Egercsehi

Egercsehi község Heves megye Egri járásában az Ózd–Egercsehi-medencében, a Bükk-vidék területén fekszik. A falu közelében ered a Villó patak.

1820 körül birtokos előbb Beniczky Márton, majd Tamás bírta, akitől unokaöccse, Zsigmond örökölte a birtokot és felépítette a Beniczky-kastélyt. Rajta kívül a 19. század első felében az Eszenyi, Losonczy és Sütő családok is szereztek itt apróbb birtokrészeket. A 20. század első felében Beniczky György, az akkori földbirtokos bányaüzemet nyitott, ami Heves megye egyetlen mélyművelésű és egyben legnagyobb szénbányája lett.

Egercsehi Kőszénbánya és portlandcementgyár Rt. (1907) bányatelepei Egercsehiben, Szűcsön és Bekölcén 700 munkást foglalkoztattak. 

1880-ban az 1007 fős településen mindössze 5-en laktak. -1910 között három-négy zsidó család lakta (14-12 fő.) 1910-ben azonban már 40-en éltek itt.  Ekkor voltak a legtöbben. 1920-ben már csak 29-en, 1930-ban 18-an voltak.  A településen 1941-ben 13 izraelita élt. 

1944. május 5-én dr. Acsay Ferenc szolgabíró Schäffer Istvánt és Lászlót két hónap elzárásra ítélte, mert nem viselték a sárga csillagot. Az elhurcolás előtt Császár nevű orvos, feleségével és kislányával együtt morfiummal sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. A zsidókat lovas kocsival a település határában lévő egercsehi kőbánya munkástelepére, a bagólyuki gettóba vitték.

Források: E-H, 1944.V.; HML, Népb. és Nü. ir.

Braun Shimon Ben Gyöngyöspata, (1892) an. Janka. 

Illés Géza Egercsehi, (1917) an. Ofner Izabella. Meghalt Pohorella 1943. 04. 18. 

Illés József Eger, (1908) an. Ofner Izabella. Meghalt. Ober Marki 1943 01. 03. 

Kovács László Egercsehi, (1919) an. Glasko Ilona. Meghalt Osztrogozsszk 1943. 01. 16. 

https://yvng.yadvashem.org/  ; https://www.ushmm.org/online/hsv/