Szúcs (Bagólyuk) község a Mátra és a Bükk-vidék között egy szűk völgyben található a Laskó-patak mellett.
A 19. század első felében Draskóczy Sámuelnek volt itt földesúri joga, később a Lipthay család volt birtokosa. A Szúcstól 2,5 km-re fekvő szénbányatelepet, ill. munkáskolóniát a népnyelv „Bagoly-lyukként” (néhol a környéken nagy számban előforduló széna, azaz „bagó” után „Bagólyuk” formában) őrizte meg.
1880-1890 között 5-5 fő élt itt. 1900-ra még négy fő telepedett le. 1910-től létszámuk stagnáló emelkedést mutat: 15 fő (1910), 14 fő (1920), 16 fő (1930). 1941-ben mindössze 3 fő maradt a településen.
1924-ben az egyik korcsmáros Weisz Adolf volt, a mészáros Fleischer Simon, a szabó Weisz Mór.
Az 1890-ben felfedezett szénlelőhelyen nyitották meg Beniczky György szűcsi birtokán az Antónia-tárót. Az érseki sematizmusok szerint 1890-1906 között kizárólag szúcsi és egercsehi lakosok, földművesek dolgozhattak itt. Az újonnan létesült bányatelepek – Pincevölgy, Hagymásvölgy, Disznászó – lakói közül 1910-től 22, 1914-ben 29 zsidó dolgozott.
Később ide gyűjtötték össze az Egri, a Gyöngyösi, a Pétervásári és a Hevesi járáshoz tartozó községek zsidó lakóit, akiket az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár Rt.-hez tartozó szúcs-bagólyuki munkáslakásokba költöztettek.
A zsidóknak az általuk bérelt lovas kocsikkal kellett beköltözniük a gettóba. A járások zsidó tanácsainak úgy kellett megszervezni a költözködést, hogy egy-egy járás zsidó lakosai május 10-én, adott időpontban, egyidejűleg érkezzenek meg a gettóba: a Pétervásári járás lakosai reggel 9 órára, a Gyöngyösi járásé 10 órára, az Egri járásban lakó zsidók 13 órára, a Hevesi járásiak pedig 15 órára. A táborba érkezettekről részletes listát készítettek. A Zsidó Tanács vezetője Klosszer Kálmán füzesabonyi lakos, parancsnoka Polgáry Pál, az egri járás szolgabírója volt. A tábor felépítésére, a kilakoltatott keresztény lakosok költözködésének és saját költöztetésüknek a fedezetére minden deportált 100 pengőt volt köteles befizetni a járási Zsidó Tanács elnökének. A munkáskolóniából 49 bányászcsaládot telepítettek ki ideiglenesen, s a lakásaikként szolgáló 27 épületbe mintegy 1335 zsidó személyt zsúfoltak össze, lakásonként 12 főt. Egy személyre 2,25 négyzetméternyi terület és 8 légköbméter jutott.
A deportáltak 50 kiló felszerelést és élelmet vihettek magukkal, takarókat és száraz ételt. A tábor tagjai távbeszélőt nem használhattak, táviratot nem adhattak fel, csomagot nem küldhettek és nem kaphattak. A szolgabíró rendeletében még arra is kötelezte az elhurcoltakat, hogy visszamaradt lakásaikat és ingóságaikat tűz ellen biztosítsák.
A gettóból munkaképes férfiakat és nőket a közeli Kisgombásra vitték dolgozni, ahonnan a terület katonai parancsnoka, Feketehalmi-Czeydner Ferenc deportáltatta őket annak ellenére, hogy ezt felettesei megtiltották. A többi zsidók – a betegek, az öregek és a gyerekek – Bagólyukon maradtak. Időnként a gazdagokat elhurcolták és megverték, hogy az általuk esetleg eldugott értékeket adják elő. Aki nem rejtett el semmit, azt is többször megverték, mert nem hitték el neki. A kiskörei idős Schlésingerné családjának Kiskörén fatelepe volt. Őt és a lányát is többször nagyon megverték. Schlésingernét karosszékben kellett kihozni a kínzás színhelyéről, mert nem tudott a lábára állni.
A bagólyuki gettóban történt kínzások miatt a népbíróság három csendőrt, Erdész Józsefet, Séllyei Józsefet és Mártha Béla csendőrőrmestert elítélte, mind a hárman megfordultak a tiszafüredi gettóban és a kerecsendi gyűjtőtáborban is. Séllyei sárga csillaggal a mellén elvegyült a zsidók között, és megpróbált az elrejtett zsidó értékek nyomára jutni. Korábban, már a negyvenes évek elején nem egy zsidó kereskedőt megzsarolt Tiszafüreden. Részt vett a motozásokban Tiszafüreden és a bagólyuki gettóban is, utóbbi helyen több embert, elsősorban nőket, megvert, megkínzott.
A gettó lakóit június 9-én indították el gyalogmenetben a kerecsendi téglagyárba. Az út mintegy negyven kilométer volt, nagyrészt a hegyekben.
Feketehalmy-Czeydner Ferenc (Piski, 1890. november 22. – Zsablya, 1946. november 5.) volt vezérkari ezredest, a Délvidék véreskezű hóhérját 1946-ban a népbíróság zsidókkal való kegyetlen bánásmód, az újvidéki és zsablyai vérengzés miatt kötéláltali halálra ítélte. A bagólyuki gettóban történt kínzások miatt a népbíróság két csendőrt, Erdész Józsefet és Séllyei Józsefet elítélte. Ugyancsak nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték Mártha Béla csendőrőrmestert.
Források: HML, Népb. és Nü. ir., Egri j. fősz. rend. Bagójuk (sic!) bányatelepen zsidótábor felállítása tárgyából, 3333/1944; I-H, 1946; OSZÁ, 222-224; PH-H.; Csiffáry Gergely: Egy vállalkozó nagybirtokos nemes Heves megyében: Beniczky György és családja tevékenysége a 19-20. században. In.: Bányászattörténeti Közlemények, 2011. 6. 12. p. 30-72.
Goldsteinné Stern Irma Szúcs, (1903) an. Heisler Fani.
Keiner Emilné Ádám Rozália Szúcs, (1906) an. Benedek Antónia.
Lőrintz Erzsébet Szúcs, (1940) an. Veis Rozika.
Lőrintz Zoltán Sajóvárkony,
Neumann Zoltánné szül. Weisz Erzsébet Eger, (1887) Auschwitz.
Reich Mondi Apc, (1872) an. Sára
Reich Mondiné szül. Wohl Ilona Tar, (1876) an. Lina.
Veis Adolf Avraham felesége Shirman Ilona.
Veis Adolfné szül. Shirman Ilona Khana Hangony, (1890) an. Fani
Veis Dezső Szúcs, an. Schirmann Ilona.
Weisz Vilmost (1912) Auschwitzban ölték meg.
Weisz Zoltánt (1884)
Források: BS-HE., 75.; 1941. népszámlálás, 164.;
https://yvng.yadvashem.org; https://www.ushmm.org/online/hsv