Pásztó

Pásztó ma város Nógrád megyében, a Pásztói járás székhelye a Mátra nyugati lábánál, a Zagyva-folyó és a Kövecses-patak által határolt dombháton Gyöngyöstől északnyugatra. Az évszázadok során főleg kereskedelemmel foglalkozó mezővárosként Hasznos és Mátrakeresztes városrészekkel együtt kilencezer fő. 

A kegyúri jogot már 1265-ben a Rátót nemzetségből való István, a királyné lovászmesterére és családjára ruházta, ügyeikben sem nádor, sem az országbíró, sem Ujvár ispánja nem bíráskodhatik. Leszármazottaik, a Tariak és a Pásztóiak hosszú évszázadokon keresztül voltak a település életének meghatározói. 1298-ban vásártartói jogot kapott. Az első adat zsidók jelenlétéről ezen a településen 1404-ből való, elsőként a megyéből. 

A török hódoltság alatt is vannak adataink zsidó kereskedők jelenlétéről. 1720-tól kezdődően a Koháry, a Fáy és a Szalay családok, 1848 után az Almássy, Platthy, Zay, Orczy, Gosztonyi családok voltak a földesurak. 1723-ban hárman, 1835-ben már 304-en éltek a településen; egy boltos, 32 házaló, 10 iparos, 12 haszonbérlő és hat koldus családfő. A hitközséget és a Chevra Kadisát a 19. század elején alapították, akkor építették a zsinagógát is. 1848 tavaszán 19-en jelentkeztek a nemzetőrségbe, ahová a megyében elsőként be is vették őket. Az elemi iskoláról 1862-ből van az első adat, a 20. században már nem működött. 

1880-ban 596, elsősorban kereskedéssel foglalkozó zsidó élt a településen. Az ortodox hitközség első ismert elöljárója Ulmer Lipót volt.  

1887-ben az egri törvényszék már bejegyezte Braun Izidor vas- és vegyeskereskedőt, Braun Sámuel rőföst, Büchler Mór vegyeskereskedését. A Fehér Testvérek közkeresti társaság Sámuel és Fülöp vegyeskereskedése volt. Huszerl Ármin, rőfös-. Keszler Antal és Károly borszesz-, gabona- és fakereskedők voltak. Kohn Jakab, Ösztreicher Zsigmond rőfös- és rövidáru kereskedő. A Reiner H. és D. Közkereseti társaság Reiner Hermann és Reiner Dániel szesz- és pálinkakereskedőket jelentette. Schlesinger József borkerskedő, Vohl Ignácné szül. Klein Johanna szülésznő. 

A 19. században nagyobb szerepe a Keszler, az Ulmer, a Braun és a Wohl családnak volt, a 20. században pedig a Wohl és a Braun családnak volt itt nagyobb birtoka. Ismert rabbik: Lévi Dániel (1835), Büchler Dávid (Szőgy, 1815 – Pásztó, 1907) Deutsch Jenő (1924) és Müller Sándor (1936). A hitközség anyakönyvi kerületéhez Tar, Hasznos és Szurdokpüspöki tartozott. Az első világháborúban 40-en vettek részt, akik közül 14-en elestek. 

1924-ben az ácsok közül Schwartz Adolf, a bádogosok közül Weisz Ferenc volt zsidó. A bazáros Weiner Szeréna volt, a borkereskedők közül Ábrahám Izidor, Braun Manó, Kahán Artúr, Spieler Jenő, Steier Aladár, Stepszer Hermann, Szipczer Hermann. Ceementgyára volt Braun Manónak. A cipészek közül Röszler György, a cséplőgéptulajdonosok közül Rosenfeld János és Jungreisz József. A cukorkakereskedők közül Leopold Salamon, Spétzerr Dávid és Steiner Jakab. A divatárukereskedők közül Elbogen Gizella, Jólesz Jenő, Wohl Izidor és Lajos.  Edénnyel Jungreisz Lina, fával Groszberger és Társa, valamint Schwartz Pál kereskedett. Elfuvarozta Deutsch Sándor, Rosenberg Simon és Weisz Gáspár. A Magyar Korona gyógyszertárat Schwimmer Marcel vezette. Hentes volt özv. Fischer Fülöpné, özv. Grosz Sámuelné, Hoffmann Arnold. Kékfestő volt Steimler Mór, kereskedelmi ügynök Klein Károly, késkereskedő Krajcsik Ignác. Korcsmáros volt Ábrahám Izidor és özv. Bock Imréné. Papírral Földes Andor kereskedett. Finom pékárut sütött Braun Miksa, Gottlieb Miklós, Pick Jenő és özv. Rosenschein Lajosné. Rőfösáruval kereskedett Spieler Ede, ruhával Polacsek Zsigmond, sajttal Glück József. Ruhát szabtak Barna Mihály mellett özv. Reich Józsefné és Schlamovicz Lipót.  Szalmahüvelyt gyártott Ringer Ede és Schlesinger József. A szatócsság itt is nagyon jól ment nekik: Braun Gábor, Braun Miksa, Büchler Mór utódja  Fried Albert, Eichlel Márton,  Fisch Ignác Fischer Miklós, Fried Albert, Gottlieb Miklós, Grünfeilt ld Márton, Grünfeld Miksa, Herczeg Ármin, HoIczer József, Jungreisz Sámuelné, Keszler Zsigmond, Lusztig Mór, Weisz Dávid. Szíjgyártó volt Müller Dániel. 

A településen 1929-ben 130 zsidó család élt. Talmud Tóráját Deutsch Jenő kerületi főrabbi alapította 1925-ben, rituális fürdője 1926-ban létesült.

 Az 1944. áprilisi közösségi lélekszám 362 fő volt. Akkor a hitközség elnöke Himler Mór kékfestő és kereskedő, a rabbi Müller Sámuel volt.

A németek bevonulása után Csohány Kálmán asztalos a fiával egy éjszaka végigjárta a várost, és mindenféle zsidóellenes jelszavakat írtak fel, hogy „Meg fogtok dögleni!”, és ehhez hasonlókat. Kessler Hajnalka amikor megtudta, hogy bejöttek a németek az udvarán lévő nyitott kútba ugrott. Hátrahagyott egy levelet, amiben megírta, hogy nem akarja megvárni, amíg a németek megölik. Sikeres öngyilkosságot követett el. 

Bizottság járta a zsidók házait és értékeik átadására kötelezték őket. Volt köztük falubeli is, ők tudták, kik a jobb módú emberek, hogy kihez érdemes elmenni. Pásztón a nyilasok együtt jártak a csendőrökkel. A németek az SS- katonákkal együtt kísérték ki a zsidókat a vasúthoz május 16-án. Húszkilós csomagot és élelmiszert lehetett vinni. A vagonba való beszállást a nyilasok vezényeltek, durvák voltak, gorombák. Kérkedtek: meg akarták mutatni a németeknek, hogy ők is meg tudják oldani a feladatot. Amikor már mindenki bent volt a vagonban, akkor Csohány Kálmán, a nyilasvezér rájuk verte az ajtót, és azt mondta, hogy „Soha többet ne lássalak benneteket”.

A pásztói és a hatvani járás zsidó lakóit Hatvanban, a kismajorban szállásolták el. Néhány nap múlva átvitték őket a cukorgyárba, és ott újra elmondták, hogy akinél találnak aranyat vagy ékszert, azt nagyon megbüntetik. Jungreisz Lajosnak a fekhelyén találtak valami pénzt eldugva. Kivitték az udvarra, lehúzták a cipőjét, és rettenetesen megverték a talpát, gumibottal. A kínzások során a rabbi karját eltörték. Csupán mintegy 30-40-en jöttek vissza. 

1949-ben az ortodox hitközség 71 főt számlált, elnöke Grünfeld Béla volt. 

Források: PC; ZS-H, 495; ZS-V; ZSL, 685. Szlazsánszky Ferenc: Egy auschwitzi túlélő vallomásai. = Hetek. 2005. 5. sz. 

Ábrahám Endre Pásztó, (1916) an. Weisz Sarolta. Meghalt. Mauthusen 1945. 04. 

Ábrahám György Pásztó, (1915) an. Weisz Sarolta. Meghalt. Ober Marki. 1943. 01. 16. 

Ábrahám Izidor Pásztó, Tóthfalu ma Totovo Selo, (1878) an. Breier Irma

Ábrahám Izidorné Pásztó

Ábrahám Sarolta Pásztó

Barta Ferenc dr. Szepsi ma Moldava nad Bodvou, (1899) an. Himmler Sara. 

Basa László Pásztó, (1906) an. Fischmann Johanna. Eltűnt. Szvoboda. 1943. 01. 15. 

Berényi József Pásztó, (1909)

Bettelheim Klára Pásztó, 

Blumberger György Pásztó, (1911) an. Blau Szeréna. Meghalt. Korotocska. 1943. 02. 05. 

Bodnár Ignác dr. Pásztó, (1874) an. Morvai Fani. Auschwitz.

Bornstein Imre Pásztó, (1926) an. Jugreisz Ella 

Bornstein Samu Samuil  (1882) Felesége volt Ela.

Bornsteinné Jungreisz Ella Pásztó, (1900) an. Klein Lívia Lina.

Braun Andor Pásztó, (1914) an. Wagner Rózs. Meghalt. Karpenkovo. 1943. 01. 17. 

Braun Imre Cserhátsurány, (1909) an. Sámuel Karolina. Meghalt. Koun. 1944. 04. 16. 

Braun Miksa Eperjes ma Prešov, (1870) an.

Braun Miksa Eperjes ma Prešov, (1870) an. Heléna. felesége Mária

Braun Tivadar Pásztó, (1905) 

Braunné Eichler Regina Balassagyarmat, (1876) an. Bischitz Terézia. Auschwitz.

Buchwalder Ágnes Pásztó, (1910) an. Dzseni.

Buchwalder Lajos (1912)

Deák György Pásztó, (1921) an. Ilona. Barbara nee Hartenstein felesége.

Deák Katalin Pásztó, (1924) an. Bergen Belsen

Deák Rózsa Pásztó, (1923). Meghalt. Bergen Belsen. 1945. 04. 15. 

Deutsch Ernő Szentjakab, (1892) an. Johanna. Dachau..

Dr. Klein Paula Gutlon Tiszakécske, (1894) an. Lina

Fater Gergely Erzsébet Pásztó, (1893) an. férje Ármin.

Fehér Endre Pásztó, (1913). an. Weisz Irén. Meghalt. Bp. 1944. 04. 03. 

Fehér Irén Szécsény, (1892)

Fehér Pál an. Irén

Fischelné Hercz Etel Pásztó, (1898) an. Himmler Teréz.

Fischer István Pásztó, (1919) an. Rosenberg Margit. Meghalt. Pjatiletka. 1943. 01. 

Fischer Lajos Fehéroroszország, (1909) an. Himler Teréz. Meghalt. Mauthausen. 1945. 05. 

Fischer Sándor

Forrai Anna Veronika Bp., (1931) an. Wohl Alice.

Forrai József László Bp., (1934) an. Wohl Alice.

Foscher Sándor

Fridné Baumgarten Zelma Tállya, (1883) an. Hirsch Eleonóra.

Fried Albert Mezőkövesd, (1882) an. Gros Róza.

Fried Albertné szül. Gutlon Szeréna Tiszakeszi, (1888) an. Klein Lina. 

Fried Henrik Miskolc, (1873) an. Grósz Róza.

Fried László Derecske, (1920) an. Spitz Etelka. Meghalt. Dolina. 1944. 07. 29.

Fried Miklós dr.  Pásztó, (1911) an. Gutlohn Szeréna. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 

Fried Rózsa Pásztó, 

Fried Sándor Pásztó, (1910) an. Gutlohn Szeréna. Meghalt. Szvoboda. 1943. 01. 15. 

Friedné Gutlohn Szeréna Tiszakeszi, (1886) an. Klein Lina.

Glaserné Schwarcz Klára Pásztó, (1904) 

Goldinger Mór Pásztó, (1914) an. Berger Ilona. Eltűnt. Alekszejovka.1943. 01. 17. 

Grósz Lázár Pásztó, (1876) an. Bergen Belsen

Groszmann Júlia Pásztó, (1926) an. Berta. Thorn-Winkenau.

Grosz-Stern Mina Pásztó, (1876) Meghalt. 1945. 04. 19. 

Grünfeld Ágnes

Grünfeld Béláné Fisher Irén 

Grünfeld Lajos Pásztó, (1902) an. Mandl Szerena. Meghalt. Mauthausen. 1944. 10. 27.

Grünfeld Miklós Pásztó, an. Mandel Szeréna. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Grünfeld Miklósné Tokaj, 

Grünfeld Vera

Gutfraundné Braun Hainal Lea Pásztó, (1903) an. Malka. Auschwitz

Haasz Mártonné özvegy szül. Hevesi Etel Nagybátony, (1875). 

Halász Ágnes (1940) an. Schwarcz Margit. Auschwitz.

Halász György Táska, (1916) an. Kövesi Sarolta. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 11. 15. 

Halász Györgyné Schwarcz Margit. Auschwitz

Hanig Jakabné özvegy szül. Szépszer Szeréna Héhalom, (1880) an. Braun Zsuzsanna. Auschwitz.

Hartenstein Pál.

Hartenstein Pálné szül. Wiener Szeréna Pásztó, (1892). 

Heller Imre Csécse, (1911) an. Groszmann Rózsa. Meghalt. Rákoskeresztúr. 1944. 04. 03. 

Hercz Aladár Pásztó, (1891) an. Reiner Róza.

Hercz Aladár Pásztó, Felesége Fischer Etel

Hercz Aladárné szül.  Fischer Etel Pásztó, 

Hercz János Pásztó, (1892) an. Meghalt. Auschwitz. 1944. 09. 18. 

Hercz László Pásztó, (1901) an.

Hercz Rózsa Pásztó, (1896) an. Reiner Róza.

Hertz Róza Pásztó, (1896) an. Schmidl Ilona. Auschwitz.

Herzogné Lajosné özvegy szül. Blau Margaréta (1875) 

Hevesi Árpád Nagybátony, (1883)

Hevesi Borbála Pásztó, (1921) an. Rózsa. Feldafing.

Hevesi György Pásztó, (1920) an. Hevesi Róza. Keleti Magyar Hadm.Ter.

Hevesiné Hevesi Rózsa Pásztó, (1895) an. Hevesi Etel. Auschwitz.

Himler Géza Bp., (1933)

Himler Kálmán Pásztó, (1902) an. Blitz Róza. Meghalt. Novij Gran Krestiki. 1942. 08. 31. 

Himler László Pásztó, (1905)

Himler Miklós Bp., (1936)

Himler Mózes Pásztó, (1873)

Himlerné Blitz Lina Egerszólát, (1877)

Himlerné Farkas Ilona Dorogháza, (1908)

Hochauser Ignác Pásztó, (1885) an. Schwartz Ilcsi. Auschwitz.

Hochhauser Berta Hasznos, (1901) an. Schwartz Emília.

Hochhauser Margit Hasznos, (1901) an. Schwartz Emília.

Hofmeisterné Buchwalder Jenny  (1899) an. Miriam.

Holczer István Pásztó, (1918) an. Singer Bella. Eltűnt. Ober Marki. 1943. 01. 16. 

Holczer Margit Pásztó.  Mauthausen. 

Hőnigné Szipszer Teréz Héhalom, (1880) an. Braun Zsuzsanna. 

Jungreisz Józsefné özvegy szül. Klein Lívia Sajókaza, (1875) an. Lőwinger Rebeka. 

Jungreisz Lajos Pásztó, (1881) an. Simon Hanni.

Jungreiszné Schwarcz Hermina Sümeg, (1883) an. Rotschild Debóra.

Kahan Artúr Kisoroszi, (1895) an. Pollak Róza. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Kahan Artúrné Eichler Zelma Pásztó, (1905) an. Braun Regina.

Kahan Marianne Pásztó, (1918) Meghalt. Auschwitz. 1944. 08. 08. 

Kahan Zsuzsanna Ivetta Pásztó, (1930) an. Eichler Zelma.

Kemény Ferenc Pásztó, (1898) an. Rosenberg Etel.

Kivovics Földes Berta Salgótarján, (1890) an. Sára. Adolfhoz ment feleségül.

Klein János Bp., (1932) an. Guthlon Paula.

Kleinné Guthlon Paula Tiszakeszi, (1894) an Klein Lina.

Kovács Éva Pásztó, (1932) 

Kovács Magda Hatvan,(1926) an. Ilona. Parschnitz.

Kovács Sándor Csécse, (1890) 

Kovács Veronika Pásztó, (1930) 

Lőwingerné Lőwinger Ilona Hatvan, (1886) an. Leopold Lina. Auschwitz.

Lusztig Gábor Salgótarján, (1897) an. Guttfreind Hanni.

Lusztig Márta Judit Bp. (1936) an. Ungár Berta.

Mandlovits Pásztó, an. Hermina.

Mannheim Izsák Jitzchok Eperjes ma Prešov, (1905) an. Ida. Auschwitz.

Mannheim Jitzchokné Weisz Eszter Homonna ma Humenné, (1908) an. Auschwitz.

Mehrel Andor Pásztó, (1934) an. 

Mehrel György Pásztó, (1942) an. 

Mehrel Margit sz. Mehrel Igrici, (1910)

Mehrelné Grünfeld Etel Jármafa, (1881). 

Mosesné Veis Klára Beila Pásztó, (1921). 

Moskovits Jenő Pásztó, (1903). Meghalt. Bölc 1945. 02. 03. 

Mózes Dávid Dezsőné szül. Vol Emília Pásztó, (1905) Schwartz Kornélia. 

Mózes Dezső rabbi Pásztó, (1900) an. Keila.

Mózes Éva Khava an. Val Emília. 

Mózes Jom Tov Pásztó,

Mózes Keila Karolin (1887)

Müller Sámuel Benjamin Shmuel Nátán Pozsonynádas ma Trstín, (1899) an. Khana. Rabbi Meghalt. Mauthausen. 1944. 11.17.

Neumann Ignácné Holczhauser Margit Hasznos, (1890) an. Bauer Szali.  Auschwitz.

Polgár László Pásztó, (1907). Flossenbürg.

Pollák Gerzsonné Steiner Rózsa Pásztó, (1890) an. Lora. 

Pollák Zoltán Eger, (1912) an. Sechter Gitel. Meghalt. Kamenka. 1943. 01. 17. 

Pollákné Perlusz Malvin Pásztó, (1911) an. Stutthof.

Pozsonyi Fülöp Ecseg, (1880) an. Pozsonyi Mária.

Pozsonyi Jónásné Krets Berta 

Redlich Lajos Gyöngyöshalászi, (1891) an. Silbermann Gizella. 

Reiner György Pásztó, (1909) an. Grósz Malvin. Meghalt. Keleti Magyar Hadműv. Ter. 1943. 01. 

Rosenberg Nándor Pásztó, (1907) an. Kohn Cecília. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 

Rosenberg Simon (1910)

Rosenbergné Feiga Fani (1915). 

Rózsahegyi Oszkár Pásztó, (1913) an. Horn Etel. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 

Rubin Ferenc (1888)

Rubin Ilona Pásztó, (1933) an. Widovsky Rózsa.

Rubin Tibor Pásztó, (1929) Meghalt. Mauthausen. 

Rubinné Widovsky Rózsa.

Schück Shik Andor Szikszó

Schück Shik Andorné szül. Grinfeld Erzsébet Pásztó, an. Mandel Szerena. 

Schück Shik Rafael Andor Szikszó, (1905) an. Jungreisz Tova. 

Schvartz Jichak (1923) an. Hinda.

Schvartz Szara (1925) an. Hinda.

Schwarcz Adolf Pásztó, (1866)

Schwarcz Adolfné szül. Ioles vagy Jolesz Jolán Tiszafüred, (1868). 

Schwarcz Miklós Pásztó, (1895) an. Jolán. Meghalt. Mauthausen 1945. 05. 

Schwarcz Miklósné szül. Klein Erzsébet Heves, (1898) an. Ernesztina. 

Schwarcz Zsuzsa Pásztó, (1930) an. Klein Erzsébet.

Schwartz István Pásztó, (1923). Feldafing. 

Shik Erzsébet

Shik Rafael Avraham. Feleségül vette Esztert.

Silberstein Adolf Kölcse, (1908) an. Gottlieb Berta. Meghalt. Vaznik. 1942. 10. 31. 

Stahlberg Imre Pásztó, (1911). Meghalt. Mauthausen. 1945. 04. 

Steiner Ági Pásztó, (1938) an. Margit.

Steiner Lili Pásztó, an. Margit.

Steiner Magda Pásztó, an. Margit.

Szűcs Gábor Pásztó, (1885) an. felesége Gábor Margit. Átány. Meghalt. Dachau. 1945. 03. 24. 

Ungar Izidor Izrael Vác, (1898) an. Lina. Meghalt. Auschwitz. 1944. 09. 18. 

Wagner Artúrné özvegy Brau Róza Braun, Nemesváralja ma Zemianske Podhradie, (1889) an. Wiesz Erzsébet. 

Weisz Árpád Pásztó, (1904) an. Gróf Teréz. Meghalt. Keleti Magyar Hadm.Ter. 1943. 01. 

Wohl Aladár Pásztó, (1910) an. Shvartz Kornélia. Meghalt. Belc.

Wohl Hermanné özvegy Schwarcz Gizella Rákospalota, (1890) an. Schwarcz Róza. 

Wohl Izidorné Schvartz Kornélia Nagytapolcsány ma Topoľčany, 

Wohl Miklós Pásztó, an. Shvartz Kornélia. 

Wohl Rózsa Pásztó, an. Shvartz Kornélia. 

Wohl Sándor Sajószirák, (1878) an. Rosenfeld Lina. Auschwitz.

Wohl Val Mária Miriam Pásztó, (1918) an. Kornil

Wohl Val Rozsi Roda Pásztó, (1920) an. Kornil

Wohlné Forrai Alice Mátraszőllös, (1908) an. Deutelbaum Judit.

https://yvng.yadvashem.org/ ; https://www.ushmm.org/online/hsv/ ; https://stevemorse.org/