves, (1909) an. Morvai Szidónia

Frank Józsefné özvegy

Frank Verona Heves, (1909) an. Morvai Szidónia

Frank Zsigmond

Frank Zsigmondné

Frid Mendel Heves, (1890) 

Friedmann Bálint Heves, an. Kapner Ella. Auschwitz.

Friedmann Benő Petneháza, (1874) an. Grósz Katalin. Auschwitz.

Friedmann Gyuláné Irena Heves, 

Friedmann Gyula Moshe Khaim Tiszanána, (1905) an. Sára.

Friedmann Katalin Heves, (1927)

Friedmann Mihály

Friedmann Mordekhai  an. Weismann Irén.

Friedmann Nándorné Schwarcz Ilona Bp. (1905) an. Goldshtein Róza. 

Friedmann Ottó Heves, (1929) an. Kapner Ella. 

Friedrich György Heves, (1934) an. Horovitz Etelka.

Friscaman Benő (1874) an. Katalin. Auschwitz.

Frisch Katalin

Frisdaman Benőné Kapner ? Heves, (1893) an. Kamer Mária. Auschwitz.

Fürstner György Heves, (1907) Wels tábor

Füzessy Tibor Heves, (1881) an. Hartstein Herminna. Auschwitz.

Gergely György Heves, (1919) an. Grünfeld Rozália. Eltűnt Veretje. 1943. 01. 16. 

Gergely Ioanné Heves, (1904) an. Herczeg Ileána.

Gerő György Heves, (1928) an. Neuman Erzsébet.

Gerő Gyula dr. Szolnok, (1893) an. Silbiger Szidónia. Meghalt. 

Gerő Róbert Heves, (1932) an. Neuman Erzsébet.

Gerő Tivadar Heves, (1915) an. Blau Anna. Eltűnt. Karpenkovo. 1943. 01. 17. 

Gerőné Breiner Margit an. Lillerger Szidonia

Goldstein Árminné özvegy szül. Neumann Gabriella Korpona ma Krupina, (1875) an. Goldschmidt Szali. 

Goldstein Imre Mezőtárkány (1884) an. Fleiser Mária

Goldstein Imréné Klein Berta Szolnok, (1888) an. Blum Regina.

Grosberg Sándor, Gelej, (1899) an. Hermina. 

Grosberg Yehudit an. Hertz Jolán 

Grosmann Hermann (1934) an. Erzsébet 

Gross Klára Heves, (1920) an. Flossenbürg.

Groszberg Judit Heves, (1930) an. Hercz Jolán

Groszberg Sándor, Heves

Groszberg Sándorné szül. Hercz Jolán Heves, (1902) an. Braun Fanni

Groszmanné Rubinstein Róza Gyöngyös, (1893) an. Friedmann Anna

Grünhutné Salgó Olga Heves, (1902) an. Skreikusz Berta

Guba Mária Heves, (1932) an. Beimann Irén. Auschwitz.

Gubáné Beimann Irén (1885 vagy 1895), an. Hannover Johanna vagy Julianna. Auschwitz.

Gutmann Adin

Gutmann Éva (1918)

Guttmann Ödön

Guttmannné Braun Sára (1885)

Günz Zoltán rabbibíró

Haber Endre Moshe Yosef Levi Heves, (1929 vagy 1931) an. Mogyorós Sára Erzsébet.

Haber Ferencné Mogyorós Sára Erzsébet Edelény, (1901 vagy 1905) an. Mindl. 

Haber László Yitzkhak Levi Hevesben született (1934) an. Mogyorós Sára Erzsébet.

Haendler Árminné Braun Irma (1882) 

Halász Erika

Halász Lajos

Halbauer Ábrahám, (1870) an. Hani

Halbauer Gabriella Heves, (1941 vagy 1942) an Gruenberger Irén Auschwitz.

Halbauer József Heves, (1915) an. Hannover Jolán

Hanoffer Karol özvegye volt.

Heilein Heves, (1895) an. Mária. Sándor felesége

Heilig Ferenc Heves, (1904) an. Stern Janka. Meghalt. Borcsevo 1943. 01. 08. 

Heilig Géza Heves, (1900) an. Stern Johanna. Meghalt. Pressburg. 1942. 09. 17. 

Hercné Hermann Rezi Heves, (1873) an. Klein Juli

Hercné Stern Margit Heves, (1908) an. Braun Fanny

Herz Gyula Adony, (1900 vagy 1901) an. Braun Fanni

Herz Irén Székesfehérvár, (1894) an. Braun Fanni. Meghalt. Auschwitz. 1944. 09. 08. 

Herz Lajos Heves, (1927) an. Rubinstein Erzsébet

Hirschné Deutsch Olga Kál, (1904) an. Pollák Szerena

Hoffer Viktor

Hofferné Engel Ilona (1887) an. Spitzer Rozália

Hofferné Halász Margit Heves, (1878) an. Fáni. Auschwitz.

Hofferné Pártos Adél Heves, (1876) an. Spitzer Zali

Hoper özvegy Székely Irén Heves, (1880) an. Rosalie 

Hoperné Engel Ilona Heves, (1885 vagy 1897) an. Spitzer Száli. Auschwitz.

Horovitz Lajos Felnémet, (1942) an. Ruzsnáton Olga. Auschwitz.

Horovitz Lajosné Rusznák Olga Felnémet, (1919) an. Mészáros Bini. Auschwitz.

Horovitz László Heves, (1912) an. Ariel Sarolta. Keleti Magyar Hadműv. Terület 1943. 

Horovitz Lászlóné

Horovitz Péter Heves, (1910) an. Ariel Sarolta. Eltűnt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Horovitz Vilmos Verpelét, (1876) an. Kapner Hanni

Horovitz Vilmosné szül. Ariel Szali Heves, (1874) an. Fischer Rebeka

Horovitzné Friedrich Etel Heves, (1907).

Hun Hon István

Jávor Ferenc an. Adler Márta. 

Jávor Saulné Adler Márta Heves, (1911) an. Szobl Szerena.

Johann Miklós

Johann Sándor

Kálmán Jenő

Kálmánné Kaszab Lilly Kálmán Heves, (1894). 

Kapner Benőné Friedmann Ella Heves, (1893) an. Mária. Auschwitz.

Kapner Irma Heves, (1896)

Kellerné Braun Teréz Gyöngyös,

Kertész Lajos Heves vagy Eger, (1886) an. Mária. 

Kertész Lajosné Fischmann Mária Besenyőtelek vagy Eger, (1891) an. Schwartz Rebus

Kertész Pál Heves, (1919) an. Lemberger Sarolta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19. 

Kertész Soma

Kertész Sománé

Keves vagy Köves Sándor

Klain vag Klein Miklósné

Klein György an. 

Klein József Heves, (1905) an. Weiszmann Ernesztina. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Klein Lajosné Krausz Ella Mezőnyék ma Nyékládháza, (1903) an. 

Klein Lipót Tiszafüred, (1865) 

Klein Lipótné Weiszmann Ernesztin Heves, (1875) an. 

Klein Max Heves, (1895). Meghalt. Auschwitz. 1944. 10. 10. 

Klein Tiborné

Klein Zoltán Heves, Meghalt. 1945. 03.20.

Kleinné Krausz Ella (1903)

Kleinné Lengyel Jolán Heves, (1908) an. Weiszmann Ernesztina

Kohn Józsefné an. Szidónia

Konovicz István (1908)

Kovács Gabi an. Rubinstein Helena

Kovács Gábor Gyöngyös, (1944) an. Rubinstein Ilona

Kovács Gézáné

Kovács Jenő (1913)

Kovács Jenőné

Kovács Lajos

Kovács Lajosné Bartha Lili 

Kovács Lászlóné Seke Ella (1900) an. Heléna.

Kovács Tibor Heves, (1926) an. Seke Ella

Kovácsné Fischer Katalin Heves, (1921) 

Krajner Alter Majszin ma Moisei, (1921) an. Lea

Krajner Cyrel  Majszin ma Moisei, (1922) an. Frid Khaia 

Krajner Icchak Majszin ma Moisei, (1919) an. Khaia

Krajner Lajb Majszin ma Moisei, (1921) an. Frid Khaia

Krajner Motel Majszin ma Moisei, (1927) an. Frid Khaia

Krajner Zelig Majszin ma Moisei (1890) an. Ratza. 

 Krajner Zeligné Frid Khaia 

Kramer Frida

Krammer Béla Heves, (1894) an. Meiszter Etel. Engerau.

Kraus felesége Mirlina

Kraus Marcel (1885) an. Alte

Krausz Béla Heves, (1894) an. Meiszter Etel. 

Krausz Béla Heves, (1928) an.

Krausz Béláné

Krausz Gábor

Krausz György Heves, (1903) an. Meister Etel. Meghalt. Dubenko. 1943. 01. 23.

Krausz Iván Heves, (1930) an. Klein Ella.

Krausz Jenő Miskolc, (1900) an. Lőwinger Fanni. Meghalt. Krasznopol. 1942. 09. 29. 

Krausz Lajos dr. (1898) an. Meister Etel. Meghalt. Arhangelszkoje. 1942. 12. 22.

Krausz Lajosné dr. 

Krausz Marcel Iván Heves, (1930) an. Klein Ella

Krausz Mirlina

Krémer Móric Monok, (1870) an. Betty. Felesége Rose.

Krows Gábor (1925) an. Piroska.

Kunovits András

Kunovits Erzsébet Heves, (1940) an. Blumberger Ella

Kunovits István Heves, (1875) an. Rakhel

Kunovits István Miskolc, (1910) an. Brieger Szerena. Meghalt. 1944. 04. 03.  

Kunovits Istvánné

Kunovits Izidor

Kunovits Izidorné

Lakos Ferenc

Lang Mór Gyöngyös, (1873) an. Braun Johanna

Langné Braun Etel Bp. (1900) an. Haber Fáni

Lechmonovitsné Nagy Róza Heves, (1899) an. Kohn Hani

Leichtmanovits Helén

Lengyel Dezsőné

Lengyel László Fegyvernek, (1900) 

Lengyel Tamás Heves, (1927) an. Klein Jolán

Meiszter Mária Heves, (1888) an. Spitzer Katalin.

Mészárosné Rusznak Biri Felnémet, (1886) an. Fleischer Mária. 

Mezei Aladár dr. an. Rachel

Mezei Aladárné

Mezei Aranka 

Mezei Erzsébet

Mezei Rózsi an. Aranka

Mezei Sándor Heves, (1915) an. Braun Aranka. Meghalt. Novij Oszkol. 1943. 01. 24. 

Molnár Lászlóné dr. 

Molner Ignác

Molner Ignácné

Morgenbesser Filia

Morvai András

Morvai Aranka Heves, (1907) an. Braun Malvin. Meghalt. Auschwitz. 1944. 10.

Morvai György

Morvai Gyula

Morvai Gyuláné szül. Braun Malvin Heves, (1875) an. Binet Amália. Auschwitz.

Morvai Illés Heves, (1909) an. Braun Malvin. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Morvai Jenő

Morvai Jenőné szül. Engel Sára Jászdózsa, (1901) an. Friedrich Rozália. Auschwitz.

Morvai Lenke Heves, (1906) Meghalt. Auschwitz. 1944. 10.

Morvai Lili

Morvai Mártonné özvegy Fischer Zsanette Gyöngyös, (1865) an. Hercz Netti 

Morvainé Frank Szidónia Gyöngyös, (1886)

Morvainé Neumann Ilona Heves, (1896)

Morvay Wilhelm (1878) an. Goldstein Jetti. Meghalt. Auschwitz. 1944. 

Nagy Dánielné

Nagy Ilona Heves, 

Neumann György Heves, (1929) an. Morvai Ila.

Neumann Henrik Nagytapolcsány ma Topoľčany (1898) an. Grünbaum Cecília. 

Neumann Hernrikné Gerő Erzsébet Hévízgyörk, (1906) an. Goldstein Gabriella.

Obster György Heves, 

Obster Miklósné

Orbakh Miklósné szül. Obstler Erzsébet Heves, an. Piroska. 

Paniet Mohana Heves, 

Pártos Frigyes

Pártos Frigyesné

Polatsek Béla Heves, (1880) an. Guttman Leni. Auschwitz. 

Polatsek Gábor Heves, (1908) an. Róza

Polatsek Irén Heves, (1920) an. Schwarcz Lina

Polatsekné Váradi Hajnalka (1914) an. Grünwald Szidónia

Pollák Dávid özvegy

Pollatschek Mór Heves, (1869) an. Leni. Raasdorf. 

Prikkel Sándor Heves, (1899) Meghalt. Mistelsbach. 1944. 12. 21. 

Radó Ágnes Heves, (1924) an. Schwarc Margit. Meghalt. Auschwitz. 1944. 10.

Radó Béla Heves, (1898) an. Schmiedl Etel. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 15. 

Radó Béláné

Reiner Mária Heves, (1937) an. Schwartz Erzsébet

Rozenfeldné Bleier Ilona (1900) Brand Zseni

Rubinstein József Tiszafüred, (1881) an. Brüll Rózsa

Rubinsteinné Kovács Ilona (1915) an. Groszmann Róza.

Salgó Ágnes Heves, (1930) an. Grünhut Olga

Salgó István Heves, 1922) an. Róza

Santo Fülöp özvegy Heves, 

Schreiber Salamon özvegy

Schulmeiszter Pálné szül. Polatsek Erzsébet Tiszadorogma, (1891) an. Groszmann Cili.  Auschwitz.

Schwarc Emma Heves, (1886) an. Eszter

Schwarcné Radó Margit Heves, (1902) an. Adler Regina.

Schwarcz Imre Heves, (1914) an. Klein Betti. Meghalt. 1942. 09. 14. 

Schwarczné Krausz Piroska Tarnaszentmária, (1905) an. Stern Gizella

Schwartz Emma

Schwartz Erika

Schwartz Ferenc

Schwartz Ferencné

Schwartz Hermann

Schwartz Hermanné

Schwartz István

Schwartz János

Schwartz Lajos özvegy

Schwartz Miklós

Schwartz Mór özvegy

Schwartz Vera

Schwartzné Krausz Piroska (1897) an. Gizella

Seidner Ignác Heves, (1871) an. Weisz Eszter

Shika Arnina

Shika Erna

Shika Pál

Shika Paulina

Shraga Ferentz Feivel Levi Haber Gyöngyös, (1902) an. Sara a felesége.

Shvartz Avraham Yehuda Dragomérfalva ma Dragomirești rabbi

Shvartz Emma (1886)

Siedner Ignác Shmuel

Siedner Ignácné 

Silberstein Samuné

Singer István an. Guttmann Lilla

Singer Istvánné

Singer Sándorné Guttmann Lilla Eperjes Prešov (1913) an. Guttmann Fanny 

Sommer Gézáné

Sommer Péter

Soproni Ignác özvegy

Spirai Izsó özvegy szül. Klein Etel Átány, (1884) an. 

Spitzer Gézáné özvegy Kovács Vilma Heves, (1871  vagy 1877) an. Glatter Szerena

Spitzer Irén

Spitzerné Braun Kornélia Heves, (1876) an. Glatter Szerena

Steiner Margit

Steinerné Róza Erzsébet 

Steinlauf Izidor Nógrádbercel, (1889) an. Koller Letti

Steinlauf Izidorné szül. Bermann Mária Heves, (1900) an. Hanofer Johanna

Steinlauf Julianna Heves, (1942) an. Bermann Mária

Stern György Heves, (1913) an. Schwartz Berta. Meghalt. 1943. 01. 

Stern Sosana Róza Heves, (1892) 

Szabó Jánosné

Szántó László Boconád, (1900) an. Reiner Sarolta. Meghalt. Gotnya. 1942. 06. 15. 

Szántó Lászlóné Tímár Anci.

Szántó Tibor Heves, (1906) an. Bergen Belsen.

Szántóné Zsigmondné özvegy szül. Frank Piroska Mezőtárkány, (1883) an. Weisz Janka.

Székely Adolf Pusztaaranyos, (1884) an. Platter Szerena

Szekely Adolfné Krausz Éva Heves, (1898) an. Meiszter Etel.

Székely Ágnes Szeréna Heves, (1927) an. Krausz Éva

Székely Dénes

Székely Gábor Heves, (1919) an. Hantos Karola. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19.

Székely Gyula Zaránk, (1870). an. Auschwitz.

Szekely Hedvig Mária Heves, (1919) an. Hoffer Irén

Székely Ignác

Székely István Heves, (1920) an. Hantos Karola. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 19.

Székely Katalin Heves, (1913) an. Hoffer Irén

Székely László Heves, (1893) an. Glatter Szerena

Székely Miklós özvegy

Székely Miklósné Skal Kató Heves, 

Székely Pál dr. 

Székely Pálné

Székely származású Hantos Karolin (1894)

Székelyné Braun Lujza Heves, (1889) an. Keller Teréz

Székelyné szül. Hoffer Irén Heves, (1884) an. Spitzer Szali

Szobl Szerena (1880) an. Lina

Szőke Kovács Ella (1900) an. Vitriol Heléna

Tannenbaum Gyula Erdőtelek, (1888) an. Kohn Cili

Tannenbaum Miklós (1927) an. Dancz Margit

Ungár István

Ungárné Wahl Malvin Heves, (1872) an. Braun Pepi.

Vahl János

Vahl Rudolf dr. Heves, (1901) an. Mirjam

Vahl Sándorné Heves, 

Váradi Aladár

Váradi Aladárné

Váradi Eta

Váradi Gábor Heves. (1903) an. Seidner Hani. Meghalt. 1943. 02. 15. 

 Váradi Ibolya Zsuzsanna Heves, (1940) an. Polatsek Hajnalka

Váradi Istvánné 

Váradi József László Heves, (1939) an. Polatsek Hajnalka

Váradi Zsuzsa

Vári Gábor

Várnai Éva Heves,  Heves, (1918). Meghalt. Bergen-Belsen. 1945. 04. 15. 

Vikter Hermann Tuszabő, (1901). Meghalt. Dachau. 1944. 11. 24. 

Viktor Éva Lívia Heves, (1933 vagy 1937) an. Váradi Blanka 

Viktor Hermann Tiszabő, (1901) an. Schwenner Mária. 

Viktor Hermanné szül Váradi Blanka

Viktor Mária Heves, (1933) an. Váradi Blanka

Viktor Váradi Blanka Heves, (1906)

Vinberger vagy Weinberger Árpád

Wahl János Bp. (1936) an. Wahl Ilona

Wahl Rudolf Heves, (1897) an. Farkas Regina. Meghalt. Langenstein. 1945. 01. 20. 

Wahlné Wahl Ilona Heves, (1903) an. Ungár Malvin

Weisz Imre dr. Kunhegyes, (1901) an. Glausius Regina. Meghalt. 1943. 04.10.

Weiszman Gyuláné Friedmann ? Tiszafüred, (1909) an. Dományi Berta 

Weiszmann Éva 

Weiszmann Lajos

Weiszmann Magda

Weiszmann Sára Tiszafüred, (1848) Izidor özvegye 

Weiszné Braun Ilona Domoszló, (1910) 

Weiszné Heksch Franciska Heves, (1896) Meghalt. 1944. 11. 12.  

Whel Ágnes an. Ilona

Whel Ilona (1915) an. Kornil 

Zekaj László (1895)

Zidner Ignácné

https://www.yadvashem.org/ ; https://www.ushmm.org/online/hsv/

Szántó Judit dramaturg, szerkesztő és műfordító (1932-2016) két írása a régi Sófár 2014/5. és 2015/1. számában: